Van itt nekünk ez a szociális hozzájárulási adó, mondom zavartan, és hosszadalmas magyarázkodásba kezdek arról, hogy milyen furcsa összefüggések vannak a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosításának módja és az állami gondoskodás között. "De hát akkor ez nem járulék? - teszi fel a kérdést ismerősünk - hiszen mégis csak nyugdíjat kap az, aki ilyet fizet, vagyis szolgáltatás jár érte. Vagyis nem adó, hanem járulék." - győzi meg magát végérvényesen. Megvakarom a fejemet, és kissé félszívűen bizonygatom, hogy hát a nyugdíjjogosultság mértéke a keresettől függ, nem a járuléktól, meg hát Dániában is ilyesmi van. Sőt, az Alkotmánybíróság sem tudott határidőre dönteni az érintett kérdésekben, tehát törvényes az egész.
Értem, mondja emberünk, aki láthatóan nem érti, és inkább az újabb ügyekről érdeklődik. Miért kell adót fizetni a balesetet szenvedetteknek? - érdeklődik. Már miért kellene? - kérdezem megütközve, és közben azért kutakodok az agyamban, nem született-e olyan döntés mostanában, hogy aki balesetezik, annak elveszik a betegbiztosítása, vagy ilyesmi. Hát itt van, hogy "baleseti adó", mutogatja a listáját a távolról érkezett emberünk. Jah - sóhajtok megkönnyebbülten -, hát azt nem a baleset után kell fizetni! Mi van? - bukik ki a kissé udvariatlan reakció, mire türelmesen elmagyarázom, hogy a baleseti adót "igazából" mindenki fizeti, aki kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást köt.
Vendégem ekkor már biztos kezdené elveszíteni a türelmét, de a listáján megakad a szeme a pénzügyi tranzakciós illetéken, és feltámad benne a kíváncsiság. Nocsak, erről az érdekes kísérletről hallottam, de akkor még adó volt, hogy lett ez illeték? Hát... eredetileg ez egy olyasféle forgalmi adónak indult, amit a pénzügyi szolgáltatások árába épülve a pénzügyi szolgáltató ügyfele fizetne meg - mondom óvatosan. És most meg nem? - makacskodik az információra éhes beszélgetőtárs. Hát... most meg nem. Ha jól értem, akkor most az adó alanya és megfizetője a pénzügyi szolgáltató - és már majdnem széttárom a kezemet tanácstalanul, de aztán erőt veszek magamon, mégis csak van bennem még némi méltóság. Úgyhogy inkább hosszas magyarázkodásba kezdek arról, hogy a kormány szerint milyen jó, hogy forgalmi típusú, fogyasztási adózás felé mozdulunk el, meg hogy ez adóelméletileg is nagyon hasznos, és közben próbálom megkerülni a záporozó közbekérdéseket.
"Akkor nem is továbbhárítható?" "De." "Akkor miért nem olyan, mint egy jövedéki adó?" "Hát...ööö." "Ha meg már nem olyan, akkor miért nem vetitek ki egyszerűen a bank havi tranzakcióira egy összegben, miért bonyolítjátok tranzakciónkénti adókivetéssel?" "Izé..." "És ez így nem is fogyasztást adóztat, hanem néha jövedelmet, néha vagyont, megtakarítást, ugye?" "Igen..." Ezt már szemlesütve mondom, de azért még vendégünk megkérdi gyorsan: "És ez mitől illeték? Milyen szolgáltatásért fordul az illetékfizetés alanya az államhoz?" Ám erre a külföldi vendég már választ sem vár, siet, hogy elérje a repülőgépét, hogy aztán otthon mindenkinek elújságolhassa: megismerkedett Európa legegyszerűbb és legversenyképesebb adórendszerével.
