Elkezdődik hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, amelynek első ülésnapján mandátumigazolás, határozathozatal, interpellációk és azonnali kérdések elhangzása is várható.
A spanyol kormány a munkaidő csökkentéséről szóló törvényjavaslatot fogadott el keddi ülésén Madridban.
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.
Varga Mihály jegybankelnök-jelöltet hallgatta meg hétfő reggel a parlament illetékes bizottsága, az eseményről élőben tudósítottunk. A jelölt hangsúlyozta beszédében, hogy az alacsony infláció fenntartása a cél és fontos horgony marad a 3%-os inflációs cél. Fontos üzenete volt továbbá az is, hogy leszögezte: a jegybank mérsékelni fogja a klasszikus működési feladatain kívüli tevékenységeit. Egyúttal bemutatta azokat a leendő kollégáit, akik csatlakoznak hozzá a Magyar Nemzeti Bankba.
Négynapos üléssel zárja idei plenáris munkáját az Országgyűlés, a képviselők hétfőn döntenek a 2025-ös költségvetés fő számairól.
Lemondott Dél-Korea védelmi minisztere, illetve a katonai vezérkar főnöke is benyújtotta lemondását a napokban kihirdetett statárium miatt - írta meg a Reuters.
Elvesztette a bizalmatlansági szavazást Michel Barnier francia miniszterelnök, ezzel lényegében összeomlott a francia kormány.
Tegnap befejezték a szavazatok számlálását Írországban, ahol pénteken tartottak parlamenti választásokat. Az összesítés szerint az eddig kormányon lévő három pártnak nem lesz meg a többsége, de egyikőjük, a centrista Fianna Fáil végzett az első helyen - írja a BBC.
Az ausztrál parlament elfogadta a világ egyik legszigorúbb, technológiai óriáscégeket célzó szabályozását, amelynek értelmében betiltják a 16 éven aluliak közösségi média használatát. A jogszabály januártól lép életbe, és akár 49,5 millió ausztrál dollár bírságot is kiszabhatnak a szabályokat megszegő vállalatokra. A társadalmilag is megosztó döntéssel kapcsolatban a Meta, a Facebook anyavállalata közleményében aggodalmát fejezte ki, és elhamarkodott lépésnek nevezte a törvényt.
A jövő évi adóváltozásokról, az online csalások elleni hatékonyabb fellépésről és a Tisza-tó kiemelt térséggé nyilvánításáról is dönthet kedden az Országgyűlés, amely megvitatja a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvényjavaslatot és a 2025-ös költségvetés megalapozó előterjesztést is.
Éjszakára sem oszlott fel a tüntető, és parlamentet elfoglaló tömeg Abháziában. A Ria Novosztyi szerint a szakadár terület elnöke biztonsági tanácsot tartott a helyzet megvitatására.
A magyar tudomány évévé nyilváníthatja 2025-öt és 2026-ot kedden az Országgyűlés, amely dönthet a tavalyi zárszámadásról is. A parlament elkezdi a jövő évi adótörvények vitáját is.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben válaszolt az ellenzéki képviselőktől érkező azonnali kérdéseire. A kormányfő ismételten hangsúlyozta, hogy a magyarországi családok több támogatást kapnak, mint a külhoni magyarok. Az ellenzéki képviselők arról is kérdezték, hogy a családi adókedvezmény sávos rendszerén nem akar-e változtatni a kabinet, valamint arról, hogy több statisztika szerint egyre több magyar küzd anyagi nehézségekkel, különösen a magas infláció és csökkenő vásárlóerő miatt. A kormányfő szerint a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére Magyarország helyzete az elmúlt években sokat javult.
Vasárnap tartották a választásokat Japánban, ahol a szavazópolgároknak a hosszú ideje kormányzó, ámde botrányoktól hangos Liberális Demokrata Pártról (LDP) kellett véleményt mondaniuk. Az előzetes várakozások arról árulkodtak, hogy szorosan, de újra meglehet a többsége az Isiba Sigeru vezette erőknek, ám az eredmények letaglózták Tokiót. Felmerül a kérdés, hogy pontosan hogyan alakulhat át a politikai élet a világ egyik legnagyobb gazdaságában, miután az LDP nem tud partnerével többséget elérni a parlament alsóházában.
Az önkormányzatokat és egyéb belügyi ágazatokat érintő törvényjavaslatokat tárgyal kedden az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzet 2025. május 18-ig történő meghosszabbítását kezdeményező előterjesztés is.
Elkezdi tárgyalni a 2023-as zárszámadást az Országgyűlés hétfőn kezdődő, kétnapos ülésén.
Szerintük vége a járványnak, ezért nincs rájuk többé szükség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Néhány részlet ki is derült.
Nem költségvetési lazítást akarnak, hanem több pénzt.
Putyin kijelentését követően jött a felvetés.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.