A csatlakozás költség-haszon mérlege.
A monetáris unióba való belépés mellett szóló, nem gazdasági jellegű szempontok nem változtak az Európai Unióhoz való csatlakozás óta. Ilyenek a szoros kereskedelmi, pénzügyi és kulturális kapcsolatok. A gazdasági érveket tekintve azonban komplexebbé vált a kép, amiben szerepet játszanak a válság és az azt követő válságkezelés tapasztalatai is. A pénzügyi válság előtt a közgazdászok alapvetően pozitívan ítélték meg az euróövezeti csatlakozás várható mérlegét. Az IMF 2004-ben megjelent tanulmánya szerint az euróövezeti csatlakozásból fakadó hasznok főként a külkereskedelem-generáló hatásból és az üzleti ciklusok endogén szinkronizációjából adódnak. Az akkori becslés szerint 20 év alatt 10-25 százalékos növekedési többletet tartottak valószínűnek. Kockázatként az aszimmetrikus sokkok kezelésének monetáris autonómia hiányában való nehézségét, a hitelbuborékok kialakulásának lehetőségét és a tőkeáramlások volatilitását emelték ki.
Manapság általános vélemény, hogy az euróbevezetés költség-haszon mérlege megváltozott. Szintén az IMF közgazdászai által készített 2015-ös tanulmányuk álláspontja szerint a kelet-közép-európai régió országai számára az euró bevezetéséből - például a hozamkonvergenciából, az országkockázati felár csökkenéséből - fakadó egyes hasznok lecsökkentek, miközben a külkereskedelemre és a növekedésre gyakorolt pozitív hatás a korábban feltételezettnél alacsonyabb - csupán 0-3 százalék közötti - lehet. Emellett a tapasztalat azt mutatja, hogy az üzleti ciklusok endogén harmonizációja nem következett be, sőt inkább divergenciára utaló jeleket lehet megfigyelni. Eközben a csatlakozás költségeiként a válság előtt azonosított kihívások többnyire materializálódtak (pl. hitelbuborékok alakultak ki).
A rugalmas monetáris rezsimű országok számára a legnagyobb kérdés az, hogy milyen mértékben képes az anticiklikus fiskális és makroprudenciális politika átvenni az önálló monetáris politika szerepét, és hogy milyen lehetőségek nyílnak az övezeten belüli alkalmazkodásra? Az euróövezeti intézményrendszert érintő, folyamatban levő reformok éppen e területek szempontjából kulcsfontosságúak. A reformjavaslatok végső formája és implementációja ugyanis befolyásolja az euróövezethez a jövőben csatlakozó országok övezeten belüli gazdaságpolitikai mozgásterét. Már csak az euróövezeti csatlakozás visszafordíthatatlansága miatt is önmagában érdemes várni a kérdéses intézmények szerepének kikristályosodásáig. Az IMF véleménye szerint a magas euróizációjú országok (pl. Horvátország, Románia) számára továbbra is előnyös lehet a csatlakozás, míg a többi régiós ország részéről racionális magatartás lehet a kivárás.
