Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
Gazdaság

Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM

Portfolio
Egyedi innováció, reális megvalósíthatóság és a nemzetközi szinteken is értelmezhető piacképesség jelentik azokat a legfőbb szempontokat, amelyek segítségével az MVM Edison startup versenyen jó eredményt lehet elérni – derült ki az idén hetedik alkalommal megrendezett megmérettetésen. A legjobb ötleteket díjazó verseny mára rangos branddé vált. Ennek oka nem csupán a kiváló nevezésekben rejlik, hanem legalább annyira a szakmai zsűri döntésében és az MVM által biztosított nagyvállalati háttér előnyeiben, vagyis a pénzügyi támogatáson túl a mentorálásban és a kapcsolati tőkében is.

Idén hetedik alkalommal hirdették meg az MVM Edison startup versenyt. 2023-ban 6 ötlet fázisú és 2 scale up fázisú csapat jutott a döntőbe. Idén először volt külföldi csapat a scale up fázis legjobbjai között.

Az ötlet fázis első helyezettje a kerti kutak hűvösebb levegőjét klimatizálás során hasznosító ChillWell csapata, a scale up fázis díjazottja a SmartDoc űrlapkitöltő alkalmazást megalkotó BitBűvész KKT. lett.

Innovatív ötletek százai

Az MVM Csoport startup közösségek iránti elkötelezettsége hívta életre az MVM Edison startup versenyt 2016-ban, amelyet azóta minden évben megrendeznek. Az MVM Smart Future Lab Zrt. gondozásában 6 éve elindított megmérettetés mára önmagában is önálló márka és a startup világ kiemelten fontos eseménye lett.

A program elsősorban a jövő energetikai megoldásaira koncentrál, ám ez a kategória nem jelent kizárólagosságot, ezen felül az alábbi kategóriákban lehetett nevezni: jövő otthona, jövő városai, digitális infrastruktúra, ügyféloldali fizetési megoldások, vásárlói tapasztalatok és termékinnovációs megoldások.

A projekt 2016-os indulása óta több mint nyolcszáz csapat pályázott, a szervezők hatvanöt döntős csapatot mentoráltak.

A szakmai zsűri döntése alapján az érett és az ötlet fázis első helyezettjei 3 millió forintos fődíjat, a második és harmadik helyezettek pedig 2, illetve 1 millió forintot nyertek.

A döntőben helyezést elérő csapatok ráadásul esélyt kapnak az akár 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére is, amelyet az MVM Smart Future Lab Zrt. biztosít.

Az elmúlt években a program keretében a Smart Future Lab több értékes projektet támogatott már ezzel a befektetéssel.

Általános tapasztalat az elmúlt évek versenyei nyomán, hogy a többféle területet lefedő ötletverseny esetében az innováció mellett a meggyőző, rátermett társaság kulcsszerepet játszik és fontos szempont az is, hogy az ötlet, illetve termék nemzetközi piacokon is értékelhető legyen.

MVM Edison 2023 Demo day díjak

Innováció és realitás

„A mai világban, a jelenkor gazdaságában az innováció a versenyelőny megszerzésének és megőrzésének legfőbb eszköze, ezért kétségkívül óriási szükség van az ilyen versenyekre. Az MVM szerepvállalása tovább növeli az MVM Edison startup verseny jelentőségét, hiszen egy nagyvállalat áll a legjobb ötletek, a leginnovatívabb fiatalok mögé” – mondta el a verseny kapcsán Mátrai Károly, az MVM Zrt. vezérigazgatója, a zsűri elnöke. Hozzátette: a megmérettetés az elmúlt hét évben nemzetközi szinten is elismert branddé is vált és eddig összesen több mint 800 pályázattal birkóztak már meg az évek során.

Mint elmondta, a pályamunkák értékelésekor számos szempontot igyekeznek figyelembe venni.

A legfontosabb talán az, hogy az adott ötlet, vagy megvalósult termék mennyire innovatív. Előnyt jelent, ha a nevezés kapcsolódik valamilyen formában az MVM tevékenységéhez, a vállalat működésében vagy az ügyfelek igényeinek kiszolgálásában érdemi pozitívumot hordoz magában. Végül pedig kifejezetten fontos szempont az ötlet megvalósíthatósága, az, hogy mennyire reális az a piaci hasznosulás, amit a startup vár az innovációtól.

A pénzügyi támogatáshoz a legígéretesebb kezdeményezéseknek ráadásul mentorálás, kapcsolati tőke is társul” – tette hozzá.

Sokat számít a nagyvállalati háttér

A verseny speciális fókusza, kiemelt tematikája a fenntarthatóság, amely olyan szempont, amire komoly igény mutatkozik a gazdaságban – mondta el Katona Bence, a Nemzeti Tőkeholding Zrt. és a Hiventures Zrt. vezérigazgatója, aki maga is helyet foglalt a zsűriben. Kiemelte: sokat számít a megmérettetésben az MVM szerepvállalása. A nagyvállalati háttér érdemi segítséget jelent a projektek későbbi megvalósításában azáltal, hogy nem csupán pénzt, hanem több egyéb, nehezen számszerűsíthető segítséget, így például mentori szerepvállalást is jelent a nyerteseknek.

Az MVM Edison energetikai fókuszáról szólva kifejtette: a kérdés ma nagy hangsúllyal van jelen a gazdaság szereplőinek gondolkodásában, ezért sem véletlen, hogy az új igényekre fogékony startup világ is kiemelten reagál erre a szempontra.

Katona Bence szerint az egyik legfontosabb szempont a bírálat során az ötlet egyedisége. „Az innovátorok is hajlamosak már létező ötletekhez nyúlni, de az igazán értékes startupok azok, akik valóban unikális megoldással állnak elő. Fontos értékelési szempont még a megvalósíthatóság, amely nélkül a jó ötletek sem lesznek életképes piaci megoldások.

Az pedig elengedhetetlen, hogy a szóban forgó innováció már a nulladik ponttól kezdve nemzetközi piacokon értelmezhető megoldás legyen, ne kizárólag a magyar piacban gondolkozzanak a startupok

– szögezte le.

Űrlapkitöltő a papír helyett

A scale up fázis díjazottja a BitBűvész KKT. lett. A SmartDoc űrlapkitöltő alkalmazást megalkotó társaság ügyvezető igazgatója, István Péter elmondta: kezdeményezésük egy olyan úttörő megoldás, amely a ma közismert fájlformátumokat, így a Word, Excel és Pdf formátumokat könnyen kitölthető webes űrlappá alakítja.

Az ötlet révén lényegesen kényelmesebbé válik az ügyfeleknek az űrlapok kitöltése, a rendszer, ahol számolni kell, számol, ahol adatokat kell beilleszteni, ott automatikusan kiegészíti a kérdéses rovatokat.

Fontos megjegyezni azt is, hogy mindez nem csupán az űrlapot kitöltőknek jelent előnyt, hanem később azok feldolgozásában is segít. Ennek eredményeképp a SmartDoc űrlapkitöltő alkalmazást használhatják majd önkormányzatok, vállalatok, a legkülönfélébb szolgáltató cégek – tette hozzá.

Az első helyezés István Péter szerint főleg az alkalmazás tényleges hasznosításában játszik komoly szerepet. „Mi programozók vagyunk, nem menedzserek. Azzal, hogy díjazták az elképzelésünket, számos kapcsolat elérhetővé válik, az MVM Edison díja egy nagyon komoly referencia nekünk, amely elvezethet az ötlet tényleges piaci alkalmazásáig” – fogalmazott.

Klímaberendezés a kútból

Az ötlet fázis első helyezettje a ChillWell csapata lett. A társaság egy kifejezetten innovatív megoldást, a kerti kutak hűvösebb levegőjét klimatizálás során hasznosító ötletet mutatott be a versenyen. Elmondták: az ötlet révén elsősorban a vidéki, családi házzal és fúrt kúttal rendelkező felhasználók nyerhetnek olyan megoldást, amelynek révén házuk hűtése hosszútávon, alacsony energiafelhasználás mellett biztosított. A csapat prototípusa már készen áll, az idei nyáron komoly tesztelésnek vetik alá, amelynek során bizonyíthatja előnyeit. A díjazással járó támogatást a prototípus tökéletesítésére tudják fordítani.

A cikk megjelenését az MVM támogatta.

Fotó: MVM Zrt.

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
guyana -építkezés-épület-ingatlan-ingatlanfejlesztés-telek-tenger-turizmus-város