A Novo Nordisk, amely a Wegovy nevű népszerű súlycsökkentő injekciójának köszönhetően
Európa legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatává vált,
júliusban vásárolt meg egy 200 hektáros területet Odensében. Bár akkor még nem részletezték a terveket, most kiderült, hogy az új komplexum egy raktárat és egy gyárat is magában foglal majd.
A vállalat közleménye szerint az új létesítményt moduláris és rugalmas kialakítással tervezték,
ami lehetővé teszi többféle terméktípus gyártását a ritka betegségek kezelésére,
többek között a ritka, öröklődő, veleszületett, egész életen át tartó vérzési rendellenességgel, a hemofíliával fognak itt foglalkozni, áll a Novo Nordisk közleményében.
Az odensei üzem lesz a Novo Nordisk első gyára a városban, és egyben az első új dániai létesítménye ebben az évszázadban. Az építkezés már megkezdődött, és a tervek szerint 2027-ben fejeződik be. A projekt során akár 1000 külső munkavállaló is dolgozhat majd a helyszínen.
A bejelentés illeszkedik a Novo Nordisk idei nagyszabású beruházási stratégiájába: a vállalat korábban már bejelentett egy 4,1 milliárd dolláros befektetést egy amerikai üzem építésére.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Christian Schultz/picture alliance via Getty Images