Március elején érvényesítette az idei évre díjkorrekcióját a Yettel, de a távközlési vállalat ma közölte, hogy meghatározott lakossági számlás díjcsomagok esetében "határozott idejű kedvezményt biztosít", aminek mértéke 3,7 százalék, vagyis magyarul visszavonja az idei díjemelést.
Az Egyesült Államokban működő ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó kiskereskedők rendelések halasztására és munkaerő-felvételi stopra kényszerülnek a Vietnámból és Kínából importált termékekre szerdán életbe lépő vámtarifa-emelések miatt - jelentette az Inside Retail.
A Nagy Mártonnal folytatott tárgyalásokat követően a Magyar Telekom ma reggel közölte, hogy 2025-ben a korábban bejelentettől eltérően nem hajt végre inflációkövető díjkorrekciót a fogyasztói körében, vagyis nem lesz áprilistól 3,7 százalékos emelés.
Nem sokkal később a 4iG is bejelentette, hogy az idei évben nem emeli árait.
Hétfő-keddig maradt idejük a bankoknak, hogy önkéntes vállalásokat tegyenek a lakossági bankszámlák díjának csökkentésére. A kormány a tavaly decemberi szintet tartja elfogadhatónak, és szerdán készül dönteni a kérdésben – hangzott el a nemzetgazdasági miniszter legfrissebb Facebook-videójában.
A Lavazza olasz kávégyártó vállalat folytatja amerikai terjeszkedését, azonban a brazíliai kávébabra kivetett vámok hatásának elemzése után dönt csak a helyi termelés bővítéséről - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
A telekommunikációs szektor áremelkedésének mérséklését, megállítását szeretné elérni a kormány - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A szolgáltatók egy hetet kaptak arra, hogy közöljék a kormánnyal, milyen módon viszik ezt majd végbe.
A Conagra Brands amerikai élelmiszeripari holdingtársaság vezérigazgatója bejelentette, hogy áremelésre kényszerülhetnek a vállalat termékei esetében az új vámtarifák miatt, amelyek olyan alapanyagokat érintenek, mint a kakaó, az olívaolaj, a pálmaolaj és a konzervdobozokhoz használt acél.
A Portfolio Retail Day 2025 konferencia nyitó szekciójában az iparági szakértők, vállalatvezetők a kiskereskedelmi szektor legfontosabb tendenciáiról, az idei évre vonatkozó várakozasaikról, valamint a legnagyobb kihívások leküzdési lehetőségeiről beszélgettek. Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnöke - ügyvezető igazgatója az árrésstopról elmondta, hogy májusig még kitartanak, de ezt követően drasztikus lépésekre kényszerülnek. Németh Kornél, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a beszállítók áremelését is sokszor a kereskedőkön kérik számon. Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapítója, a Vatera és a Jófogás ügyvezető igazgatója bizalmi válságról számolt be, míg Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáért és Görögországért felelős országigazgatója az áremelés helyett a hatékonyságnövelésben hisz.
Megkezdődtek az egyeztetések a hazai távközlési szektor vezetői és Nagy Márton között a távközlési díjak csökkentéséről – derül ki a Facebookon publikált posztból.
A kiskereskedelmi szektor és a bankok után a távközlési cégek is a kormány inflációcsökkentő lépéseinek célkeresztjében találták magukat, amivel kapcsolatban ma már konkrétumok is elhangzottak Nagy Mártontól: a hazai telekomcégektől önkéntes árcsökkentést várnak el, amiről szerdán folytatnak megbeszéléseket az érintett felek. A hírre nagyot esett a Magyar Telekom árfolyama és a 4iG papírjai is lefelé vették az irányt. Megnéztük, milyen mértékű áremeléseket vittek véghez a telekomcégek az utóbbi években és hogy mennyire fájhat az árcsökkentés nekik.
Donald Trump elnök kijelentette, hogy egyáltalán nem érdekli, ha az autógyártók emelni fogják az autók árait az importált járművekre tervezett vámok miatt - közölte a Bloomberg.
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social médiafelületen közvetítette üzenetét az európai és a kanadai vezetők felé: ha együttműködve kárt okoznának Amerikának, akkor jöhetnek a még durvább vámok.
A kormány 2025-re vonatkozó inflációs várakozása 4,5%-ra módosul - jelentette be Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter.
Márciusban a fogyasztók és az üzleti világ kilátásai sem változtak érdemben februárhoz képest: a GKI Gazdaságkutató konjunktúraindexe minimálisan csökkent. A cégek foglalkoztatási szándékai enyhén romlottak az előző felméréshez képest, ugyanakkor az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás lényegesen csökkent.
Június elsejétől emelkednek a fővárosi közösségi közlekedés jegyárai, de a bérletekért fizetendő díjak nem változnak, továbbá októbertől a bérlettel nem rendelkező utasoknak többet kell majd fizetniük a Repülőtéri Expresszen - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, amelyen a képviselők egyhangúlag elfogadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság múlt évről szóló beszámolóját.
Az árrésstop bevezetése óta számos - jellemzően nem az érintett körbe tartozó - élelmiszer ára jelentősen változott, de nem mindig az elvárt irányba. Miközben a hatósági árazás elvileg a vásárlók pénztárcáját védi, egyes termékeknél drasztikus drágulás következett be. Az első hét adatai alapján megvizsgáltuk, mely termékek drágultak a leginkább, és hol történt a legnagyobb árcsökkenés. Jó néhány meglepő jelenségre bukkantunk.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Gyakran már a felhasznált mennyiség fele külföldi.
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.
Meghúznák a nadrágszíjat.
Mit is akar Amerika?
Mekkora a bizalmi válság?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.