Mennyire versenyképes most Magyarország a külföldi filmek szemszögéből, bérgyártás szempontjából kik a versenytársak?
Radnai Károly: 2016-ban készítettünk egy tanulmányt a Magyar Nemzeti Filmalap megbízásából több céggel együtt, a mi részünk pont a versenyképesség összehasonlítása volt. A számok azt mutatták, hogy Budapest a legversenyképesebb a régióban. Prága és Írország – ebből a szempontból őket is ide számoljuk - volt még a dobogón, valamivel lemaradva pedig Románia. Az ír filmipar ugyanolyan nyitott, mint a magyar, sokkal inkább a bérgyártásokból él, nem a belföldi vagy koprodukciós munkákból. Nem összehasonlítható Olaszországgal, Spanyolországgal, és nemcsak az árak miatt, hanem teljesen más a filmipar berendezkedése. 2016 óta azonban jobbak lettek a körülmények, a 25 százalékos adókedvezmény 30 százalékra nőtt, persze a bérek is emelkedtek, de nem csak Magyarországon. Viszont egyre nagyobb a szakembergárda, és kimondottan fejlett lett az infrastruktúra. Ezeket pedig nem lehet adókedvezményekkel pótolni, úgyhogy továbbra is határozottan úgy gondolom, Budapest a legversenyképesebb.
Harmadik éve folyamatosan meghaladja a százmilliárd forintot a filmgyártásra költött összeg Magyarországon, amelynek 84 százaléka külföldről érkezik. Tavaly összesen 333 film gyártását regisztrálták itthon, 110,1 milliárd forint értékben, ebből költségvetési szempontból kiemelkedik az Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton főszereplésével készült legújabb Terminátor-film, amelyre átszámítva mintegy 16,9 milliárdot költöttek. A filmek 85 százalékát olyan bérmunkák teszik ki, amelyeket az adókedvezmények csábítottak ide. Ezek mértékét tavaly 25 százalékról 30 százalékra emelték.
A filmgyártás számára mennyire az adókedvezmény adja az ország vonzerejét és mennyire számítanak az olyan – fent említett – tényezők, mint az infrastruktúra, a szakembergárda vagy egy olyan kapcsolatrendszer, mint ami Andy Vajnának volt?
Andy Vajnának elvitathatatlan szerepe volt a magyar film és Magyarország, mint gyártási helyszín népszerűsítésben, de ehhez mások is hozzájárultak. Egyrészt világszínvonalú gyártócégeink és stábjaink vannak, itt elsősorban a Mid Atlantic Films és a Pioneer Stillking neve emelhető ki, akik rendkívül magas színvonalú munkát végeznek és kiváló referenciáikkal rendelkeznek. Másrészt a teljes kép megértéshez érdemes visszamenni a filmtörvény megszületéséig. A Hallmark Entertainment volt az egyik első úttörő a rendszerváltást követően, amelynek produkciós cége, az RHI (Robert Halmi International), egy magyar származású üzletember, Robert Halmi tulajdonában volt. Ő hasonló habitusú ember volt, mint Vajna, és a fejébe vette, hogy Magyarországra hoz produkciókat. Ezek inkább B filmek voltak, amit a Hallmark televíziós forgalmazásra gyártott, alacsony költségvetéssel, egy-két ismertebb színésszel. Ezek jöttek Fótra (a Mafilm egyik telephelye itt található – a szerk.) és többek között ez tartotta el a filmipart egyáltalán életben a ’90-es években.
Halmi kezdett el gondolkodni egy adó-visszatérítési rendszerben, hogy indokolni tudja a saját cége igazgató tanácsa előtt, hogy miért kell már megint Magyarországra vinni egy forgatást. Jómagam is tagja voltam annak a szakmai csapatnak amelyet az akkori kulturális tárca azért szervezett meg, hogy dolgozzunk ki erre egy versenyképes konstrukciót. Megnéztünk ír, luxemburgi, belga példákat, és borzasztó bonyolultak voltak, tele apróbetűs kivételekkel, a végén ugyan visszaadtak 15-20 százalékot, de magukat a rendszereket nagyon nehéz volt megérteni, átlátni.
A magyar jogalkotók számára emiatt egy sokkal egyszerűbbet terveztünk: legyen egy költségvetés, benne minden, ami a filmgyártással összefüggésbe hozható, kivétel nélkül legyen elszámolható a társasági adóból és a gyártó cégek kapjanak 20 százalék kedvezményt. Ez 2003-ban volt, az Országgyűlés akkor ellenszavazat nélkül fogadta el az új szabályozást és később tulajdonképpen ebből fejlődött ki a TAO-rendszer.
Az első évben csak a Hallmark gyártott, mindenki őket figyelte, hogy megkapják-e a pénzüket, és miután ez megtörtént, az üzlet elkezdett működni, jöttek a többiek. Eleinte kevésbé színvonalas filmeket hoztak, jellemzően olyan produkciókat, ahol nagyon billegett a költségvetés, talán egy kivétel volt, a Spielberg-féle München. Idővel azt vettük észre, hogy nemcsak egyre nívósabb produkciók érkeznek, de elkezdték máshol is átvenni a magyar szabályozást, Írországban, Belgiumban, Angliában, mert látták, hogy lehet ezt egyszerűbben is csinálni. Az a 20 százalék, amit akkor adtunk, sokat ért, de idővel jött a konkurencia, bevezették a csehek is a saját 20 százalékukat, így idővel lépni kellett: ekkor emelte a kormányzat fel a magyar adókedvezményt 25 százalékra, majd tavaly 30-ra.
Tehát jelenleg a filmprodukciók Magyarországon a gyártási költség 30%-ának megfelelő támogatást vehetnek igénybe, amennyiben a filmalkotás közvetlen gyártási költségeinek legalább 80%-a magyarországi.
Azóta más országok is bevezettek adókedvezményeket, Romániában 30-35 százalékos ez a kedvezmény, ugyanezt csinálja Lengyelország, Horvátország, Szerbia, de azt látjuk, hogy ez már nem elég. Ez már alapelvárás, egyre inkább az infrastruktúra számít, ezért szimplán adókedvezményekkel viszonylag nehéz Budapestről elvinni produkciókat.
A környező országokban – Csehországot leszámítva – nincs meg a megfelelő infrastruktúra, és nemcsak a stúdiókról van szó, hanem stábról, szakembergárdáról. Egy forgatáshoz rengeteg munkaerő szükséges, egy-két produkciót nagyon nagy támogatási ígérettel el lehet csábítani, de sorozatban biztosan nem.
Meddig lehet elmenni az adókedvezmények versenyében, mi a felső plafon, amíg még megéri kedvezményekkel idecsábítani a produkciókat? Hogyan mérhető ennek a gazdasági előnye?
Andy Vajnának köszönhetően sokat változott a magyar filmipar megítélése nem csak a nézők vagy a külföldi gyártók szemében, de a kormányzat is máshogy tekint ma rá, mint ezelőtt tíz éve. A rendszert az induláskor csupán az tartotta életben, hogy egyszerűen több bevételt termelt egy külföldi megrendelésre készülő film az állam részére, mint amennyibe a támogatása került. Ugyanakkor Vajnának sikerült azt is megértetnie a döntéshozókkal, hogy a filmipar egy kíváló PR lehetőség is, egyrészt a magyar filmek nemzetközi sikere által, másrészt a külföldi filmekben rendszeresen magyar helyszínek köszönnek vissza, ami ingyen reklám az országnak, főleg Budapestnek.
Persze az továbbra is fontos, hogy legyen a rendszer nagyjából nullszaldós de a marketing része ennél ma már fontosabb. Egyre több az olyan nagy produkció, ahol egyértelműen felvállalják Budapestet. Korábban a magyar főváros játszotta már Párizst, Moszkvát, Münchent, Berlint is – manapság viszont egyre gyakoribb, hogy a történet is Budapesten játszódik és ennek óriási a globális marketingértéke. A külföldi sztárok hozzáállása is sokat változott: ha jön egy nagy produkció, akkor a stábnak és a sztároknak itt el kell tölteni sokszor akár fél évet is. Régen azt sem tudták, mi az, hogy Budapest, pedig van a városnak egy helyzeti előnye, itt jó élni. Ez egy szubjektív része a versenyképességnek, amivel nem fog tudni versenyezni Belgrád vagy Bukarest. Manapság sok sztár már kifejezetten kéri, hogy Budapest legyen a fő helyszín.
Mikor 2016-ban a 25 százalékos támogatást Vajna meg akarta növelni 30-ra, természetesen be kellett hozzá bizonyítania, hogy ez még így is megéri az államnak, lesz elég költségvetési fedezet.
Több szakértő közreműködésével készítettünk egy átfogó makrogazdasági tanulmányt, amely alátámasztotta a feltételezéseket: a külföldi tőke beérkezése a magyar piacon elsősorban belső fogyasztást generál és nem áramlik vissza külföldre a pénz. A fogyasztás nagy része így realizálódik a GDP-növekedésben, ez pedig az adóbevételekben. Ezt hívják multiplikátor-hatásnak.
Magán a filmgyártáson például ugyan nincs áfabevétele az államnak, de ha ez belföldi fogyasztást tud generálni, akkor egy idő után elkezd más szektorokban adóbevételt hozni, amelynek jelentős része a fogyasztáson keresztül éppen az áfa lesz. A kérdés az volt, hogy ha elköltünk 100 forintot, az mennyi GDP-növekedést hoz, és ezen keresztül mennyi lesz a multiplikátor-hatás.
Arra jutottunk, hogy 100 egységből végső soron 32-33 adóbevétel lesz, illetve azt se feledjük el, hogy az egész rendszernek komoly gazdaságfehérítő hatása is volt.
A készpénzes kifizetések nem elszámolhatók, a banki utalások viszont átláthatók és az online számla-adatszolgáltatásnak köszönhetően ma már a szolgáltatási láncok is jól nyomon követhetők. Én úgy látom, hogy most az eddigi csúcsán jár a rendszer, a kapacitások maximálisan ki vannak használva, ezért ha Magyarország még versenyképesebbé akar válni, akkor nem a támogatások mértékét, hanem az infrastruktúrát és a szakembergárda képzését kell tovább fejleszteni.
Honnan jön a támogatás összege, miért éri meg a magyar vállalkozásoknak a filmipar finanszírozása és mekkora a hajlandóság a cégek részéről?
A filmgyártás közvetett támogatásának forrása a magyar társasági adóalanyok által filmcélra felajánlott támogatás. A szponzorok a Filmalap által vezetett letéti számlára befizetett adófelajánláson keresztül támogatják a filmalkotásokat. Az adófelajánlás összege után a támogatás formájától függően vagy társasági adókedvezményt, vagy társasági adó jóváírást vehetnek igénybe.
Ez a rendszer egy 15 éves evolúció eredménye, sok gyermekbetegséget le kellett küzdeni ahhoz, hogy sikeresen működjön. A támogatók eleinte mind bankok voltak, amelyek nagyon gyorsan rájöttek, hogy ez egy kiváló finanszírozási lehetőség. Akkor úgy működött a rendszer, hogy adtak 100 forintot a filmnek, ezt le lehetett vonni egy az egyben a társasági adóból, visszakapták a 100 forintot, és még költségként is elszámolhatták. Akkor 16-19 százalékos társasági adó mellett ez egy nagyon komoly hozam volt, ráadásul nem is éves, annál gyorsabban realizálható. De jött a válság, a bankok pedig eltűntek a rendszerből. Ekkor nagyvállalkozásokat kerestünk meg, ők viszont nem igazán érezték magukénak ezt a területet. Az adóoptimalizációs részét értették, de a támogatást nem akarták korábban adni, mint amikor az adót kell fizetni. Aztán mikor később bejött a TAO-rendszerbe a színház és a sport, olyan versenytársakat kapott a filmipar, amelyekkel nem volt egy súlycsoportban.
Akkor kezdtünk el gondolkozni a Filmalappal közösen, hogy legyen a Filmalapnak egy központi letéti számlája, mert egy erős, hiteles szervezetként sokkal jobban tud támogatásokat gyűjteni. Ez így is volt, a Filmalap milliárdos nagyságrendeket tudott behozni, de idővel ez is kevésnek bizonyult, olyan szinten kezdett el növekedni a filmipar.
Vajna ekkor lényegében kiharcolta a filmiparnak, hogy egy éves garantált keretösszeget a NAV akkor is feltölt a Filmalap letéti számláján, ha nem érkezik annyi TAO felajánlás. Ez biztosítja ma, hogy Magyarország a régióbeli versenytársaihoz képest sokkal gyorsabban és kiszámíthatóbb módon biztosítja az adóvisszatérítést.
Hogy néz ki most az adótanácsadás a filmiparban, mennyit változott az elmúlt években? Miben tudnak segíteni a gyártócégeknek most?
2004-ben az volt az filmes adótanácsadás, hogy elmagyaráztuk, hogyan működik a filmgyártás utáni adó-visszatérítés. Akkor még áfásan kellett számlázni, nekünk pedig úgy kellett működtetni a struktúrákat, hogy az áfa határidőre visszajöjjön. Voltak emellett különbségek a gyártások típusai között is, például a koprodukcióknak nem kellett iparűzési adót fizetniük, a bérmunkáknak kellett. Abban segítettünk, hogy hogyan lehet felállítani egy olyan koprodukciót, amely megfelel azoknak is akik egyébként eredetileg bérmunkában gondolkodtak csak.
Manapság leginkább azon dolgozunk, hogy miként lehet a külföldi beszállítókból, színészekből és stábtagokból magyar adóalanyt csinálni, hogy a jövedelemadójukat Magyarországon fizessék meg. Így az egyik oldalon az adóbevételek növekednek, a másik oldalon pedig a külföldi gyártók megtakarítása nő, hiszen ezek a költségek így elszámolhatóvá válnak a támogatás alapjában, vagyis miközben az állam költségvetési pozíciója nem sérül, Magyarország versenyképessége összességében megint csak erősödik. Ebben egy komoly know-how van: csak az elmúlt 10 évben 65 nagy költségvetésű produkción dolgoztunk, ez egy egyedülálló referencia a piacon.
Mennyiben járult hozzá a film fejlődéséhez Andy Vajna hozzáértése, kapcsolatrendszere és mennyire lesz érezhető a hiánya? Olyan struktúrát hagyott hátra, amely önmagában működőképes, vagy lesznek nélküle fennakadások?
Andy Vajna elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar filmgyártás fejlesztésében, de azért látni kell, hogy remek alapanyagból dolgozhatott, hiszen 2004 és 2010 között is már megtízszereződött a filmipar volumene. Aztán 2010-hez képest ismét megháromszorozódott a filmipar, ami már sok tekintetben az ő érdeme volt, de persze egyedül így sem ment volna sokra. Kellettek hozzá a már említett és egyre komolyabb nemzetközi referenciákkal rendelkező magyarországi producerek is. Én úgy gondolom, hogy
Vajna abban volt nagyon jó, hogy pontosan értette, mi a probléma, mit kell kijavítani a magyar rendszerben ahhoz, hogy az amerikai gondolkodásnak, igényeknek megfeleljen. Például bevezette az egyablakos helyszínfoglalást. Korábban egy budapesti forgatás miatt el kellett menni minimum négy önkormányzathoz, mindenkinek másféle díjazása volt, mindenki elkezdett alkudozni. Nagy áttörés volt, amikor Vajna elérte, hogy legyen egy egységes rendelet, ami ezeket kiveszi az önkormányzatok kezéből, és megmondja, hogy egy adott helyszín mennyibe kerülhet.
De a magyar filmek gyártásában is új szemléletet hozott, csakis jó forgatókönyvvel lehet manapság filmet gyártani, a múltbeli érdemek e tekintetben nem számítanak. Szintén sokat javult az átláthatóság is, a Filmalap olyan gyártási ellenőrzési eljárásokat vezetett be, amelyek biztosították, hogy az előzetes költségvetés ne szaladhasson el és ne történjen olyan, hogy egy támogatásra ítélt és megtámogatott film végül nem készül el.
Egyelőre nem látom semmi jelét, hogy a Vajna által meghatározott útról bárki le akarna térni, az immár Nemzeti Filmintézetté átkeresztelt új vezetés is mindenhol elismeri, hogy a rendszer nem újragondolást, hanem csak folyamatos monitorozást igényel. Budapest nagyon filmbarát helyszín lett, egyre jobb élményeik vannak az ide érkező stúdióknak. Az NBC Universalnak szinte a bázisa lett Magyarország, a Fox a Disney-felvásárlás előtt rengeteg filmet hozott ide, újabban pedig a Paramount és a Netflix szerette meg nagyon Budapestet.
A Netflix egyre komolyabb szereplővé válik a nemzetközi filmgyártásban, mekkora löketet adhatna a magyar filmiparnak, ha létrehoznának egy budapesti hubot?
A Netflixnek van hubja Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, ezek egyértelműen a belföldi gyártást szolgálják. Ha Magyarországon csinálnának gyártóbázist, amelyre szerintem jó esély van, akkor nálunk valószínűleg angol nyelven folyna a gyártás, hiszen a magyar piac egyszerűen kicsi, a rendelkezésre álló infrastruktúra viszont a nagyokkal versenyez.
Sokan nem látják, de tény, az elmúlt 15 év alatt nem hogy felkerült Budapest a filmgyártás térképére, de Európában London után már a legfontosabb gyártási helyszínné vált. Ez egy olyan adottság amelyet jól kell kezelni.
A cikk megjelenését az OrienTax Adótanácsadó Zrt. támogatta.
