FONTOS Egyre szebb a magyar inflációs kép

Deviza

A világ legerősebb devizája lett a forint az MNB lépései után

A világ legerősebb devizája lett a forint az MNB lépései után

Az egész világ legjobb teljesítményét produkálta augusztusban a forint, elsősorban az MNB kamatemeléseinek köszönhetően fordult élesen a hangulat a magyar deviza piacán. Ráadásul ritkán látunk tőle ilyet, az elmúlt tíz évben csak ötször volt jobb hónapja a forintnak. De meddig tarthat ki ez a tendencia? 350 alatt van még tér az erősödésre?

Mikor indul meg végre valamerre a forint? Amerikai adatra várnak ma a befektetők

Mikor indul meg végre valamerre a forint? Amerikai adatra várnak ma a befektetők

Péntek reggel sincs egyelőre komoly mozgás a forint piacán, így továbbra is 350 alatt jár az euró jegyzése, de ott elakadt a további javulás. Ma elsősorban a délután érkező amerikai munkaerőpiaci adatra figyelnek a befektetők, ez elsősorban a dollár árfolyamán keresztül befolyásolhatja a devizapiaci hangulatot.

Háromhavi csúcs közeléből ütötték le a forintot

Háromhavi csúcs közeléből ütötték le a forintot

Csütörtökön újra megpróbált a 347-es szint alá jutni a forint az euróval szemben, rövid időre csaknem háromhavi csúcsra is ért 347,1-nél, de röviddel dél után esni kezdett a többi régiós devizával együtt. A jelek szerint az EKB eszközvásárlási programjának esetleges téli lassításával kapcsolatos aggodalmak, illetve az MNB már meg is kezdett programlassítása nyugtalanságot okoz a magyar állampapírpiacon (hozamemelkedés, mai aukciós eredmény), ez pedig a forinra is visszahat, megállítja az erősödési kísérleteit. A befektetők mindezek miatt már az EKB jövő heti kamatdöntésére és az azt követő üzenetekre kezdenek koncentrálni.

Megint kezd holtpontra jutni a forint – Mi mozdíthatja ki innen?

Megint kezd holtpontra jutni a forint – Mi mozdíthatja ki innen?

Az utóbbi napokban ismét nyugvópontra jutott a forint árfolyama, a magyar deviza még az augusztus végi újabb kamatemelés és a jegybanki QE-program leállításának bejelentése után törte át a 350-es lélektani határt. Azóta viszont nem tud tovább kapaszkodni, és egyelőre nem is látni, mi mozdíthatná ki az árfolyamot a jelenlegi szintről, elsősorban a nemzetközi hírek mozgathatják a következő napokban.

Megint elbizonytalanodott a forint - Kifullad az erősödés?

Megint elbizonytalanodott a forint - Kifullad az erősödés?

Az utóbbi hetekben jelentősen felülteljesítő volt a forint, a dollár gyengülése és az MNB kamatemelései segítettek ebben elsősorban. Így már jóval 350 alatt kezdi a keddi kereskedést a magyar deviza, azonban ha jól alakul a nemzetközi hangulat, akkor még lehet benne szufla.

Meglódult a forint, kéthavi csúcsra ért a dollárral szemben

Meglódult a forint, kéthavi csúcsra ért a dollárral szemben

A Fed elnöke által pénteken keltett erős kockázati étvágy áthúzódott a hétfői kereskedésre is, és ez támogatta a forintot is abban, hogy újra lendületet vegyen és a délutáni kereskedésben 348 körülig erősödjön az euróval szemben. Ez azt jelenti, hogy újra közel került a forint a múlt héten elért tízhetes csúcsához, a dollárral szemben pedig ma kéthavi csúcsra is ért.

Megint nekifut a forint - El tud távolodni a 350-től?

Megint nekifut a forint - El tud távolodni a 350-től?

Továbbra is 350 alatt jár a forint az euróval szemben, bár pénteken már ránk ijesztett a magyar deviza. Végül azonban a Fed elnöke szóba sem hozta az eszközvásárlások közelgő leállítását, így a dollár gyengülésnek indult, ami jó hír volt a feltörekvő devizák számára is.

Ugrik a dollár Powell bejelentése után, újra 350 alatt az euró

Ugrik a dollár Powell bejelentése után, újra 350 alatt az euró

Eséssel kezdte a pénteki napot a forint, így az euróval szembeni jegyzések visszatértek a 350 feletti tartományba, és a Fed-elnök délutáni beszéde előtt 351 körül jár a kereskedés. A piac azt várja, hogy Jerome Powell mondjon valamit a jegybank eszközvásárlási programjának jövőjéről, a leállításának várható menetrendjéről, amely jelzés komoly piaci kilengéseket hozhat délután 4 órától.

Újabb jegybank dönthet a digitális jegybankpénz bevezetéséről

Újabb jegybank dönthet a digitális jegybankpénz bevezetéséről

Az indiai központi bank decemberben kezdheti meg a digitális rúpia tesztelését - jelentette be a jegybank elnöke. Az indiai mellett több jegybank jelezte már, hogy vizsgálják a digitális jegybankpénz bevezetésének lehetőségét.

Tízhetes csúcsról fordult le a forint, nagy mozgás jöhet pénteken

Tízhetes csúcsról fordult le a forint, nagy mozgás jöhet pénteken

Az MNB-kamatemelése és az eszközvásárlási program leállítási menetrendjének jelzése tízhetes csúcsra erősítette szerdán a forintot az euróval szemben 347-nél, de csütörtökön erről a gyengülés irányába fordult le az árfolyam, igaz ezzel együtt továbbra is a 350 alatti tartományról beszélünk. Pénteken délután magyar idő szerint 4 órakor kiemelt jelentőségű esemény lesz: beszédet tart a fed elnöke a Jackson Hole-i konferencián, amely akár jelentős devizapiaci kilengéseket is hozhat.

Elbizonytalanította az MNB a forint régóta lesben álló támadóit – Meddig erősödhet még a magyar deviza?

Elbizonytalanította az MNB a forint régóta lesben álló támadóit – Meddig erősödhet még a magyar deviza?

Az utóbbi egy hónapban ismét csökkent a külföldiek forint elleni spekulatív pozícióinak állománya, vagyis kevésbé fogadnak a magyar deviza gyengülésére. Ebben persze szerepe lehet a júniusban kezdett kamatemelési ciklusnak, a jelek szerint a jegybank elköteleződése meggyőzte a piacot. Az elemzők szerint a Monetáris Tanácsnak inflációs szempontból is egyre fontosabb lehet a forintárfolyam, de nem biztos, hogy 350-től jelentősen el tud távolodni már a forint.

350 alatt megtorpant a forint – Erőt gyűjt az újabb meneteléshez?

350 alatt megtorpant a forint – Erőt gyűjt az újabb meneteléshez?

Az MNB újabb kamatemelése és az eszközvásárlási program lassú leépítésének bejelentése után áttörte a 350-es szintet a forint az euróval szemben. Itt azonban egyelőre megtorpant a jegyzés, erőt gyűjthet a forint a következő erősödési hullám előtt.

Elbizonytalanodott a forint - Ennyi volt a nagy nekibuzdulás?

Elbizonytalanodott a forint - Ennyi volt a nagy nekibuzdulás?

Kedden 350 alá erősödött a forint az euróval szemben miután az MNB újabb 30 bázispontos kamatemelése után bejelentette eszközvásárlási programjának fokozatos leállítását. A magyar deviza egyelőre kitart a lélektani szint alatt, a következő napok arról szólhatnak, meddig sikerülhet 350 alatt maradni.

Jöhet a 340-es euró, de akár a 315-ös is

Jöhet a 340-es euró, de akár a 315-ös is

A forint hetek óta erősödő trendben van és a Magyar Nemzeti Bank keddi döntései további lendületet adtak neki, így 2,5 havi csúcsra ért a szerdai kereskedésben az euróval szemben. Megnéztük, hogy mit üzen ebben a helyzetben a technikai elemzés.

Kéthavi csúcsra ugrott a forint az MNB nagy bejelentése hatására

Kéthavi csúcsra ugrott a forint az MNB nagy bejelentése hatására

A délelőtti kereskedésben átmenetileg 349-ig, kéthavi csúcsra erősödött a forint, de még az MNB vártnak megfelelő, 30 bázispontos kamatemelésének bejelentése előtt visszagyengült. Aztán a 3-kor közzétett jegybanki közlemény hatására még nagyobbat ugrott a forint, 349 alá bukott az euró, ugyanis a jegybank lényegében bejelentette a hatalmasra, közel 3000 milliárd forintosra hízott eszközvásárlási programjának fokozatos leállítási tervét, ami meglephette a piacot. Ezzel párhuzamosan, ellentétes monetáris politikai hatású lépésként azt is bejelentette, hogy 400 milliárddal 1550 milliárdra emeli a vállalati kötvénykibocsátásokat megfinanszírozó NKP vásárlási keretét.

Megállt hathetes csúcsán a forint

Megállt hathetes csúcsán a forint

Hathetes csúcson, kissé a 350-es szint alatt, kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, aztán hirtelen gyengülni kezdett, de újra visszaerősödött a kerek szintig. A nap további részében is a 350-es szint közvetlen közelében ragadt a forint a vegyesre sikeredett eurózónás beszerzésimenedzser-index adatok mellett.

Ünnep a forint piacán: a 350-es szint alá is benézett az euróval szemben

Ünnep a forint piacán: a 350-es szint alá is benézett az euróval szemben

Bár az államalapítás ünnepe miatt a hazai bankközi devizapiac zárva tart, de az elektronikus kereskedés zajlik a világpiacon a forinttal is és az erősödő kockázati étvágy mellett öthetes csúcsra erősödött az euróval szemben, picit benézett a 350-es szint alá is.

Enyhül a félelem a piacokon, a forint is erőre kapott

Enyhül a félelem a piacokon, a forint is erőre kapott

Érezhetően erősödött a dollár szerdán estétől azt követően, hogy a Fed előző ülésének jegyzőkönyve váratlanul szigorú hangnemet ütött meg és az eszközvásárlásoknak már az idei leállítását vetítette előre. Ez pedig a forintra negatív hatással volt csütörtök reggel, a magyar deviza ismét elkezdett eltávolodni a 350-es lélektani szinttől, de aztán az amerikai részvénypiacok nyitásától oldódni kezdett a feszültség, így a forint is erőre kapott.

Kellemetlen amerikai adatok után meglódult a dollár, gyengült a forint

Kellemetlen amerikai adatok után meglódult a dollár, gyengült a forint

A vártnál erősebb magyar második negyedéves GDP-adatra kora délutánig kissé erősödni tudott a forint, majd a vártnál gyengébb amerikai kiskereskedelmi forgalmi adat és Home Depot gyorsjelentés rontotta a kockázati étvágyat a délutáni órákban, így a dollár meglódult és a forint is visszagyengült 352-ig az euróval szemben.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hivatalos: Magyarországon is megjelent az új Covid-variáns
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.