
Haraszti Péter, a TritonLife alapítója, vezérigazgatója előadásában ismertette, hogy a CEE régióban Magyarországon az egészségügy evolúciója még mindig elmaradásban van, a teljes egészségügyre fordított kiadás 4000 milliárd forintot tesz ki, jelentős a saját zsebből való költési arány, a Top30 magánszolgáltató árbevétele idén 145 milliárd forintra tehető, vagyis jelentős növekedés jellemzi a magánszolgáltatói szektort.
Becslések szerint a teljes strukturált magánegészségügyi piac 350-500 milliárd forint lehet.
A magánszektor térnyerése folyamatos volt már a koronavírus-járvány előtt is - hangsúlyozta Haraszti Péter, ismertetve, hogy 20-30%-os éves növekedés volt tapasztalható. Ez annak tudható be, hogy emelkedett a lakosság körében az egészségtudatosság és a kereslet, emiatt sok szereplő jelent meg a piacon.
Beszélt arról is, hogy a pandémia alatt és azt követően az állami ellátás a járvány kezelésére összpontosított. A járványügyi intézkedések hatására megnőttek a várólisták a közfinanszírozott intézményekben és csökkent az ellátáshoz való hozzáférés. Szintén hatással voltak az egészségügyi rendszerre a szektort érintő átalakítások, példaként említette a szolgálati jogviszonyt és a hálapénz kivezetését. Ebben a környezetben tovább erősödtek a magánszolgáltatók, amelyek 2021-ben rekord 50%-os árbevétel növekedést értek el. A 2020-as üzleti évről részletesen ebben az elemzésünkben írtunk:
Annyira nem rózsás viszont jelenleg a helyzet, mint, amit az árbevételek mutatnak: nagy ismert fővárosi magánellátók fele évek óta vesztéséget termel. Harc folyik az egészségügyi munkaerőért, a bérspirál fokozódik az egész ágazatban (állami és magán rendszer), az infláció negatív hatásai is érezhetők, a szektort érintik az árfolyamkockázatok és az energiaárak emelkedése is.
Kitért arra is, hogy a jövőben elkerülhetetlenek az áremelések, de azt is elismerte, hogy közeledik a kereslet-kínálati inflexiós ponthoz, ugyanakkor a profitabilitás rövid távon csökkenhet, ez pedig sok szolgáltatónál nagy gond lehet. A jövőben egyre inkább a nagyobb, tőkeerős, jól és stabilan működő cégek térnyerésére és a konszolidációra számít.
A magánegészségügynek még mindig sok tere van a fejlődésre, tovább fog növekedni, ugyanakkor a szabályozási környezetről, az állam szerepéről muszáj beszélni. Nincs ugyanis két különálló egészségügyi rendszer, Magyarországon hosszú távon mindenkinek az az érdeke, hogy az egészségügy az emberek és a betegek érdekét szolgálja - húzta alá.
A TritonLife alapítója, vezérigazgatója kiemelte, hogy a vállalat célja, hogy létrehozzon egy országos lefedettségű horizontálisan és vertikálisan integrált egészségügyi hálózatot, mely kiváló minőségű könnyen hozzáférhető szolgáltatást nyújt. Ennek elérésére már 2017-ben megkezdődtek az előkészületek, tárgyalások a lehetséges akvizíciókról, 2018-ban megvásárolták a Róbert Károly Magánkórházat, és további telephelyek (Debrecen, Szeged, Kaposvár, Eger) nyitására és akvizíciókra (Veszprém, Kaposvár) fókuszáltak. Jelenleg 14 helyszínen vannak jelen, ez magában foglal 6 magánkórházat (Tritonife Róbert, TritonLife Duna, TritonLife Budaörs, Debrecen, Szeged, Kaposvár), 7 járóbeteg ellátót (TritonLife Genium, TritonLife Hegyalja, TritonLilfe RK64, TritonLife Eger, TritonLife Veszprém, TritonLife Kaposvár, TritonLife Budaörs), a fővárosban egy labor diagnosztikát és 5 szakterületen kiválósági központokat, Center of Excellence-t létesítenek.
A rövidtávú céljaik között említette, hogy a következő egy évben megnyílik 4 új magánkórház összesen 10 műtővel és 100 ággyal.
Előadása szerint a TritonLife Csoport által alkalmazott orvosok száma idén 40 százalékkal 635-re nőtt tavalyhoz képest, az egyéb foglalkoztatottaké pedig 78 százalékkal 544-re emelkedett. Becslések szerint idén 16 százalékkal több járóbeteget látnak majd el az elmúlt évhez képest, és 18 százalékkal több műtétet hajtanak végre, a szülések száma pedig 11 százalékkal emelkedik 1900 szülés fölé (ez egy kisebb megyei kórház volumene). A TritonLife bevételeinek 90 százaléka B2C bevétel, tehát a páciensek saját zsebből vagy az egészségpénztárukon keresztül fizetik az ellátást, 10 százalék a NEAK-tól érkezik a rendszerükbe - tette hozzá, megjegyezve, hogy a TritonLife-nak a 2018 induláskor mintegy 3 milliárd forint volt az árbevétele, idén 16,5 milliárd forintos árbevételre számítanak a tavalyi 11,5 milliárd forint után.
Címlapkép forrása: Portfolio/Mónus Márton
Hamarosan nagy bejelentéseket tesz a kormány a költségvetésről
A 2026-os büdzséről ígér tájékoztatást a kabinet.
Rossz a hangulat a tőzsdéken, de a magyar piac felülteljesítő
Kis mínuszokat mutatnak a vezető indexek.
Súlyos hatásai lehetnek a kereskedelmi háborúnak az EKB szerint
2,25%-ra csökkent a betéti kamat.
Itt a halállista: ezeket a befektetéseket kerüld most
Fokozódik a kereskedelmi háború.
Titkos levelet kapott Vlagyimir Putyin Amerika egyik legnagyobb ellenségétől
Itt van, amit tudni lehet.
Beállt a forint, a délutáni döntés lehet sorsfordító
Kemény nap vár a forintra, az EKB kamatdöntése már csak jutalomjáték lesz.
Elon Musk valósíthatja meg Donald Trump több százmilliárd dolláros álmát: készül az Aranykupola
Ambiciózus légvédelmi projekt.
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni A devizahitelek generációs traumája A devizahitelek miatt egy egé
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,


- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Súlyos csapást mért Donald Trump a dollárra – Mi jöhet most?
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen