Álom marad Orbán egymillió új munkahelye

Mit is mérünk?

A kormányfő jól számolt, a foglalkoztatottak száma 2010 első negyedéve és 2016 második negyedéve között valóban 664 ezer fővel emelkedett.

Az eredmény értékelése szempontjából azonban nem mindegy, pontosan hogyan is hangzott az egymillió új munkahelyről szóló ígéret. Egymillió általában, Magyarországon, vagy esetleg a versenyszférában?

Ezt próbáltuk kideríteni, és rá is leltünk a 2010. májusi jegyzésű, Orbán Viktor által aláírt Nemzeti Együttműködés Programjára a parlament honlapján, amelyben szerepel, hogy

a cél olyan gazdaságpolitika bevezetése, amely elősegíti, hogy
Magyarországon egy évtizeden belül egymillió új, adózó munkahely jöjjön létre.

És az is, hogy:

Az egymillió új munkahelyet a Magyarországon működő vállalkozások teremtik
meg.

Mindehhez hozzátette, ahhoz, hogy a vállalkozások munkahelyet teremtsenek, bizalomra és kiszámítható gazdasági/politikai környezetre van szükség.

Vagyis egymillió magyarországi piaci álláshelyről szólt az ígéret.

Ennek fényében tesszük most rendbe, hogy mennyi az annyi. Van egy-két "apró" részlet, ami elsőre nem látszik a foglalkoztatottság eddigi emelkedésén, de nagyban befolyásolta az eredményt.

1. A válság mélypontjáról indultak

A munkaerőpiac szempontjából pont 2010 elejére tehető a válság mélypontja, ekkor 135 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint két évvel korábban. Éves átlagban nézve pedig

2010-re olyan drasztikusan visszaesett a foglalkoztatottak száma, hogy ennél kevesebben utoljára 1998-ban dolgoztak Magyarországon.

A gazdasági válságnak természetes velejárója a munkaerőpiac átmeneti hanyatlása, hiszen ilyenkor a kereslet visszaesése miatt a cégek nem termelnek annyit, és kénytelenek megválni a munkaerőtől. Azonban a konjunktúra beindulásával újra kénytelenek lesznek létszámot növelni, ha újra növelni akarják a kibocsátást.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a válság során megszűnt munkahelyek újrateremtése ne számítana pozitív eredménynek, de ez viszonylag könnyebb feladat. Ami ennél is fontosabb, ez olyan növekmény, amelynek az okai a további növekedésben nem játszanak szerepet.

2. Ebben a külföldre ingázó magyarok is benne vannak

A foglalkoztatottak között tartják számon azokat a magyarokat is, akik ugyan rendelkeznek magyarországi állandó lakhellyel, külföldre járnak dolgozni.

A határon túlra ingázó népesség a hivatalos számok szerint 70 ezer fővel emelkedett 2010 eleje óta, amit nyugodtan levonhatunk a 660 ezres foglalkoztatottság-bővülésből, hiszen ezeket a munkahelyeket nem "a Magyarországon működő vállalkozások teremtik meg".

A hivatalos statisztika szerint idén már közel 120 ezer főre rúg a külföldre ingázók tábora, azonban szakértői becslések szerint a valós létszám ennek a háromszorosa lehet. Ennek oka, hogy a külföldön dolgozókat sokkal nehezebben érik el a felmérést készítők, mivel még ha van is magyarországi lakhelyük, idejük nagy részét a határon túl töltik.

3. Az állami közmunka nem teljesítmény

Mivel rendes piacgazdaságokban a munkahelyteremtés alapvetően a vállalkozások feladata, és az állam csak a gazdaságpolitikáján keresztül szokta támogatni azt, a magyar kormány által 2010 óta, adófizetői pénzből felfutatott és fenntartott közmunka-programoknak köszönhető 175 ezer fős létszámbővülés nem igazán könyvelhető el munkahelyteremtési sikernek.

Emellett, mivel nem piaci munkahelyekről van szó, ezért az egymillió új álláshely ígéretének sem felel meg.

A közmunka másról szól A közmunka lényegében a szociális ellátórendszer átalakításának terméke. A korábbi passzív segélyek helyett most egy látszólag aktív foglalkoztatáspolitikai eszközzel oldják meg a szociális juttatások kérdését. Hogy miért csak látszólag aktív? Mert köztudott, hogy a közmunkaprogramok csak nagyon kis arányban érik el céljukat, vagyis azt, hogy a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket be, illetve visszasegítsék az elsődleges munkapiacra. Azon kívül ugyanis, hogy ezeknek az embereknek némi egyszerű, kétkezi munkáért havi 50 ezer forintot fizet az állam, nem sok mindenben segíti őket, hogy a versenyszférában - magasabb bérért - elhelyezkedhessenek. Sőt, egyes szakértői vélemények szerint a közmunka lehetősége inkább visszafogja az aktív álláskeresést. Megjegyezzük, a program célzottságával is komoly gondok vannak, hiszen nem világos, hogy mit keres 6000 felsőfokú végzettségű a közmunkások között, de a 40 ezer érettségizett részvétele is indokolatlannak tűnik. Különösen az elmúlt egy-másfél évben felerősödött munkaerőhiány idején.

Az állam 2010 és 2016 között összességében

több mint 1300 milliárd forintot áldozott a közfoglalkoztatási programokra.

Ehhez jön még 2017-ben további 325 milliárd az eddig elfogadott irányszámok szerint.

Csupán gazdasági szempontból vizsgálva a közmunkaprogramok fenntartásának, de különösen ilyen volumenben való fenntartásának nincs túl sok értelme. Persze tudjuk, hogy más, nem gazdasági szempontok is fontos szerepet játszanak, mint "a munkára nevelés". Ahhoz azonban túl sok közpénz megy el erre, nem hatékonyan.

Mennyinél is tartunk akkor?

Ha a 660 ezres foglalkoztatottság-emelkedésből levonjuk a külföldre ingázók és közmunkások létszámnövekedését az elmúlt hat évben, arra jutunk, hogy

420 ezer munkahely jött létre az elsődleges munkaerőpiacon a válság mélypontja óta, azaz bő hat év alatt.

Ebből a 420 ezer fős növekedésből 135 ezer lényegében a válság hatására (2008Q1-2010Q2 között) megszűnt munkahelyek újrateremtését jelenti, vagyis a válság előtti időkhöz képest most nagyjából 285 ezerrel többen dolgoznak az elsődleges munkaerőpiacon. (Ennek a növekedésnek az okairól többször írtunk. A munkaerőpiaci konjunktúra mellett a 2007-től fokozatosan szigorodó szabályozás is hozzájárult: a korhatáremelés, az inaktív státuszba kerülés könnyű - és gyakran indokolatlan - módszereinek lezárása, a munkanélküli ellátás szűkítése egyaránt növelte az aktivitást a magyar gazdaságban.)

Így néz ki az eddigi eredmény egy ábrán, összevetve az egymilliós piaci álláshelyekről szóló tervvel.

Megjegyezzük, a külföldre ingázók és a közmunkások kiszűrésével még nem kapjuk meg a versenyszektorban létrejött piaci álláshelyek számát, hiszen a közszféra dolgozói is benne maradnak. Azonban becsléseink szerint közmunka nélkül számítva a közszféra állománya nem növekedett számottevően 2010 óta, így lényegében a piaci álláshelyek létrejöttét takarja az elsődleges munkaerőpiac.

A jövőben szükséges erőfeszítések megbecsüléséhez azt kell figyelembe vennünk, hogy a következő három-négy évben még 580 ezer piaci munkahelyet munkahelyet kéne teremteni, hogy teljesüljön az ígéret.

A feladat azért is nagy kihívásnak tűnik, mert nemhogy a válság után újraépülő munkahelyek hatására nem számíthatunk, hanem épp ellenkezőleg: sok gazdasági területen kifejezetten munkaerőhiányról beszélhetünk. A nyugdíjkorhatár emelkedése a következő években még növelheti valamelyest a tartalékot, de közben a belépési oldalon a demográfia már bőven ellenünk dolgozik. Valószínűnek látszik, hogy az egymilliós cél eléréséhez olyan új eszközök lesznek szükségesek, mint az állami szektor leépítése vagy a külföldi munkaerő bevonása.

• Címkék:
• munkaügy,
• orbán viktor,
• munkahelyteremtés,
• makrogazdaság,
• foglalkoztatottság