A világ összes országának eddigi dekarbonizációs eredményeit és jövőbeni törekvéseit minden évben az ENSZ éghajlatváltozási csúcstalálkozója foglalja össze a legjobban. Mik voltak a decemberi COP28 sarokpontjai?
A globális klímapolitikában a legjobban várt esemény a COP28 dubai klímakonferencia volt tavaly. A 2015-ös Párizsi Klímaegyezmény óta most először került sor egy globális számvetésre arra vonatkozóan, hogy hol állunk ahhoz képest, amit 2015-ben megígértünk. Az IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) riportja alapján a vállalások messze nem elegendőek ahhoz, hogy elérjük az Egyezményben lefektetett klímacélokat, ezért is van szükség további határozott lépésekre. Fontos kiemelni a COP28 eredményeként, hogy a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentésében sikerült megegyezni, illetve megállapodás született arról is, hogy kitűzött céllá váljon a megújulók energiamixben való megháromszorozása, és az energiahatékonyság duplázása. Elsősorban az épületekre kell utóbbi esetben gondolni, ami Magyarországon is égető probléma. További eredmény, hogy egyezség született olyan pénzügyi alapok létrehozásáról, amelyek elsősorban a fejlődő vagy szegényebb országokat segítik a felzárkózásban, a zöld átmenetben, illetve a klímaváltozás negatív hatásaival – árvizek, szárazság, más természeti katasztrófa – való megküzdésben.
Ami csalódást okozott Dubaiban, hogy a Párizsi Egyezmény 6. paragrafusáról nem sikerült megegyezniük a politikusoknak. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi karbonpiac késni fog, legalább egy évvel, a következő ENSZ klímacsúcsig, amit 2024 év végén tartanak Azerbajdzsánban.
Természetesen addig is folynak az egyeztetések a színfalak mögött, de ilyen szempontból, például mi projektfejlesztők kissé csalódottak vagyunk, mivel szükségünk van egyértelmű iránymutatásra a jövőben elfogadott és támogatott projektekkel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy az üzenet világos, továbbra is mindent meg kell tennünk, ami az adott körülmények között lehetséges az emisszió csökkentése érdekében, de még nem kaptunk plusz segítséget, iránymutatást, világos szabályokat a nemzetközi karbonpiaccal kapcsolatban. Mindent egybevetve úgy gondolom, hogy a Nyugat nem áll rosszul, például tavaly az Egyesült Államokban és Európában is olyan törvénycsomagokat fogadtak el, amelyek segíteni fogják a gazdaság dekarbonizációját, azonban egy nemzetközi karbonpiachoz harmonizált és minden ország által elfogadott szabályrendszerre van szükség.
Pár hónappal a klímacsúcs előtt indult el az uniós karbonvám (szén-dioxid-kibocsátási határkiigazítási mechanizmus - CBAM) első, riportálási kötelezettséget magába foglaló időszaka, ami szintén izgalmas változásokat tartogat nemcsak európai, hanem globális viszonylatban is. Az adózással azt szeretnék elérni, hogy ne legyen a vállalatok érdeke olyan országokból importálni alapanyagokat, termékeket, ahol kevésbé korlátozzák, mérik a szén-dioxid-kibocsátást.
Az uniós karbonvám egy úttörő kezdeményezés az EU részéről, aminek az egyik célja az uniós cégek dekarbonizációjának felgyorsítása, a másik a nemzetközi példamutatás, hiszen ez a vám az importált termékek karbontartalmára vonatkozik. Ha szennyező módon gyártottak egy terméket - cementet, alumíniumot, műtrágyát stb. - akkor a karbontartalomért a határon vámot kell majd fizetni. Amennyiben a termék eredetének országában már kifizettek valamilyen árat az emisszió után, azaz vagy egy karbonadó, vagy az uniós ETS rendszerhez hasonló gyakorlat működik, akkor ezt a befizetett összeget le tudják vonni az európai kötelezettségükből. Így lesznek az uniós határon kívül is ösztönözve az országok a CO2-emisszió beárazására. A klímakonferencián egyébként meglepően nagy volt az érdeklődés a karbonvám, illetve az európai emisszió-kereskedelmi tapasztalatok iránt.
Mit reagált a piac a karbonvámra? Mennyiben befolyásolhatja a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokat?
Még a folyamat elején tartunk, hiszen 2023. október 1-jén indult a kötelezettség, és most január 31-ig kell beadni az első, negyedéves beszámolókat az érintett cégeknek. 2025 végéig csak a riportkészítés kötelező, de már ez is nagy kihívásokat jelent. Sokan az EU által kért adatokat bizalmas vállalati információként kezelik, a versenypozíciójuk megtartása miatt ezt nem szívesen adják ki, illetve korábban eleve nem voltak hasonló adatszolgáltatásra kötelezve. Egy török cementgyár például eddig nem riportált emissziót, mostantól kell tehát a módszertant kidolgoznia. Több szempontból is nehéz az indulás, nem véletlen, hogy egy átmeneti fázissal kezdődött az implementáció. A kemény fizetős szakasz csak 2026. január 1-jével kezdődik, addig az Európai Bizottságnak bőven lesz ideje arra, hogy levonja a konzekvenciákat, és amennyiben szükséges, módosítsa a vonatkozó jogszabályokat az adatgyűjtéssel és jelentéstétellel kapcsolatban. Valószínűsíthető, hogy a legtöbb ország úgy fog reagálni a karbonvámra, hogy inkább maga vezet be akár egy szimpla karbonadót, akár egy ETS rendszert, hiszen számára is kedvezőbb, ha az adóbevételek az országhatáron belül maradnak, amit aztán a gazdaság zöldítésére is fel lehet használni. Ez egy remek lehetőség a kormányoknak arra, hogy gyakorlatilag megfinanszíroztassák a dekarbonizációt a cégekkel.
Az Európai Uniós Kibocsátás-Kereskedelmi Rendszert (EU ETS) 2005-ben hozták létre a klímaváltozás elleni küzdelem részeként, és ez máig a világ legnagyobb ilyen jellegű platformja. A tesztüzem után 2008-tól az olyan nagy szennyezőknek, amelyek üvegházhatású gáz kibocsátására vonatkozó engedéllyel rendelkeznek a nemzeti hatóságtól, mint például a nagy közműcégeknek, a finomítóknak, a cementgyáraknak, a műtrágyagyáraknak, az üveggyáraknak, a papírgyáraknak vagy a légiközlekedési ipar szereplőinek minden évben riportálniuk kell a kibocsátásukat, és ennek megfelelő mennyiségű kvótát kell leadniuk a következő évben. Az áramtermelőkön kívül szinte minden, a rendszerben érintett vállalat évente részesül ingyenes kiosztásban, azonban, ha ennél nagyobb mértékben szennyeznek, kvótát kell vásárolniuk minden tonna kibocsátott üvegházhatású gáz után.
Az EU ETS rendszer célja is a dekarbonizáció, a szén-dioxid-kibocsátások fokozatos visszafogása. Ezért vannak a nagy kibocsátók arra kötelezve, hogy részt vegyenek a szabályozott karbonkvóta-piacon. Hogy alakult a 2023-as év a karbonkvóták ára, a kereskedelem tekintetében?
A 2023-as egy kivételes év volt az EU-ban, 2020 óta folyamatosan növekedett a kvóták árfolyama, de tavaly egy közel 10 százalékos csökkenés következett be. Az új év kezdetével a vállalatok kialakítják a kvótavásárlási stratégiájukat, amihez a tavalyi évet elemzik. Érdemes tisztában lenni azokkal a tényezőkkel, amelyek a kvóták árfolyamát befolyásolták, mivel ezek hatása valószínűleg idén is érezhető lesz. 2023 kihívásokkal teli év volt a vállalatok számára. Az energiapiaci bizonytalanságok, a magas gáz- és áramárak miatt az év elején a lakossági és az ipari szereplők is radikálisan visszafogták az energiafogyasztásukat.
A napokban jelent meg egy német statisztika, ami 20%-os csökkenést mért a fosszilis előállítású energiafelhasználásban az unió területén.
Ráadásul az orosz gázról való leválás jegyében megnőtt az új megújuló kapacitás és az időjárás is kegyes volt hozzánk, így mind a termelésben, mind a fogyasztásban nőtt a megújuló energiák részaránya. Az előző két évhez képest a vízi erőművek is többet termeltek és kevesebb fennakadás volt a francia reaktoroknál is. Ez természetesen a kvóták árfolyamában is meglátszódott, kevesebb lett a kereslet. Másfelől 2024-ben több jogszabályi változás is bekövetkezik, ami szintén hatással van a piaci mozgásokra. Az egyik ilyen a megfelelési határidő (a korábbi éves kibocsátásnak megfelelő kvótamennyiséget ekkor kell a vállalatoknak teljesíteni, tehát ha nem elég az ingyenes kiosztás számukra, akkor vásárolnak kvótákat a határidő előtt), amely eddig április vége volt, de idéntől szeptember végére tolódik, amelynek következtében a cégek nem igazán érzik a sürgetést, hogy egységeket vásároljanak, így sokan maradtak távol a piactól. A harmadik, szintén árfolyam-csökkentő hatás, az EU beavatkozása volt a kvóták kínálatába. Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az ETS-ből származó bevételek egy részét az európai áramellátás dekarbonizációjára fogja fordítani, a köztudatba REPowerEU-ként vonult be ez az intézkedés. A cél, hogy 2026-ig az EU ETS-ből 20 milliárd eurónyi forrást allokáljanak az energiapiac zöldítésére. Ennek a meglehetősen nagy összegnek a megteremtése érdekében a kvótapiacon a naponta árverésre kerülő kvótamennyiséget a tavalyi napi átlagos 2,4 millió egységről (ez 2,4 millió tonna szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg) idén januártól 3,1 millióra növelték. Mivel kereslet nem társul a megnövekedett kínálati mennyiséghez, ez is magyarázhatja az árak csökkenését.
Ha az EU célja az, hogy fokozatosan egyre kisebb kibocsátással működjenek a vállalatok, vagyis egyre kevesebb kvótát vásároljanak, akkor kontraproduktívnak tűnik a mennyiség növelésével „olcsóbbá” tenni a kvótákat és a szennyezést.
Első látásra valóban így van, de nem szabad elfelejteni, hogy a 20 milliárdos bevételi cél mellett a Bizottság a 2019-től bevezetett piacstabilitási tartalékon keresztül csökkentheti is a kvóták kínálatát. Minden évben 24 százalékkal redukálhatja a piacon lévő többletet, vagyis azt az aukciózandó kvótamennyiséget, amire nincs szüksége a szereplőknek. A mérleg két serpenyője közül egyik sem üres, az egyikben ott van a 20 milliárdos bevételi cél és egy meglehetősen nagy mennyiség, amit a piacra szabadít a Bizottság, a másikban pedig a piacstabilitási tartalék, ami kiegyensúlyozza a nagyobb kínálati mennyiséget, és gondoskodik arról, hogy az árfolyam ne essen olyan szintre, ami már nem motiválja a cégeket a kibocsátásuk csökkentésére. A másik hosszú távú szempont pedig, hogy az összes kvóta mennyisége a 2021-2030-as időszak alatt nem változik, vagyis a 2026-ig kínált „többletkvótákat” csak előre hozta a Bizottság. Ha most több kibocsátási egység is kerül a piacra, 2026 után hirtelen hiány fog keletkezni, és a cégek azzal szembesülnek majd, hogy nincs elég kvóta, illetve nagyon drágán lehet csak vásárolni. Ezért azt gondolom, hogy ha egy vállalat már megkezdte a dekarbonizációs folyamatokat, azt semmiképpen sem szabad abbahagynia. Milliárdos beruházásokra van szükség, de figyelembe véve, hogy a kereskedési periódus vége felé várhatóan a megfelelés, a kvótavásárlás szignifikáns költséget fog jelenteni a cégek számára,
valószínű, hogy a modernizációs beruházások meg fognak térülni.
Ha pedig nem áll rendelkezésre olyan technológia, amely lehetővé teszi az ipari folyamatokból származó kibocsátás csökkentését, érdemes hosszú-távú (vételi) stratégiákban gondolkodni.
Az ETS alá nem tartozó cégeknek is van egy „játszótere”, önkéntes alapon karbonkreditek vásárlásával környezetileg vagy társadalmilag hasznos projektek létrejöttét finanszírozhatják. Az önkéntes piacon mi zajlik épp?
Az utóbbi időben nagyon sok cég döntött úgy, hogy figyelemmel kíséri a kibocsátását, az energiafogyasztását, illetve a környezetvédelem érdekében tettekre is hajlandó volt, aminek az egyik praktikus megoldása, hogy önkéntes alapon ellentételezték a kibocsátásaikat klímabarát projektekből származó egységekkel. Az önkéntes piac azonban rendkívül összetett, sokféle sztenderd és metodológia létezik (például megújuló energiából, hulladékgazdálkodásból vagy erdősítésből származó karbonkreditek). Hiányzik egy egységes szabályozás, ezért sem összehasonlítható az EU ETS-sel, ahol szigorú szabályok írják elő a megfelelést és a kvótákat az Európai Bizottság felügyelete alatt a tagállamok bocsátják ki. Alapvetően nem mindegy, hogy a karbonkreditet egy olyan projektre bocsátották ki, ami a CO2-kibocsátás elkerülését támogatta, vagy effektíve CO2-t vont ki a levegőből. A kreditek árát az is befolyásolja, hogy hol valósították meg a projektet, az évjárat is számít, mint a boroknál, csak itt az újabbak az értékesebbek, hiszen egyre inkább szigorodnak a projektelfogadási szabályok. Az önkéntes piac eddig is működött, és nagy mértékben hozzájárult a világ dekarbonizációjához. Vannak olyan régiók, ahol képtelenség bevezetni karbonadót, hiszen az tönkre tenné az ipart, a gazdaságot, ezekből a projektekből mégis tudnak profitálni. A projektekkel új munkalehetőségek nyílnak, a helyi cégek részt vehetnek beszállítóként, javul a helyiek életminősége és ami a legfontosabb, csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása az adott régióban. Amikor a nyugati tőke zöld beruházásokat hoz létre, - lehet az egy megújuló projekt Pakisztánban, egy mangrove projekt Indonéziában, egy tűzhely projekt Afrikában – az a kevesebb lehetőséggel rendelkező országok zöldülését segíti.
Azt gondolom, hogy 2023 az önkéntes piacok szempontjából a megtisztulás kezdete volt.
Néhány projekt esetében kiütközött, hogy több kreditet kaphattak, mint amennyi CO2-kibocsátás elkerülés valójában megtörtént. Más projekteknél a fiskális fegyelem, illetve az emberi jogok tiszteletben tartása kérdőjeleződött meg, azonban ezeket a projekteket a piac „kivetette magából”. Ezek az aggályok megtorpantották a piacot, a kreditek árfolyama jelentős mértékben csökkent és sok vállalat döntött úgy, hogy amennyiben megteheti, inkább a saját kibocsátásának csökkentésére keres megoldást.
Említetted, hogy a klímacsúcson nem sikerült megegyezésre jutni egy egységes szabályozásban.
A piac valóban nagy reményeket fűzött a klímakonferenciához, hogy a nemzetközi karbonpiacokkal kapcsolatban kapunk új szabályokat, de sajnos ez nem történt meg. A tárgyaló felek nem igazán tudtak megegyezni a konkrétumokban, mivel míg egyes országok elfogadóbbak voltak, mások – tanulva a fentiekből – sokkal szigorúbb feltételeket követeltek az új projektektől. Így az új nemzetközi piacra további minimum egy évet várni kell. De valami elkezdődött, semmiképp sem temetném az önkéntes piacokat, hiszen azt tapasztaljuk, hogy a vállalatok továbbra is érdeklődnek. Természetesen megfontoltabbak lettek, sokkal fontosabb számukra, hogy megbízható, átlátható projektből származzanak a karbonkreditek, illetve új trend, hogy sokan maguk is aktívan részt vesznek egy projektben. Ez egy nagyon pozitív változás, és új formája annak, hogy a cégek aktívabbá váljanak az emissziócsökkentésben.
Az ellentételezéssel kapcsolatban fel szokott merülni, hogy azt a hamis képet festi a vállalatok számára, hogy pénzzel kiváltható a saját kibocsátásuk, így nem lesznek motiváltak annak csökkentésében.
Az elmúlt években azt láttuk, hogy először befelé fordulnak a cégek, megvizsgálják, hogy házon belül mit tehetnek, az ellentételezés általában a legutolsó lépés. Mi is erre biztatjuk az ügyfeleinket. A nyugat-európai vállalatokra az is jellemző, hogy olyan projekteket választanak, ami a saját üzletmenetükhöz kapcsolódik, például a légi iparban fenntartható üzemanyag gyártásával kapcsolatos beruházásokat támogatnak, ami akár a saját tevékenységükbe is bevonható, ezzel már rögtön csökkenthető a közvetlen kibocsátás is. Több megoldás is létezik, de ne felejtsük el, hogy a legtöbb nagy szennyező Európában és a világ számos pontján (USA, UK, Dél-Korea, Új-Zéland), az ETS rendszeren keresztül van kötelezve a házon belüli kibocsátása csökkentésére.
A körük Európában bővül, hiszen 2027-től jön az ETS 2, ami a közúti közlekedés és az épület szektorra is vonatkozni fog.
A szén-dioxid-megkötés és -tárolás, illetve felhasználás, vagyis a CCS/CCU technológia (Carbon Capture and Storage/Carbon Capture and Utilisation) még túlságosan gyerekcipőben jár ahhoz, hogy becsatornázható legyen az ETS rendszerbe?
Az EU jó ideje próbálja támogatni ezeket a projekteket, de a technológia egyelőre nagyon drága, és nem érte el azt az ipari méretet, ami lehetővé tenné a költségek csökkenését. Vannak olyan ellenvélemények, miszerint ez is egyfajta felmentést jelentene a cégeknek, hogy továbbra is fosszilis energiahordozókat használjanak és CO2-t bocsássanak ki. Azt gondolom, hogy hosszú távon ez egy szükséges technológia lesz, hiszen a tudomány jelenlegi állása szerint vannak olyan területek, ahol nem lehetséges a termelés ÜHG-kibocsátás nélkül. Másrészt minden technológiára szükségünk van, ami segít abban, hogy kisebb szennyezést érjünk el. Már van olyan ügyfelünk, aki megvalósítási fázisba lépett ebben a technológiában, ez nagyon pozitív előrelépés.
Ami kritikus a szén-dioxid-megkötés és -tárolás esetében, azok a földrajzi adottságok, hiszen olyan kőzetréteget kell hozzá találni, ahol biztonságosan lehet tárolni a felfogott CO2-t.
Ez nagyon sok helyen, főleg Dél-Európában kihívást jelent, de a skandináv államokban kifejezetten kedvezőek a geológiai adottságok. Ha például egy cementgyárnál sikerül felfogni a szén-dioxidot, azt utána vezetéken, esetleg hajón egy tárolás szempontjából biztonságos helyre kell szállítani, ami növeli a beruházási és az operációs költségeket, valamint újabb kibocsátást eredményezhet a szállítási módtól függően. Pillanatnyilag ez elég erős visszatartó erő a cégek számára. Magyarország ilyen szempontból jó adottságokkal rendelkezik, de a technológia még gyerekcipőben jár, több támogatásra van szükség. Egyelőre arról sem sikerült megegyezniük a jogalkotóknak, hogy ezt a technológiát figyelembe veszik-e a jövőben az ETS-ben, és ha igen, akkor hogyan. Például kaphat-e egy vállalat ingyenes kvótát vagy csökkentheti-e megfelelési kötelezettségét, ha felfogja a CO2-kibocsátását. Sokan azért nem támogatnának egy ilyen javaslatot, mert azt gondolják, hogy ezzel a vállalatok kiváltanák a modern, klímabarát technológiák bevezetését, miközben továbbra is gázon vagy még rosszabb esetben szénen alapulna a termelésük. A cél pedig az, hogy a fosszilis energiahordozóktól való függőségünket minél előbb és minél drasztikusabban csökkentsük, ahogy abban az országok Dubaiban meg is állapodtak.
A magyar piacnak is hozott változást a 2023-as év, júliustól ugyanis bevezetett a kormány egy új terhet az ETS rendszer alá tartozó, ingyenes kiosztásban részesülő nagyobb magyarországi kibocsátók egy részére. Mik a magyar szén-dioxid kvóta adó tapasztalatai eddig?
Az összes piaci szereplőt meglepetésként érte, amikor ez az adó megjelent a közlönyben, és rögtön értelmezni próbálták, hogy hogyan lehet adót fizetni valami után, ami ingyenes. Kezdetben 40 euró lett volna az adó minden ingyenesen kiosztott szén-dioxid kvóta után, amit végül ősszel 36 euróra csökkentett a kormány. Ez a közepes és nagy kibocsátókra vonatkozik, amelyek a kibocsátásuk nagy részéhez, több mint 50 százalékához részesülnek ingyenes kiosztásban. A rendelet tartalmaz egy olyan kitételt is, hogy amennyiben a cégek bizonyítani tudják, hogy az egy megtermelt termékre vonatkozó kibocsátásuk az EU ETS lineáris redukciós tényezőjének megfelelő, vagy annál nagyobb mértékben csökken, akkor a terheiket is 50 százalékkal csökkenthetik. Ez némi engedékenységet mutat a kormány részéről is, illetve azt a szándékot, hogy bizonyos mértékig támogassák azokat a cégeket, amelyek csökkentik a kibocsátásukat. Az új teher másik része, ami bennünket, kereskedőket is érintett, az a 15 százalékos tranzakciós díj, ami az ingyenesen kiosztott kvótákkal történő tranzakciókra vonatkozik. Ami érthető a kormány részéről, hogy nem szeretné a cégeket arra motiválni, hogy ezekkel az egységekkel spekuláljanak, de ezen gondolat mentén a tranzakciós díjat az eladási és a vételi ár különbözetére is kiróhatta volna. Sok cég használta ezt az ingyenes kiosztást a likviditási helyzetének a javítására, különösen az elmúlt nagyon nehéz időszakban. A kvóták eladásából bevételük keletkezett, amit rövid távon finanszírozásra tudtak fordítani, majd a kvótákat visszavásárolták egy határidős szerződésen keresztül, hiszen a megfelelésükhöz ezekre szükségük volt. Ezek az úgynevezett repó tranzakciók csökkentek Magyarországon, de más országokban a cégek továbbra is élhetnek a lehetőséggel.
Mennyire halad jól Magyarország a 2050-es klímacélok teljesítésében?
A klímaváltozás és az emissziócsökkentés egy globális probléma, amihez mindenkinek hozzá kell tennie, így nehéz csak egy ország eredményeit sorra venni. Ahhoz kétség sem fér, hogy a megújuló termelés nagyon erős évet zárt 2023-ban, amiből Magyarország szépen kivette a részét, folytatva ezt az utat, sikeresek lehetünk országos szinten is az emisszió csökkentésében. Egy számomra váratlan és rendkívül pozitív hír volt például , hogy egy szép nyári napon annyi napenergiát termeltünk, amennyivel az egész országot egy napig el tudtuk látni, de számos kiaknázatlan lehetőség van még a megújulók terén, akár a geotermiában, a szélenergiában. Minél előbb élünk ezekkel a lehetőségekkel, annál olcsóbbá válnak. Muszáj új utak felé nyitnunk a lakosság energiaellátása terén. Az EU-ban decemberben fogadtak el egy olyan törvényt, ami tiltja a gázbojlerek, cirkók értékesítését 2040-től. Magyarországon egyelőre nagy mértékben hagyatkozunk fosszilis energiahordozókra, ezeket fokozatosan ki kell váltanunk.
Szintén újdonság a magyarországi ESG törvény bevezetése, ami arra fogja kötelezni a cégeket, hogy még több figyelmet fordítsanak a környezetvédelemre, illetve a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos tevékenységükre. Ez mindenképpen jövőbemutató lépés, és a személyes véleményem szerint nem lesz olyan cég, amelyik meg tudja kerülni, hogy nyilatkozzon a környezeti és a társadalmi hozzájárulásáról. Ezek olyan értékek, amelyek szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a mindennapi életünkben. Lehet, hogy az elmúlt periódus nem erről szólt, amikor megugró inflációval, magas kamatkörnyezettel kellett szembe nézni, de hosszú távon, különösen a fiatal generációnál, a döntéshozást nagy mértékben befolyásolják ezek a tényezők.
Vannak technológiák, amikkel a késői cselekvési tervek alapján jobb, ha várunk, mert a tudomány jelenlegi állása szerint nem jön ki a megtérülésük, túl drágák. A kivárásról mi a véleményed?
A gyors reagálásra jó példa az ETS bevezetése, amelynél az volt az elgondolás, hogy akinek olcsóbb az egységnyi CO2-emisszió csökkentése, mint az aktuális piaci kvóta árfolyam, az implementálja az új technológiát, míg akinek drágább, az várjon, és vásároljon kibocsátási egységeket. Mégis többen számítottak a kvóták árfolyamának emelkedésére, így ők nem vártak, inkább belevágtak az új technológiákba, ami mostanra nagyon jó döntésnek bizonyult. Más országokban profitálnak a cégek abból, hogy ingyenes kiosztásra már kevésbé van szükségük, ezért értékesíteni tudják a kvótákat. A több létesítménnyel, és meghatározó CO2-kibocsátással rendelkező vállalatoknál az is jellemző, hogy az egyik egységük dekarbonizációja után ingyenes kiosztásuk marad, aminek az eladásával a következő egységet kezdik korszerűsíteni. A cégeknek minél előbb el kell kezdeniük ezen gondolkodni, tervezni, elvégezni a számításokat.
A 2023-as összefoglaló után jöhet a 2024-es év. Mire számítasz?
Természetesen várjuk a következő klímacsúcsot, ahol további iránymutatást kapunk majd az új nemzetközi karbonpiaccal kapcsolatban, illetve mivel számos ország 2030-as nemzeti megvalósítási terve még nem elég ambiciózus, azt várjuk, hogy ezek felülvizsgálatra kerülnek a következő klímacsúcsra, és az új vállalásokban jelentős szerepet majd a karbonpiacok is.
Az EU-n belül a következő lépés, hogy már idén elkezdődik a 2040-es klímacél kidolgozása,
de a többi ENSZ-tagállamtól is folyamatos pozitív változást remélünk a dekarbonizációt illetően. Kérdés, mennyiben befolyásolják, esetlegesen lassítják ezeket a folyamatokat a választások abban a negyven országban, ahol idén az urnákhoz járulnak az állampolgárok. Az európai megfelelési piacon arra számítunk, hogy az év első felében még nyomás nehezedik a kvóták árfolyamára, az okok ugyanazok, mint tavaly. Továbbra is nehéz gazdasági környezettel nézünk szembe, úgy tűnik, az áram- és gázárak elérték az aljukat, nem akarnak tovább csökkenni. Bizonytalanságok mindig vannak, például a geopolitikai konfliktusok, amelyek kiszámíthatatlanná teszik az ellátási láncokat, és sajnos az árfolyammozgásokat is. Az év második felétől jöhet egy fellendülés, ami nem lesz nagyon dinamikus, de az alagút végén már látszik a fény. Az önkéntes piacon elindult a tisztulási folyamat, rengeteg nemzetközi kezdeményezés van, ami alaposan górcső alá veszi ezeket a projekteket. Készül egy olyan értékelési rendszer (úgynevezett Core Carbon Principles), amely a hitelminősítőkhöz hasonlóan kategorizálni fogja a projekteket, hogy visszahozza a bizalmat az önkéntes ellentételezésbe. Mozgalmas év lesz, talán lassan indul majd be, de a nyár és az ősz már izgalmas lesz.
A cikk megjelenését a Pact Capital támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio/Stiller Ákos
