Elemzés

Benke Ákos: "A válságban is van elérhető tőke és hitel!"

Új EU-források juthatnak el azokhoz a hazai vállalkozásokhoz, amelyek valamiért nem vettek igénybe eddig banki finanszírozást, ám sikeres működésükhöz ez szükséges (lett) volna. A több mint egy éve működő mikrohitel és hitelgarancia programot követően a beruházási hitelnek számító KKV hitellel és forgóeszköz hitellel célozza meg őket az állami tulajdonú Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. Ezen kívül elindítják a kockázati tőke programot is, amely elsősorban az innovatív vállalkozásokon segíthet, így összesen mintegy 200 milliárd forintos forráshoz juthatnak a Jeremie programból a vállalkozások. A Portfolio.hu Benke Ákost, a társaság vezérigazgatóját kérdezte az új finanszírozási lehetőségekről és a régebbi programok tapasztalatairól.

Megkapták az IMF pénzt a bankok - Mi lesz az OTP-vel?

1,4 milliárd eurós állami kölcsönt kap az OTP, 400 milliósat az FHB. A Pénzügyminisztérium és az érintett bankok tegnapi bejelentése értelmében a következő évekre a magyar tulajdonban lévő bankok forrásellátottsága is javul jelentős támaszt biztosítva a hazai gazdaságnak. Az OTP a hitelállomány emelését, az FHB legalább szinten tartását vállalta, az így generálódó források főleg a lakosságokhoz, a KKV szektorhoz és a középvállalatokhoz juthatnak el. Az két hazai banknak nyújtott csomag hatékonyan és egyszerűen kerülte meg a magyar állam gyenge hitelképességét és a bankmentő csomag kihagyásával az eredetileg erre szánt IMF pénz jelentős részét direkt formában jutatja el a bankoknak.

Rettenetes a helyzet a lakáspiacon - Drámai árzuhanás várható?

A válság eddig csak apró pofonokat adott a lakáspiacnak, a továbbiakban azonban ezek egyre erősebbek lehetnek. A jövőre nézve elég sötétek a kilátások, a piac szereplői jelentős esést várnak 2009-re vonatkozóan, akár a keresletet, akár az árakat tekintve. A piac hangulatát jól érzékelteti, hogy a válság jelenleg érzékelhető hatását firtató kérdésre, a válaszadók közül volt, aki kiegészítette a lehetséges válaszok listáját, a nagyon kategória helyett a rettenetest megjelölve.

Kormányválságok és piac: mit mutatnak a régiós példák?

A korábban felidézett két magyar példa mellett az elmúlt néhány év régiós kormányválságai is azt bizonyítják, hogy az efféle feszültségek csak rövid ideig befolyásolják az árfolyamokat.

A részvénypiacon a lengyel, a cseh és a lett kormányváltás idején is inkább a globális tendenciák voltak a meghatározóak. A nemzeti valuták úgy tűnik tovább maradhatnak nyomás alatt egy-egy nemzeti jellegű hírre, de itt is inkább a világhangulat a meghatározó.

Előrehozott választások, kemény lépések - ezt akarja a piac (Felmérés)

A piac azt szeretné, ha az európai parlamenti választásokkal egy időben előrehozott országgyűlési választások lennének Magyarországon. Ezzel együtt a szakértők nem túl bizakodók a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban. Az ERM-II. árfolyamrendszerbe lépés a fasorban sincs, eurónk meg legkorábban 2015-2016-ra lehet. Leginkább akkor, ha további költségvetési deficitcsökkentés mellett hatalmas mértékben csökkentjük az állami újraelosztást.

Kormányválságok és piac: mit mutat a múlt?

Újra kormányválság van Magyarországon, a helyzet számos tekintetben egyáltalán nem példa nélküli. Éppen ezért alábbi cikkünkben áttekintjük, hogy a forint és a BUX árfolyamára milyen hatással voltak a múltban a hasonló helyzetek.

A sort a leginkább hasonlatos szituációval, Medgyessy Péter 2004-es lemondásával kezdjük, mely láthatóan csak nagyon rövid ideig tudta kizökkenteni a piacot csapásirányából.

Miniszterelnök-sirató helyett - véget érnek-e a gyávaság évei?

Ahogy most kinéz, lassan befejeződik Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki karrierje. Elég hosszú volt, alapos leltárt tehát nem egy rövid írás formájában érdemes készíteni, mégis érdemes elgondolkodni, vajon évek múltán hogyan nézünk majd vissza arra a történelmi időszakra, ami 2002-től 2009-ig tartott.

A telekomoktól várják a megváltást a befektetők

Nagyon durván felülsúlyozzák az alapkezelők a távközlési részvényeket a portfólióikban, mert defenzívnek és olcsónak tartják őket - ez derül ki az ING Telecom Team frissen publikált felmérésből.

Ez a nagy felülsúlyozottság ugyanakkor felveti a "crowded trade" effektus veszélyét a piacon, ráadásul a válaszok alapján sok alapkezelő egyáltalán nem olyan biztos a telekomok "válságállóságában".

Komoly lehetőségek a telekom szektorban

Az IT infrastruktúra és a telekommunikáció fejlesztése jelentős költségcsökkentési potenciált jelent a vállalati szféra számára, ezért a jelenlegi nehéz gazdasági környezet nagy lehetőséget tartogat a közép-kelet-európai távközlési vállalatok számára - állítja az IDC legfrissebb tanulmánya.

Az elemzés mondanivalója egybecseng a régiós tőzsdei távközlési társaságok által 2009-re megfogalmazott viszonylag stabil kilátásokkal, valamint a BellResearch múlt heti tanulmányával, mely mindössze 1.4%-os visszaesést prognosztizált 2009-re a magyar távközlési piacnak.

Fényévekre vannak a mélypontok - Magyarországnak egy esélye van

Fényévekre vannak a még a mélypontok a globális ingatlanpiacokon: a világ legérettebb és leggyorsabban reagáló ingatlanpiacának számító brit piac egyelőre tejes gőzzel a csúszik a lejtőn, s a mélypontokat a legoptimistábbak is csak 2009 nyarára-őszére teszik. A kontinentális ingatlanpiacokra további súlyos korrekciók várnak, miközben a globális piacokon elhatalmasodó kockázatkerülés nagyon komor jövőt sejtet a feltörekvő európai ingatlanpiacok számára: a régiós mélypontokat a legtekintélyesebb európai szakértők legkorábban 2010 első-harmadik negyedévére taksálják, s Magyarország sajnos ebben a történetben sem a legesélyesebb befutónak ígérkezik - az ingatlanpiac abszolút referenciaeseményének számító MIPIM-en járva-kelve nem sok derűlátó hangot hallottunk... Magyarország számára egyetlen kitörési út látszik körvonalazódni.

Vége lehet a forintgyengülésnek? - Vélemény

Az elmúlt egy hét tapasztalatai alapján jól látszik, hogy változott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hozzáállása a forint gyengülési folyamatához, miközben tegnap a svájci jegybank is "megmozdult". A csütörtöki masszív forinterősödés már benne volt a levegőben a megelőző időszak leértékelődési spirálja után. Trendforduló esélyéről azonban még nem, inkább csak a hónapok óta tartó trendszerű forintgyengülési folyamat végének, illetve egy új, széles sávú hullámzási időszak kezdetének esélyéről beszélhetünk.

A várhatóan továbbra is nagyfokú árfolyamkilengések amiatt következhetnek be, mert igen sok tényező szól a forint stabilitása, ereje ellen, de ezeket a tényezőket rövid távon megpróbálhatja ellensúlyozni a magyar és a svájci jegybank. Ebbe a képbe belefér az is, hogy ismét 315-320-as euróárfolyammal találkozunk. Az év második felében van rá esély, hogy egy intenzív forinterősödési hullám bontakozik ki, ehhez azonban néhány fontos tényező legalább egyikének meg kellene valósulnia.

Soha nem buktak még ekkorát az amerikaiak!

Soha ekkorát nem buktak még az amerikai lakástulajdonosok, az ingatlanpiaci buborék kipukkanása okozta pusztítás magasan túlszárnyalja még a világháború, és a nagy gazdasági világválság idején tapasztalt visszaesést is. Az eddigi boomok tapasztalatai alapján, még nem vagyunk a végén a korrekciónak, mindez ráadásul egy gazdasági visszaeséssel párosul. Évente 16-18%-ot veszítenek értékükből az ingatlanok, s egyelőre még nem lehet tudni, hol áll majd meg a piac.

Rengeteg céget sodor bajba a forint - Köztük a Rábát is

Tavaly nyáron a forint iszonyatos erősödésbe kezdett, ez magyar exportőrök tömegeit kényszerítette bele olyan fedezeti ügyletekbe, amelyek a hazai deviza elmúlt fél évben bemutatott gyengülésével időzített bombává váltak. Több cég tőkeemelésre vagy tőkeleszállításra kényszerül a visszaeső árbevétele következtében fellépő túlfedezettsége miatt, nem elképzelhetetlen például, hogy a Rába is a tőkeproblémák megelőzése miatt értékelte fel egy eladásra szánt ingatlanját a múlt heti gyorsjelentésében.

Sok menedzser a mai napig várja, hogy a forint valamelyest visszaerősödjön és így ügyleteiket kisebb veszteséggel tudják zárni. Ha a széljárás a forintpiacon megfordul, akkor valóban érdemes volt várni, azonban ha a magyar makrogazdasággal kapcsolatos fokozódó félelmek valósággá válnak, akkor az exportszektor túlfedezettségének beláthatatlan következményei lehetnek.

Soha nem látott pusztítás az ingatlanpiacon - A közvetítők 70%-a lehúzza a rolót

Nem kérdés, hogy a hazai ingatlanpiac szereplői mind megsínylik a magyar ingatlanpiacra némi késedelemmel érkező válságot: fejlesztők és építőipari cégek mennek csődbe, az ingatlanalapokat befagyasztják, a külföldi befektetők pedig hazamenekülnek veszteségesen zárva pozícióikat. Látványos hanyatlás vár az ingatlanközvetítői piacra is, amely nagyon sok piaci szereplő számára a véget jelenti. Szinte már közhelynek számít: piaci szereplők egy részét kíméletlenül elsodorja a válság, míg mások megerősödve jönnek ki a csatából. Információink szerint számos ingatlanforgalmazó kényszerült már 2008-ban is a roló lehúzására, mára több közvetítő - köztük egészen nagy szereplők is- a tönk szélére sodródtak, míg mások csak vegetálnak. De kik lesznek vajon azok, akik a túlélők táborában végzik, és mit lehet -ha egyáltalán lehet- tenni az életben maradásért?

A betétesek pénzét a magyar bankokban semmiféle veszély nem fenyegeti!

Működik-e Magyarországon a pénzügyi szabályozás? Lehet-e többet tenni az ajánlását? Lemaradt-e az a bizonyos aláírás? Be kell-e tiltani a shortolást? Ki védi az ügyfelek érdekeit? Mit kezdünk a Providenttel és a devizahitelesekkel? Ellopták-e az ingatlanalaposok pénzét? Farkas Istvánnal, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökével beszélgettünk.

Nevető harmadik lett a Vodafone - Azért nem kell transzba esni

Szokatlanul nagy mozgások voltak tapasztalhatók 2008-ban a mobil piacon, a Vodafone nem kevesebb mint fél százalékkal nagyobb piaci részesedéssel rendelkezik a legfrissebb adatok szerint, mint egy évvel korábban. Az ügyfelek leginkább a T-Mobile-tól pártoltak el, de a mozgások persze még mindig inkább csak nagyító alatt látszanak, a kialakult status quo-t nem borította fel a tavalyi év sem. A legtöbb bevételt továbbra is a Vodafone kasszírozza ügyfeleitől, azonban a T-Mobile nyeresége utolérhetetlen.

Merre tovább forint? Halljuk a profikat!

Hiába tartózkodik a 300-as szinteknél a forint árfolyama, a Portfolio.hu által megkérdezett profi befektetők nagyobb része továbbra sem vár erősödést a hazai fizetőeszköz piacán. Az állampapírpiaci hozamok azonban már csökkenésnek indulhatnak majd rövid és hosszú távon egyaránt, bár ennek ellenére a kötvényekkel kapcsolatban óvatosak az alapkezelők. A legtöbben piaci súlyon tartják a kötvényeket a saját benchmarkhoz képest.

Bebiztosította magát a Rába? (3.)

Nagy meglepetésre piaci értékre, 6 milliárd forintra értékelte fel a Rába a negyedik negyedéves gyorsjelentésében az értékesítésre váró Engel-féle ingatlanját, ami miatt az eredményeket egy 5.7 milliárd forintos egyszeri technikai bevétel felfelé húzta. Ettől eltekintve a gyorsjelentés többé-kevésbé a várakozásoknak megfelelő lett.

A főbb pontok:

  • Az árbevétel fájdalmasan csökken, a FÁK piacon gyakorlatilag 100%-os volt a visszaesés
  • A surcharge rendszerek bizonyítottak, a bruttó fedezeti szint 27%-ra (!) emelkedett
  • Brutális költségtakarékosság látszik, melyben az elbocsátások minden bizonnyal nagy szerepet játszottak
  • A pénzügyi veszteség óriási, nagyobb mint az aktuális piaci kapitalizáció
  • A hedge állomány továbbra is veszélyes magasságokban van
  • A menedzsment üzemi profitot tervez 2009-re


Összességében az árfolyam szempontjából kevés új dolgot mond a jelenlegi gyorsjelentés, az ingatlan felértékelés ugyanakkor véleményünk szerint egy esetleges méltatlanul alacsony árfolyamú felvásárlás elleni védekezésként is értelmezhető.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.