Gazdaság

Jelentések, amelyekre érdemes figyelned

Portfolio
Az amerikai makrogazdasági jelentéseket kiemelt figyelemmel követi a piac, a dollár árfolyamában és a tőzsdeindexekben olykor komolyabb turbulenciát gerjeszthet egy-egy statisztika. Melyek ezek, és miként érdemes szemlélni őket? Egyáltalán mire jó az ilyenek vizsgálata? Ezekben a kérdésekben szeretnénk segíteni az Olvasónak cikksorozatunkban.

1 2

A szektorális jelentések.
Első körben a konjunktúra indexek használatáról volt szó, majd azt követő cikkünkben a gazdaság egészéről képet adó statisztikákról. Most azokat a reálgazdasági statisztikákat tárgyaljuk majd, amelyek egy-egy szektorra vonatkoznak csak. A jelentéseket a már bemutatott, a piac által használt skálán értékeljük fontosságukat tekintve ("A" a legfontosabb, míg "F" nem kelti fel a befektetők érdeklődését). Az ingatlan piac kiemelt szerepe miatt most felrúgjuk az adatok időrendi tárgyalását, és inkább tematika szerint taglalunk.

Kiskereskedelem

Az amerikai fogyasztók magatartására aktuálisan legjobb indikációt adó jelentés az első ilyen, hozzávetőleg két héttel a tárgyalt időszak után már nyilvánosságra kerülnek a számok. Az adatok nem tartalmazzák a szolgáltatásokra fordított összegeket, ami a fogyasztás több mint felét teszi ki, mindazonáltal ez utóbbi kevésbé volatilis. A befektetők kifejezetten favorizálják a jelentést, ezért A- besorolást kap. Ez főként a gyorsaságnak és a még mindig jól használható számoknak tudható be.

A fő adat a kiskereskedelmi forgalom havi változása, ami meglehetősen volatilis, és komolyabb utólagos módosítások jellemzik. Miután az autóértékesítés az aránylag magas ár miatt torzítja a statisztikát, a piac az ettől megszűrt számokat is szokta figyelni.

' title='
Jövedelmek és kiadások

A teljes fogyasztási számokat ebből a jelentésből ismerhetjük meg, melyek már tartalmazzák a szolgáltatásokat is. Miután a kiskereskedelem számai hozzávetőleg két héttel korábban rendelkezésre állnak (a jövedelmi-kiadási jelentés 5 héttel a tárgyhó után érkezik), a szolgáltatásokra fordított összegek pedig aránylag stabilak, a jelentés ezen része kevésbé mozgatja meg a befektetőket, mint ahogy a lakosság jövedelmén is csak fél szemét tartja a piac.

A publikálás ugyanakkor tartalmazza a személyes fogyasztási kiadások ár- és magárindexét, melyeket a Federal Reserve kamatdöntői a legjobb indikátornak tartanak az inflációs környezet megítélésében. Ennek köszönhetően a jelentés B- besorolást kap. (Ezeket az inflációs számokat egy későbbi cikkünkben tárgyaljuk.)

Ipari termelés

A jelentés a bányászat, a feldolgozóipar, valamint a villamosenergia-, gáz- és vízellátás számait tartalmazza. Ezek közül a piacot a feldolgozóipar érdekli legjobban, a két másik területen jellemzően erős a külső tényezők hatása (például az időjárás a közművek esetében). Mindazonáltal a feldolgozóipari termelés fontos a befektetők számára, így B- besorolást kap a jelentés.

A kikerült számok között találhatjuk a kapacitáskihasználtságot is, mely több szempontból is vizsgálatra érdemes. Magas kihasználtság mellett ugyanis a korlátok közelsége a beruházási aktivitás élénkülését váltja ki középtávon, másrészről inflációs kockázatot is jelent. A kutatók a 85 százalékos szintet tartják kritikusnak ilyen szempontból, efelett nevezhetjük magasnak.

' title='
Megrendelések

A feldolgozóipar megrendelési számait a tárgyhót követő második hónap első napjaiban teszik közzé. Általában egy héttel ezelőtt azonban közzé teszi a kereskedelmi minisztérium a jelentés egyik részszámára adott becslését, ez az, amit tartós cikk megrendelések publikációjaként ismerünk.

' title='
A nem tartós cikkek között sok aránylag stabil elemet találunk, mint például az élelmiszer, vagy a dohánytermékek, ráadásul a tartós cikkek a teljes megrendeléseknek több mint felét teszik ki. A korreláció a két jelentés között így meglehetősen magas, a piac inkább a tartós cikket figyeli. A feldolgozóipari jelentés megjelenésekor is látható ez, hiszen a tartós cikkek korrigált adatai itt is kiemelt szerepet játszanak. A becslésnek így B, a teljes jelentésnek D besorolást adunk.

' title='
Fontos tudni, hogy mindkét jelentés headline adatát az olyan hatalmas értékű termékek, mint például a légi közlekedési eszközök jelentősen torzítják. Hasonlóképp a védelmi megrendelések is nagy tételt tesznek ki, a konjunktúráról képet azonban nem adnak. Ezért az ezektől szűrt adatokat is érdemes figyelni.

' title='
Ez a cikk folytatódik
1 2
Holdblog

Ők a legjobban fizetett kormányfők

Anno Rómában, annak is köztársaságkorában a magasabb állami közhivatalok ellátásáért nem járt fizetés. A magisztrátusi pozíciókat kizárólag vagyonos emberek pályázhatták meg, akiknek

Holdblog

Balásy Zsolt: Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Balásy Zsolt: Lakáso

KonyhaKontrolling

Miért jó befektetés az ingatlan?

Akik régóta olvasnak, tudják, hogy az ingatlan nem a kedvenc befektetési formám. Nem csupán azért, mert fizikailag hozzáköt egy helyhez, hanem azért sem, mert nagyon kevesen tudják előre felmé

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2024 - Győr
2024. október 9.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
2024. október 8.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
betegség-egészség-egészségügy-életmentés-érrendszer-kórház-orvos-pacemaker-szív-technológia