Mi a célja a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási programnak? Hol tart most a program, kik pályázhattak?
Engedje meg, hogy távolabbról közelítsem meg a kérdést. 2018-ban kezdődött meg a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs intézményrendszer megújítása egyrészt a kutatóintézet-hálózat, másrészt az egyetemek modellváltásával. A Magyar Kutatási Hálózat korábbi 17 milliárd forintos éves költségvetése 2021-től 39 milliárd forintra emelkedett és új irányítási struktúra alá került. A felsőoktatásban megtörtént a modellváltás, ma már az egyetemi hallgatók több mint kétharmada tanul modellváltó intézményben, ami egy rugalmasabb működési környezetet jelent. A modellváltással párhuzamosan a kormány jelentősen emelte a felsőoktatási rendszer finanszírozását is: 2022-ben 1000 milliárd forintot tettek ki a felsőoktatási állami kiadások, ennek részeként az egyetemek éves működési költségvetése 200 milliárd forintról 400 milliárd forint fölé növekedett.
Innovációs rendszerünk e köré a két hálózat köré szerveződik, a célunk, hogy ezeket az intézményeket összekapcsoljuk a vállalati szektorral,
ugyanis a jól működő innovációs ökoszisztémák példáján az látható, hogy így lehet elősegíteni a magas hozzáadott értékkel bíró vállalati fejlesztések megvalósulását, amelyek új, magas béreket fizetni képes munkahelyeket is teremtenek, erősítve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét.
A tavasszal elfogadott Neumann János Program fókuszában is az egyetemek és a gazdaság összekapcsolása áll, azzal a céllal, hogy a megvalósuló fejlesztéseknek legyen gazdasági, társadalmi és intellektuális hatása is. Gazdasági hatás alatt azt értem, hogy mivel az innovációs pályázataink fedezetét az állampolgárok által befizetett adó képezi, így elsődleges kritérium, hogy a kifejlesztett termékek és szolgáltatások árbevételt és ezen keresztül valós hazai hozzáadott értéket, vagy más szóval GDP-t termeljenek. A társadalmi hatás alatt pedig a jelenlegi magyar, európai vagy globális társadalom kihívásaira adott innovatív válaszokat értjük. E kettő mellett természetesen a tudományos eredményekhez való hozzájárulás önmagában is érték. Hogy két új magyar Nobel-díjas kutatót is „avathattunk” az elmúlt hetekben, ezt talán nem is kell külön említeni.
E három hatástípust ragadják meg azok a nemzetközi innovációs indexek is, amelyeket folyamatosan figyelemmel kísérünk: a European Innovation Scoreboardban, amely az európai országokat rangsorolja, idén nyáron – egyedüliként – átsoroltak minket a feltörekvő országok közül az európai innovátor kategóriába. Így olyan országok közé kerültünk, mint Észtország vagy Olaszország, akik az innovációban élen járnak. A több mint 130 országot rangsoroló Global Innovation Index innovációs teljesítmény komponensében pedig idén egy helyet előre lépve a 33. helyen állunk. A célunk, hogy 2030-ra a Global Innovation Index esetében a legjobb huszonöt közé, az európai innovációs eredménytáblán pedig az első tízbe kerüljön Magyarország. Ezek ambiciózus, de nem lehetetlen célkitűzés. Jó példa erre Szingapúr, ami államként 1965-ben alakult meg, és 1990-ig a kutatás-fejlesztés szinte egyáltalán nem volt jelen az országban. Most minden világranglistán a legjobb tíz-tizenöt között szerepel, harminc év alatt a semmiből a legjobbak közé került a versenyképesség és innováció területén. Magyarországon ennél jóval előrébb indulunk, és kiváló alapokra tudunk építeni.
De visszatérve a gazdasági hatásra: a fentiek szellemében az említett 35 milliárd forintos keretösszegű innovációs pályázatunkban három alapvető elvárást fogalmaztunk meg a pályázókkal szemben. Az első, hogy hozzanak létre innovatív terméket vagy szolgáltatást, a második, hogy ezt védjék meg szabadalommal vagy egyéb ipari jogvédelmi oltalommal, és a harmadik, hogy a létrehozott termék vagy szolgáltatás termeljen árbevételt a cégnek. A 35 milliárd forint keretösszegből 20 milliárdot különítettünk el olyan projektekre, amelyek létrehozásába a vállalat mellett egy egyetem vagy kutatóintézet is bekapcsolódik. Természetesen az önálló vállalati, vagy vállalatok közötti konzorciumban létrejövő projekteknek is van létjogosultságuk, erre 15 milliárd forint keretösszeget szán a pályázat, viszont elsősorban azt szeretnénk ösztönözni, hogy az egyetemek és kutatóintézetek vegyenek részt ezekben az együttműködésekben.
Mik a fókuszterületek, mi alapján lettek ezek kiválasztva?
A Neumann János Programban három fókuszterületet határoztunk meg, amit annak az alapos felmérése előzött meg, hogy Magyarországon milyen kutatási és ipari hagyományok, képességek vannak, illetve, hogy mik a globális trendek, mint például az AI- vagy a kvantumkutatás. Erről a World Economic Forum, a McKinsey és számos egyéb nemzetközi intézmény is rendszeresen ad ki elemzéseket.
Ezt a kettőt összevetve olyan fókuszterületeket határozunk meg a magyar innovációban, amelyek kitörési pontot jelenthetnek a magyar gazdaság számára.
Az első nagy terület a digitális átállás, itt például a mesterséges intelligenciát, a kvantumtechnológiát vagy az önvezető rendszereket emelném ki, az utóbbira európai szintű kutatási és tesztelési infrastruktúra épült ki a Zalazone-on az elmúlt években. A második az egészséges élet. Itt az a célunk, hogy a magyar embereknek ne csak a várható élettartama, hanem az egészségben eltöltött éveik száma is növekedjen. Jelenleg a daganatos és kardiovaszkuláris megbetegedések okozzák a legnagyobb kihívást az egészségügy területén, stratégiai érdek az ezekkel a betegségekkel kapcsolatos kutatások támogatása. A harmadik innovációs fókuszterület a zöld átállás, például az energetikai rendszerek megújítása, de ide soroljuk az agráriummal, vízügyekkel kapcsolatos fejlesztéseket is.
Jelentős figyelmet fordítunk továbbá biztonsági és védelmi innovációkra, az ukrajnai vagy az izraeli háború különösen aktuálissá teszi az ezirányú fejlesztéseket. Érdemes ehhez kapcsolódóan kiemelni a kettős felhasználású technológiákat: mind a három nagy területen lehetségesek olyan fejlesztések, amelyek védelmi célokra is alkalmazhatók. A Neumann János Program keretében meghirdetett pályázatra tehát elsősorban olyan projektterveket várunk, amelyek ehhez a 3+1 fókuszterülethez kapcsolódnak.
Mik a program hosszú távú céljai? Hogy tud a fenti összeg hasznosulni több éves, évtizedes távlatban? És hogy ellenőrzik ezen célok megvalósulását?
Alapvetően 2+2, egészségügyi fejlesztéseknél 3+3 éves kifutása van a projekteknek. Ez utóbbi esetben ez azt jelenti, hogy van egy hároméves fejlesztési- és egy hároméves fenntartási időszak, ami összesen hat év, és az előirányzott gazdasági hatást a hatodik év végére kell elérniük a nyertes vállalatoknak. Ennek az időszaknak a végére az innováció által generált bevételnek az állami támogatás 30 vagy 50 százalékát kell elérnie, attól függően, hogy termék vagy szolgáltatás került kifejlesztésre.
Vannak olyan technológiai megoldások, amelyeknek ennél hosszabb a kifutási ideje, például a kezdődő gyógyszerfejlesztések esetében ez tíz-tizenöt év is lehet, ilyen fejlesztési terveket erre a pályázatra most nem várunk. Ezen felfedező kutatásnak nevezett innovatív projektek támogatására önálló támogatási szisztémát működtetünk. A mostani pályázattal abba az irányba szeretnénk terelni a magyar vállalkozásokat, hogy generáljanak olyan projekteket, amelyek négy-hat éven belül már képesek bevételt termelni.
Mennyire tud egy ilyen innovációs program konkrét munkahelyeket teremteni? Vannak célszámok erre?
A 2022-es adatok alapján jelenleg Magyarországon egymillió főre vetítve 6470 kutató-fejlesztő dolgozik, főként vállalatoknál, kisebb részük egyetemeken és kutatóintézeteknél. A kutatás-fejlesztésben élenjáró európai országok esetében ez kilenc-tízezer kutató-fejlesztő egymillió lakosra vetítve, 2030-ra ennek az arányszámnak az elérését tűztük ki célul. Az ilyen típusú pályázatok erre is lehetőséget teremtenek, ennek ellenére nincsenek olyan megkötések, hogy hány új kutató-fejlesztőt kell az adott vállalkozásnak alkalmazni, mert nem tartjuk célravezetőnek az ilyen szabályozási elemek beépítését.
Az az álláspontunk, hogy egy piacképes termék kifejlesztéséhez mindenképpen olyan költségszerkezetet fognak megalkotni a vállalkozások, hogy a fejlesztési struktúra és alkalmazott szakemberek száma a legoptimálisabb legyen. Csak akkor tudnak a vállalatok gazdaságosan és hatékonyan előállítani egy profitábilis terméket a meghatározott időtartamon belül, ha az adott projekthez szükséges humánerőforrást bevonják, ennek a számát azonban nem szeretnénk helyettük meghatározni.
Hogy kapcsolódik ehhez a Startup Factory program, ennek mi a célja? Mi alapján választják ki a támogatandó startupokat?
A korábban említett 35 milliárdos fókuszterületi innovációs pályázat bemeneti feltételei közé tartozik a legalább 300 millió forint éves árbevétel, és legalább tizenöt főt kell foglalkoztatnia az adott vállalatnak, tehát ezzel kifejezetten a magyar KKV szektor szereplőit szeretnénk elérni és versenyképességüket erősíteni. Stratégiai célunk olyan támogatási rendszer kialakítása, amelyben minden releváns célcsoport talál maga számára megfelelő pályázati konstrukciót. Ennek tükrében a startupok számára két másik pályázatot hirdetünk idén.
Egyik a Gyorsítósáv program, amit a következő hetekben hirdetjük meg. Ez az előző évekhez hasonlóan olyan belépési feltételekkel rendelkező támogatási program, amelyet kifejezetten az induló vállalkozásokra optimalizáltunk, például nem előfeltétel a más pályázatokban sűrűn előforduló egy vagy két lezárt üzleti év követelménye. Ezt a kiírást elsősorban az egyetemi és kutatóintézeti háttérrel rendelkező startupoknak – úgynevezett spin-offoknak – szánjuk, ahol még komoly kutatás-fejlesztés szükséges ahhoz, hogy az adott technológia eljusson a piacig. Éppen ezért nincs is a Neumann János Program keretében meghirdetett fókuszterületi pályázathoz hasonló árbevételi követelménye a pályázatnak.
A startupokat célzó második támogatási programunk az immáron negyedik alkalommal, a korábbiakhoz képest még kedvezőbb feltételekkel meghirdetett Startup Factory, amely inkubátorokon keresztül biztosít forrást a startupok számára. A programot az érintettekkel konzultálva korábbi évekhez képest némileg átalakítottuk. Még nyáron is egyeztettünk a gazdasági ökoszisztéma témában érdekelt szereplőivel, hogy tapasztalataik alapján mi igényel finomhangolást a pályázati konstrukcióban.
A program alapvetően izraeli mintára épül, ott is hasonló paraméterek mentén támogatják a technológiai inkubátorokat. Az izraeli szakpolitikának is az az alapvetése, hogy az inkubációs tevékenységet piaci alapon szükséges végezni, de kizárólag piaci forrásokból történő finanszírozása nem feltétlenül rentábilis, itt az államnak célszerű belépnie finanszírozóként. Nagyon korai fázisban tartó fejlesztésekre biztosítunk forrást az inkubátorokon keresztül, amely magas kockázatot is jelent egyben: elképzelhető, hogy a támogatott startupok egy része nem lesz sikeres, de amelyek eredményesek lesznek, ott hatalmas potenciális növekedési rátákat várhatunk a korábbi programok tapasztalatai alapján. Úgy gondoljuk, hogy a végül sikerre vitt projektek magas megtérülése miatt érdemes állami forrást invesztálni ezekbe a kezdeményezésekbe.
A támogatandó startupokat azonban nem mi kívánjuk kiválasztani: azt gondoljuk, hogy a piaci szereplők jobban látják az aktuális technológiai és piaci trendeket, ezért hasznosabbnak tartjuk, ha közvetlenül az inkubátorok választják ki, hogy melyik startupokat érdemes támogatni. Az inkubátorok a támogatás egy részét saját tőkéből fedezik, ami számukra kockázat, így ők is érdekeltek abban, hogy olyan startupokat vonjanak be a támogatási rendszerbe, amelyek később képesek lesznek a hazai és nemzetközi versenyben helyt állni.
Ha a korábbi években támogatott fejlesztések árbevételét vagy tőkevonzó képességét nézzük, azt láthatjuk, hogy ez egy nagyon jól megtérülő program az adófizetők számára.
Végül érdemes kiemelni, hogy ezen program keretében is megjelenítjük az egyetemek bevonását: az inkubátoroktól elvárjuk, hogy legalább két egyetemmel kössenek együttműködési megállapodást elősegítve ezzel az egyetemeken keletkezett kutatási eredmények piaci hasznosítását.
Mennyiben tudja ez a program támogatni az egyetemeken működő K+F tevékenységet? Mit gondol, hol tartanak a magyar egyetemek nemzetközi szinten kutatásfejlesztésben, mik azok a területek, ahol erősíteni szükséges az egyetemek innovációs készségét?
Az egyetemekre általában úgy gondolunk, hogy a fő funkciójuk az oktatás: lássák el olyan tudással a hallgatókat, hogy később a munkaerőpiacon magas hozzáadott értéket előállítani képes tevékenységet tudjanak majd ellátni. De fontosnak tartjuk, hogy a globális trendeket a magyar felsőoktatási rendszer is lekövesse. Az USA-ban, Nyugat-Európában, vagy a kelet-ázsiai országokban azt láthatjuk, hogy az egyetemek funkciója az oktatás mellett két másik nagy területtel egészült ki az elmúlt évtizedekben, ezek a – piaci hasznosítási potenciállal rendelkező – kutatás és a társadalmi felelősségvállalás. Az említett országokban az egyetemek beágyazódnak abba a régióba, ahol működnek és ezáltal a régióban működő vállalati szektorral is aktív kapcsolatokat alakítanak ki.
Erre jó példa lehet Győr, Miskolc vagy Debrecen. Stratégiai célunk, hogy itthon is minél hatékonyabb legyen az együttműködés az egyetemek és a gazdasági szereplők között. Ez azért fontos, mert nem várható el minden KKV-tól, hogy kutatás-fejlesztési kapacitásokat építsen ki, ez nem minden szereplő számára lenne gazdaságos. A kutatás-fejlesztésre alapuló innováció nélkül azonban nem tudják megőrizni a versenyképességüket, ezért arra szeretnénk ösztönözni az egyetemeket és kutatóintézeteket, hogy olyan kompetenciákat és képességeket alakítsanak ki, amelyekkel minél hatékonyabban képesek a vállalati igényekre reagálni.
Természetesen nem az a cél, hogy az egyetemek úgy működjenek, mint egy vállalkozás, de mindenképpen szükséges egy kultúraváltás annak érdekében, hogy elkezdjenek egy olyan gondolkodásmód kialakulni, amelyek elősegítik a szorosabb együttműködést a felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek és a vállalkozások között.
Úgy gondolom, hogy jó irányba halad ez a folyamat, bár van még bőven tennivalónk. Az egyetemekről bejegyzett szabadalmak száma 2019 óta megnégyszereződött, egyre több vállalkozással működnek együtt az egyetemeink, akár olyan formában, hogy kutatási szolgáltatást ajánlanak ki számukra, akár közösen elvégzett kutatás formájában. De hatalmas kiaknázatlan potenciált látunk még az egyetemeken létrejövő kutatási eredmények piacravitelében is. A 35 milliárd forintos pályázat is azt a célt szolgálja, hogy erősítsük ezt a tendenciát, ezért is szerepel a pályázati feltételek között, hogy a létrejövő termék szellemi tulajdonjogának legalább tíz százaléka az egyetem tulajdonába kerüljön, így az egyetemek a közös kutatásnak anyagi haszonélvezőivé is válnak.
A napokban alakult meg a Kutatási Kiválósági Tanács, többek között a friss Nobel-díjas Krausz Ferenc részvételével. Mi lesz a funkciója az új testületnek?
A most megalakult Kutatási Kiválósági Tanácsnak több nemzetközi előképe is van, az Egyesült Királyságban, Izraelben is működik hasonló testület. A felkért tudósoknak azt a feladatot szántuk, hogy a kiválósági alapon nyújtott támogatások rendszerét olyan módon modernizálják, hogy a kutatók számára egy vonzó, fenntartható és nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményre ösztönző életpályamodell alakuljon ki itthon. Krausz Ferencen kívül, aki néhány hete kapott fizikai Nobel-díjat, hat másik kutató tagja még a testületnek: Aczél Petra társadalomtudós, Greiner István, a Richter Nyrt. kutatási és fejlesztési igazgatója, Kondorosi Éva növénybiológus, Perczel András biokémikus, Röst Gergely matematikus, és a műszaki tudományok területén dolgozó Stépán Gábor.
Szándékunk szerint a testület által megalkotott életpályamodell és támogatási rendszer elősegíti majd a magyarországi kutatások nemzetközi szintű kiválóságát, erősítve ezzel Magyarország globális szerepét a tudományban és az innovációban, mert ez a magyar gazdaság versenyképességének záloga.
Címlapkép forrása: Portfolio
A cikk megjelenését az NKFIH támogatta.
