Kecskemét: a Portfolio rendezvényén kiderül, mire számíthatnak a cégek
Gazdaság

Kecskemét: a Portfolio rendezvényén kiderül, mire számíthatnak a cégek

Portfolio
A vállalkozások a jelenlegi helyzetben folyamatosan kihívásokkal néznek szembe, ráadásul a körülmények miatt a beruházási kedv is lankadni látszik. Mit tehetnek a cégek, hogy megőrizzék versenyképességüket, milyen piacbővítési, illetve fejlesztési lehetőségek valósíthatók meg az egyes térségekben? Mit gondolnak a régió gazdasági helyzetéről a helyi vállalatvezetők és a szakpolitikai döntéshozók? A Portfolio és a KAVOSZ országos rendezvénysorozatának kecskeméti állomásán minden kérdésre választ kaphatnak az érdeklődők. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az elmúlt néhány év történései, a háborús konfliktus, az infláció és az energiaválság kockázata világszerte történelmi léptékű következményekkel járt a gazdaságokban. Nincs ez másként Magyarországon sem - napról-napra újabb és újabb kihívásokkal kell a vállalkozásoknak szembenézniük. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvénysorozatát, melynek negyedik állomásaként Kecskeméten rendezzük meg szakmai eseményünket május 11-én, csütörtökön.

Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött szakmai rendezvény célja, hogy átfogó képet adjon a hazai gazdasági helyzetről és az érdeklődők elé tárja azokat a pénzügyi és fejlesztési lehetőségeket, amelyek segíthetik a kis- és középvállalkozásokat az újraindulásban és kiutat jelenthetnek a válságból. 

Mi a kiút a mostani helyzetből?

Tény, hogy a gazdasági helyzet több okból sem jelent jó környezetet a beruházásoknak. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint 2023 első felében valószínűleg még tovább csökken a beruházási teljesítmény, igaz az év második felétől már számíthatunk a beruházások élénkülésére.

Összességében mégis az tűnik reálisnak, hogy az egész évre vetített átlagos beruházási teljesítmény nem éri el a tavalyi beruházási aktivitást.

Ennek ellenére a vállalati hitelek piaca nem mutat visszaesést, hiszen több mint 16 százalékkal nőtt tavaly a magyarországi cégek teljes hitelállománya, ez pedig lényegesen nagyobb növekedés, mint amit 2021-ben tapasztaltunk.

A jegybanki statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy a magas kamatok időszakában a vállalkozások aktívan keresik a kamattámogatott hiteleket. Ráadásul mindazok a cégek, amelyeknek tevékenysége révén devizafedezettel rendelkeznek, éppen a magas forintkamatok és a hazai fizetőeszköz volatilitása miatt a devizahiteleket részesítik előnyben.

Válaszok a felmerülő kérdésekre

A Portfolio és a KAVOSZ közös rendezvénysorozatán olyan kérdésekre keresik a választ a felszólaló szakértők, mint amilyen a gazdasági folyamatok idei várható alakulása, vagy a vállalkozások számára rendelkezésre álló hazai források, hitelprogramok részletei. Fontos téma még az, hogy hogyan lehet megőrizni és növelni a versenyképességet a jelenlegi körülmények között.

A rendezvénysorozat állomásain vállalatvezetők, szakértők, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői adnak áttekintést a helyi vállalkozások lehetőségeiről, a régió gazdasági kilátásairól és versenyképességéről.

Az előadók között lesz – a teljesség igénye nélkül:

Goda-Tóth Zsuzsanna, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szenior üzletfejlesztési menedzsere

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója

Bíró Attila, a BKMKIK elnökségi tagja, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. ügyvezető igazgatója

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára

Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Fehér Melinda, az MBH Bank Közép-alföldi régiójának kisvállalati területi vezetője

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere.

A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓINKNAK KÖSZÖNHETŐEN INGYENES, DE A RÉSZVÉTELHEZ REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES.

A Portfolio és a KAVOSZ országos gazdaságélénkítő roadshow-ja

Fotó: Getty Images

Holdblog

Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője

Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és... The post Megin

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet