A környezetvédelem, illetve a tágabb értelemben használt fenntarthatóság egy hosszú távú társadalmi érdek, ezért alapvetően inkább a kormányzattól és a szabályozótól várnánk, hogy hozzanak szabályokat vagy büntessenek valamit, ami által a negatív környezeti externális hatások csökkennek, illetve internalizálódnak. Miért gondolják azt a döntéshozók, hogy a zöld pénzügyi termékek hatásos eszközök lehetnek a klímacélok eléréséhez?
Nemzetközi szinten egyre jellemzőbb az indirekt módszer, amikor a politikusok nem hoznak döntéseket, vagy sokkal kevesebbet, ehelyett a pénzügyi rendszeren keresztül próbálnak hatni a gazdasági szereplőkre. Ez egy technokrata irányzata a környezetvédelemnek. Azért működhet, mert a pénzügyi rendszer nagyon sok szereplővel áll kapcsolatban. Egy fejlett országban a bankszektor hitelállománya és tőkepiaci finanszírozása a GDP többszöröse, óriási a pénzintézetek, tőkepiacok hatása. Ha ezt a rendszert fenntartható irányba lehet mozgatni, hogy inkább azok a vállalatok kapjanak olcsóbb hitelt, akik zöld szempontok mellett fejlesztenek, akkor annak potenciálisan nagy hatása lehet. Ez az állam szempontjából egy könnyű dolog, mert neki nem kerül pénzbe, nem kell konfliktust felvállalni, helyette a pénzügyi rendszeren keresztül próbál orientálni.
Az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt a társadalomban a vállalatok szerepe, akiknek a saját céljaik megvalósításán túl tevékenységüket egyre inkább a fenntartható működés irányába kell terelni. Hogyan alakul az ESG és a vállalati pénzügyi teljesítmény közötti kapcsolat?
Teljesen vegyes a kép, még nem dőlt el, hogy az a megközelítés lesz igaz hosszú távon, miszerint a környezetvédelem csak költség, vagy hosszabb távon pénzügyileg is előnyös lehet. A 90-es években elindult az ún. stakeholder vállalatirányítási irányzat, mely szerint a különböző érintetteket – környezet, társadalom, alkalmazottak stb. – is figyelembe kell venni a vállalati döntéseknél, nem csak a részvényesi érdeket. Tulajdonképpen ezt a megközelítést képezi le a ma használt ESG.
Ez az elmélet nem újkeletű. A 19. század eleji korai kapitalizmusban, vagy a nagy gazdasági világválságot követően, a 30-as években is nagyobb hangsúlyt volt a vállalatok társadalmi beágyaztottságán. Az 1970-es évektől, az angolszász kapitalista országokból kiindulva azonban a shareholder irányzat vált dominánssá, mely szerint a vállalat vezetőjének csak azzal kell foglalkoznia, hogy a profitot és ezáltal a részvényesi értéket maximalizálja. Ennek a megközelítésnek a társadalmi és környezeti korlátait ma már széles körben felismerték.
Nagy kérdés lesz, hogy sikerül-e elérni, hogy a tágabb érdekelti rendszert jobban figyelembe vegyék a vállalatok, ki lehet-e őket mozgatni a rövidtávú profitmaximumból és egy bővebb, hosszabb távú fenntarthatóságot célul kitűzni.
Ez még egyáltalán nem dőlt el, ennek még az elején vagyunk, de a stakeholder irányzat erősödésére lehet számítani, amit olyan ösztönzők, mint például a kedvezőbb kondíciójú zöld finanszírozási eszközök segíteni tudnak.
Mindenhol problémát jelent, hogy a vállalatok standard éves jelentései nem tartalmaznak ESG jellegű információt. Mikortól lesz látható, hogy hol tartanak ezen a téren?
Jelenleg csak a legnagyobb vállalatokról érhetők el ESG értékeléshez adatok. Információ hiányában a vállalatok többségének ESG szempontú tevékenységét egy külső szemlélő nem, vagy csak nagyon korlátozottan tudja megítélni. Információ hiányában pedig a piaci alapú mechanizmusok nem tudnak működni, a döntéshozatalba, még ha akarják is, nem tudnak bekerülni a zöld szempontok. Az EU jelenleg érvényes Non-Financial Reporting Directive-je (NFRD) csak a legalább 500 alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalatokra irányul, ideértve még a tőzsdén jegyzett vállalatokat, bankokat, biztosítótársaságokat és a nemzeti hatóságok által közérdeklődésre számot tartó szervezetként jegyzett egyéb társaságokat. Az ennél kisebb vállalatokra azonban semmi kötelezettség nincs, és az elérhető más nyilvános adatforrások is nagyon korlátozottan állnak rendelkezésre ESG vonatkozásában.
Minden országban gondot okoz, hogy nincs kellő mennyiségű információ a középvállalatok tevékenységéről, amely alapján ESG-minősítést kaphatnának.
Az NFRD-t a Corporate Sustainability Reporting Directive (CSRD) váltja 2024. január 1-től, ami kibővíti a riporting szakmai tartalmát és a vállalati érintettek körét is. A szabályozás célja, hogy a vállalkozások működése ne csak pénzügyi, hanem fenntarthatósági szempontból is felmérhető legyen. Az új fenntarthatósággal kapcsolatos jelentések a 2024-es pénzügyi évre vonatkozóan 2025-ben fognak megjelenni az éves jelentések részeként. A direktíva hazai jogszabályi implementációját, az ESG törvényt az Országgyűlés december 12-én fogadta el, ugyanakkor az még mindig csak a közép-nagyvállalati kört érinti.
Minden vállalatnak van egy direkt és indirekt CO2 kibocsátási hatása. A bankok esetében a direkt hatás a banküzem és a hálózat működtetésén keresztül jelentkezik. Az indirekt hatás, hogy a beszállítóikon, ügyfeleiken keresztüli CO2 lábnyomot méri. A pénzintézeteknél nagyon jelentős a kettő közötti különbség, a finanszírozott portfóliónak akár nagyon nagy is lehet a CO2 lábnyoma. Ha a bankok ebben előre tudnak lépni, azzal nagy hatást tudnának kifejteni. Jelenleg az indirekt CO2 bemutatása és megjelenítése az éves jelentéseikben nagy kihívás, nagyon nehéz feladat a legkülönbözőbb szegmensekben megbecsülni a CO2-kibocsátást, a bankoknak sincsenek ilyen adataik az ügyfeleikről, ezeket el kell kezdeni felépíteni.
Nagyon különböznek egymástól az ESG rating-ek, módszertanilag nem kiforrott, hogy milyen adatokat és feltételezéseket használnak, ami könnyen eredményezheti, hogy ugyanazon cég esetében nagy különbségek fordulhatnak elő. Ez milyen torzításokhoz vezethet?
A bankok ki fognak alakítani egy módszertant az indirekt CO2 hatás mérésére. Megfelelő adatok és külső audit nélkül ezek inkább még a PR eszköz kategóriába tartoznak. Az irány az, hogy más banki modellekhez hasonlóan (például hitelkockázati modellek) külső auditor, illetve a felügyelet is auditálja ezen mérési modelleket és eredményeket. Az ESG törvény már előír külső audit kötelezettséget a vállalati ESG jelentésekre vonatkozóan. Szóval kedvezően alakulnak ezek a folyamatok, de természetesen még évek kellenek hozzá, hogy a jó módszertanok kialakuljanak ezen a téren is.
Nagy előrelépésnek számít, hogy az Európai Unió egyértelműen definiálta a Taxonómia rendelettel, hogy mi számít zöld tevékenységnek és mi nem, ami nagy lendületet adhat a zöld finanszírozásnak. A zöld hitelek vonatkozásában milyen hatékonysági kérdések merülhetnek fel?
Ugyan vannak a rendeletben vitatható dolgok, például az atomenergia és a gázüzemű erőművek, de a meghatározások alapján legalább be lehet sorolni, hogy az egyes tevékenységek zöldek vagy nem zöldek.
Európában a zöld finanszírozás várhatóan dinamikus fejlődésnek indul, hiszen a bankok most már egyértelmű mankóval rendelkeznek, hogy melyik irányt érdemes figyelembe venniük a termékfejlesztésnél.
Gyakorlati probléma azonban, hogy a zöld hiteleknél az elvárt CO2 hatás és a tény jelentősen eltérhet. A lakásállomány kisebb CO2-kibocsátású, energiahatékony irányba történő fejlesztése érdekében a bankok olyan zöld jelzáloghitel terméket hoznak létre, amely révén egy jelentősebb energetikai felújítás esetén az ügyfél olcsóbban kap lakás- vagy jelzáloghitelt, miközben az energetikai célok valójában sokkal gyengébb hatásfokkal érvényesülnek, mint várnánk.
Vagyis az energiahatékonysági hitelprogramok esetén az energiamegtakarítás akár jelentősen is elmaradhat a tervtől?
Igen. A tervezett energiamegtakarítás elmaradásának hátterében összetett folyamatok állnak, amelyekben jelentős szerepet játszik a lakást használók viselkedése, szociológiai helyzete, illetve annak megváltozása is. A prognózis hiba bekövetkezhet a felújítást követő többlet energiafelhasználás (rebound), a felújítás előtti fogyasztás túlbecslése (pre-bound), illetve ezen hatások együttes megjelenése miatt is.
Ha egy adott épületállomány energetikailag gyenge minősítésű, de feltételezzük, hogy a hitel hatására sokat fog javulni az energetikai minőség, az valójában egy megtévesztő állapot. A pre-bound hatás értelmében hiába rossz egy lakás energetikája, a valós energiafogyasztás sokszor nem olyan magas, hiszen nagyon gyakori, hogy egy családi házban például nem fűtik ki az összes szobát. Vagy ha a felújítás előtt az átlagos 20 helyett csak 16-17 fok volt a lakásban, majd a felújítás utáni állapotban 20 fokra fűtik fel, akkor tulajdonképpen nem 2 db 20 fokos lakásról van szó, és ezért az energiamegtakarítás alacsonyabb lesz, tehát az alul fűtöttség miatt kisebb a potenciális energia megtakarítása.
A rebound hatás azt jelenti, hogy lehet, hogy eddig 18-20 fok volt az adott ingatlanban, de felújítás után kisebb lesz a fogyasztás, és a lakók sokkal könnyebben emelik a hőmérsékletet akár 22 fokra. Tehát a relatív felhasználás növekszik, hiszen eddig drága volt fenntartani a 20 fokot, de amikor relatíve olcsóbb a felújítás után, akkor emelik a hőmérsékletet és ezáltal a fogyasztást is. A BME-es kollégákkal hazai adatokon vizsgáltuk a pre-bound és rebound hatásokat egy 2022-es tanulmányunkban, melyeket jelentősnek találtuk. Egyúttal egy összetett kérdés, a lakástípustól és a jövedelmi helyzettől is nagyban függ.
Banki oldalról vizsgálva feltételezhető, hogy egy zöld lakásportfóliónak jobb lesz a hitelképessége?
A bankok a lakáshiteleknél zöld kamatkedvezményt adhatnak, de a profitabilitást egy az egyben rontja. Kivéve, ha azt feltételezik, hogy a zöld lakásportfóliónak biztosan jobb lesz a hitelképessége (ún. kockázati költsége).
Jobb lehet a hitelképessége, mert például kisebb lesz a rezsi fizetése és több pénzük marad az ügyfeleknek a hitelt törleszteni.
Itt vissza is kanyarodok a pre-bound és rebound hatásra, ha ezek jelentősek, akkor nem csak a CO2 hatás lesz kisebb, de a hitelkockázati javulás is a várthoz képest. Hitelkockázat esetében egy másodlagos hatás is jelentkezhet. A felújított, magas energetikai minősítésű lakások piaca jóval erősebb. A hitelnemfizetés esetén általában könnyebben el lehet adni egy már korszerűsített lakást, vagyis jobb lehet a bank megtérülése ebben az esetben.
Mi jellemző a keresleti oldalra, mekkora a fogyasztói igény a zöld pénzügyi termékek felé? Hogyan lehet ezt tovább erősíteni?
Az a probléma, hogy a komplexitásuk miatt a fogyasztók gyakran nem értik a pénzügyi termékeket, sokszor egy biztosítás vagy lakáshitel kezelése, fizetése, vagy a kamatozás is alapvető kérdéseket vet fel. A pénzügyi kultúra fejlesztése egy régi célkitűzés, de nem biztos, hogy valaha is sikerülni fog, hogy az emberek nagy része megértse a pénzügyi termékeket. Ha ehhez még hozzá rakunk egy zöld feltételrendszert, az még inkább megnehezítheti ezen a téren a választást, a döntést. Ha például a zöld lakáshitelnél plusz hitelezési és adminisztrációs feltételek vannak, az megnehezítheti a termék megértését, vásárlását, tehát ezzel mindenképpen foglalkozni kell.
Ha a termék ugyanaz, az információk elérhetőek, és árban ugyanolyan, akkor nincs probléma, a fogyasztó a zöldebbet választja. Probléma azonban, hogy a termékek nem teljesen ugyanazok és az információk is hiányosan vannak meg a fogyasztóknak, ez a két tényező pedig torzítja a keresletet. Nyilván van egy irányzat, bizonyos pénzügyi termékeket próbálnak szabványosítani, de ez mindenképpen egy plusz dimenziója a választásnak, amit a fogyasztóknak fel kell dolgozni. A fogyasztók egy része árérzékeny, a kamatkedvezmény például vonzóvá teheti számukra az adott terméket, de ez alapján csak egy részük dönt a zöld termék mellett. Egyébként ezt a problémát egy tanulmányunkban hazai adatokon is bemutattuk.
A pénzügyi kultúra próbálja ezt kezelni, voltak, vannak programok már a középiskolákban is. Véleményem szerint ezt kell most bővíteni a zöld fogalmakkal. A pénzügyi kultúrán túl kell lépni, és az ökokultúrát is terjeszteni kell, az ismereteket ki kell egészíteni fenntarthatósági fogalmakkal, hogy a fogyasztók megértsék, hogy mi a CO2-kibocsátás, miért rossz, mit jelent a megújuló energia.
A BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán régóta foglalkozunk környezetvédelmi-fenntarthatósági kérdésekkel.
A Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszék a Kar megalakulása óta kutatja és oktatja ezeket a kérdéseket. Ahogyan a zöld pénzügyek téma is mutatja, ez a munka egyre inkább multidiszciplinárissá vált, már a tanszékek többségén – például mi a Pénzügyek Tanszéken – foglalkozunk ezzel. A BME GTK-n is az ilyen kutatások során általában több tudományterület szakemberei dolgoznak össze – többek között – mérnökök, környezetvédelmi szakemberek, pénzügyesek, szociológusok.
A képzésekben és a különböző szakok oktatási programjában is egyre nagyobb szerepet kapnak az ilyen jellegű tárgyak. Külön kiemelném a Zöld Bizonyítvány kezdeményezésünket ezen a téren.
A hazai támogató eszközök közül kiemelkedik az MNB zöld tőkekedvezmény programja. Ez mennyire számít újszerűnek?
Más országok jegybankjai, szabályozói még nem álltak elő hasonlóval. A program révén a zöldnek definiált tevékenységek esetében tőkekedvezményt adnak, vagyis a bankoknak kevesebb tőkét kell tartaniuk, így az ügyfeleknek olcsóbb finanszírozást tudnak adni. De ha adunk a bankoknak tőkekedvezményt, két kérdés merül fel. Egyrészt a bankok továbbadják-e és milyen mértékben az így szerzett előnyt az ügyfeleknek, például alacsonyabb kamatok formájában. Másrészt, hogy a kedvezmény nem megy-e a prudencia kárára. Ez akkor merül fel, ha a zöld hitelek alacsonyabb kockázata nem igazolódik be. Kevesebb tőke, közel változatlan kockázat mellett, kisebb prudenciát jelent.
Az MNB programja az első kérdésre már választ tud adni, hogy mekkora kedvezményt kapnak ezáltal az ügyfelek. A másodikra még korai válaszolni, nincs elég tapasztalat erről. Viszont a tőkekedvezmény maximálása miatt jelentősebb prudenciális problémát biztos nem fog okozni a program. Összefoglalva mindenképpen pozitív és úttörő kezdeményezés.
A zöldhitelek kamatkedvezménye azért is fontos, mert a Taxonómia rendelet plusz adminisztratív követelményeket is állít. A rendelet nemcsak azt definiálja, hogy mi zöld, nem zöld, hanem megfelelőségi része is van, tehát igazolnia kell a hitelfelvevőnek, hogy tényleg megvalósul a zöld beruházás. Az igazolási kényszer viszont elég költséges lehet, emiatt például a kis összegű hiteleknél nem is biztos, hogy teljes mértékben meg tudnak felelni a rendeletnek. Ezt a korlátot az az MNB úgy oldja jelenleg, hogy a Taxonómia rendeletnél egy kicsit enyhébb feltételekkel – igaz alacsonyabb kedvezmény mellett – is elfogadja a hiteleket.
Fotók: Stiller Ákos/Portfolio, BME GTK
A cikk megjelenését a BME GTK támogatta.
