Mentorok segítik a fiatal vállalkozókat: már csak néhány napig tudsz jelentkezni a Delfinek között programra!
Gazdaság

Mentorok segítik a fiatal vállalkozókat: már csak néhány napig tudsz jelentkezni a Delfinek között programra!

Portfolio
A GEN Z Fest-en a fiatal felnőttek életét alapvetően befolyásoló témákat elemzik közösen a szakértők és a résztvevők: pénzügyek, AI, környezetvédelem, a jövő kihívásai. Most először a fiatal vállalkozók is megmutathatják magukat: a Delfinek között programon egy 15 perces pitchet követően kérhetnek segítséget három mentortól vállalkozásuk elindításában, fejlesztésében. Jelentkezz május 6-ig!

Idén tavasszal is megrendezi a Portfolio Csoport a GEN Z Fest-et, a fiatal felnőttek fesztiválját. Olyan témák szakértői tartanak előadásokat és workshopokat, mint a pénzügyek, lakhatás, vállalkozásfejlesztés, zöld átállás, mesterséges intelligencia, jövőkutatás. A program fontos célkitűzése, hogy platformot teremtsen a különböző generációk közötti párbeszédre, ezért nem csak a Z, hanem az Y és X generáció tagjainak is érdemes ellátogatni május 9-én az Akváriumba.

A fesztivál keretén belül először mutatkozik be a Delfinek között program: három mentor várja a 18 és 28 év közötti vállalkozókat, hogy ötletükkel, vagy már futó vállalkozásukkal kapcsolatos bizonytalanságaikon, elakadásaikon segítsenek nekik túljutni.

A fiatal vállalkozóknak 15 percük lesz közönség előtt pitchelni ötletüket, cégüket, majd ezután Fränk Barbara, Jendrolovics Máté és Sárospataki Albert, a három mentor segít nekik megoldani a brandépítés, a marketingstratégia, a folyamatmenedzsment, a kommunikáció és a vállalatfejlesztés kapcsán felmerülő nehézségeiket.

A programra május 6 éjfélig lehet jelentkezni: kattints ide a részletekért!

Ha számodra is ismerős érzés a kapunyitási pánik, nem tudod, hogyan kezeld a pénzügyeidet, éreztél már klímaszorongást, aggódsz vagy épp izgatott vagy az AI fejlődése miatt, akkor itt a helyed. Találkozzunk a GEN Z Fest-en május 9-én az Akváriumban!

Címlapkép forrása: Portfolio

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet