Deviza

Itt a fordulat: Virág Barnabás bejelentésére erősödik a forint

Itt a fordulat: Virág Barnabás bejelentésére erősödik a forint

Kedd délután az MNB kamatdöntését követően ismét gyengülésnek indult a forint az euróval szemben. A jegybank a várakozásoknak megfelelően 30 bázisponttal emelte a kamatot, azonban a jelek szerint ez csalódás volt a piacnak. Virág Barnabás monetáris politikáért felelős alelnök ugyanakkor bejelentette, hogy az egyhetes betét kamatát az alapkamat felett emelhetik, erre pedig erősödésbe kezdett a forint.

Történelmi mélypontja közelében a forint az MNB nagy döntése előtt, még tovább ugrott a dollár

Történelmi mélypontja közelében a forint az MNB nagy döntése előtt, még tovább ugrott a dollár

Heti mélyponton, 367 felett zárt a forint az euróval szemben múlt pénteken, hétfőn pedig csak kissé tudott erősödni: estig a jegyzések a 366-os szintig ereszkedtek vissza. A piac feszülten várja, hogy a régiós jegybankok agresszív kamatemelései után mit lép az MNB kedden, milyen mértékű kamatemelést hajt végre. Minderre készülve hétfőn jelentős hozamemelkedés volt az állampapírok másodpiacán, a 3 hónapos papír árfolyama 32 bázisponttal 2,13%-ra ugrott az 1,8%-os jegybanki alapkamat mellett, így tehát a piac az eddigi 15 bázispontosnál intenzívebb emelésre készül. Közben hétfő este még tovább erősödött a dollár a nemzetközi piacokon, így vele szemben a forint új másfél éves mélypontra bukott.

Ütik tovább a forintot, a líra rekord mélyponton a dollárral szemben

Ütik tovább a forintot, a líra rekord mélyponton a dollárral szemben

Egy halvány erősödés után már a délelőtti kereskedésben jókora gyengülést szenvedett el a forint, csaknem 367-ig esett az euróval szemben, aztán egy délutáni erősödési kísérlet után estére tovább ütötték a forintot és 367 felett új nyolchavi mélypontra bukott. Mindez azt jelenti, hogy heti mélyponton zár a magyar fizetőeszköz és egyúttal bő két egységnyi távolságra a mindenkori történelmi mélypontjától. Mindez rossz ómen a jövő keddi MNB kamatdöntés előtt, és arra utal, hogy a piac nagyon bizonytalan abban: hathatós kamatemelést hajt-e végre a jegybank, hasonlóan a régiós jegybankokhoz, vagy sem.

Rég láttunk ilyen csúnya forintesést – Mi történik a magyar devizával?

Rég láttunk ilyen csúnya forintesést – Mi történik a magyar devizával?

Szerda reggel óta mintegy 1,5%-kal gyengült a forint az euróval szemben, így a 365-ös szintet is viszonylag könnyen átvitte a jegyzés. Ezzel kézzelfogható közelségbe került ismét a 370-es történelmi csúcs az árfolyamban. A befektetők láthatóan idegesek a közelgő keddi kamatdöntés előtt, miközben a nemzetközi hangulat is a forint ellen fordult a dollár erősödésével.

Ma is megütötték a forintot, közel jártunk a történelmi mélyponthoz

Ma is megütötték a forintot, közel jártunk a történelmi mélyponthoz

A szerdai jelentős forintgyengülés után csütörtökön délig folytatódott a forint vesszőfutása: a reggeli 364-ről délre 366-ig esett az euróval szemben, így 1%-nyira megközelítette a mindenkori mélypontját a magyar fizetőeszközzel szemben. Aztán 365-ig vissza tudott kapaszkodni. A forint esését most két főbb tényező mozgatja: egyrészt az amerikai inflációs félelmek miatt a dollár jelentősen erősödött tegnap este óta, másrészt a régiós jegybankok minapi agresszív kamatemelési lépései után reflektorfénybe került az MNB a piaci szereplők között, hogy az eddigi 15 bázispontos ütem elegendő-e az évtizedes csúcsra ugró magyar infláció mellett.

Legalább húsz éve nem volt ekkora bajban a forint, hatalmasat kellene emelnie az MNB-nek, hogy ez változzon

Legalább húsz éve nem volt ekkora bajban a forint, hatalmasat kellene emelnie az MNB-nek, hogy ez változzon

A vártnál magasabb októberi inflációs adat hatására mínusz 4,7 százalékra esett vissza az alapkamat és az infláció különbsége, ilyen alacsony értékre legalább húsz éve nem volt példa. A reálkamat fontos sérülékenységi tényező a forint szempontjából, vagyis a rekordalacsony érték egyben a magyar deviza kilátásai szempontjából is rossz hír. Közben megérkezett az első 7 százalék feletti inflációs előrejelzés novemberre, így a Monetáris Tanácsnak hatalmas kamatemelésre lenne szüksége, hogy megfékezze a negatív folyamatot.

Esik tovább a forint, de keddig még nehéz lesz megnyugodnia

Esik tovább a forint, de keddig még nehéz lesz megnyugodnia

Kedden a vártnál magasabb inflációs adat lepte meg a piacot, ez a forint gyengülését is hozta magával, estére azonban kicsit visszakorrigált a magyar deviza. Így ma is kicsivel 360 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban az MNB jövő keddi kamatdöntésére figyelnek már.

Erősödik a forint

Erősödik a forint

A tegnapi szint környékén kezdte a napot a forint, az inflációs adat hatására viszont erősödésbe kezdett a reggeli órákban. A vártnál magasabb infláció (amely alighanem növelte az MNB erőteljesebb szigorításával kapcsolatos várakozásokat) hatása csak kis ideig tartott, délután ismét gyengült a forint, majd fél 2 után nem sokkal elérte a tegnapi jegyzést az árfolyam. Azóta folyamatosan erősödik a forint.

Rejtélyes ugrás a forint árfolyamában

Rejtélyes ugrás a forint árfolyamában

A múlt héten 360 alá kapaszkodott a forint az euróval szemben, most az elsőszámú cél ennek megtartása, illetve az esetleges további erősödés lehet. Előretekintve a piac az MNB jövő heti kamatdöntő ülésére koncentrálhat elsősorban, addig pedig a nemzetközi hangulat határozhatja meg az irányt, kedd reggel pedig inflációs adat érkezik.

360 alá kapaszkodott a forint, de még nem menekült meg

360 alá kapaszkodott a forint, de még nem menekült meg

Kedden tovább erősödött a forint az euróval szemben, így 360 alá esett az árfolyam. Persze még korai lenne arról beszélni, hogy elbúcsúzhatunk a lélektani határtól, hiszen ma a Fed kamatdöntése hozhat komolyabb kilengéseket este a devizapiacon.

Erősödik a forint, felülteljesítő a régióban

Erősödik a forint, felülteljesítő a régióban

A rövid hetet is a 360-as szint környékén kezdte a forint, délutánra viszont erősödésbe kapcsolt és 359-es szintet közelíti. A következő napok meghatározók lehetnek, hiszen holnap jön a Fed és a lengyel jegybank kamatdöntése, majd csütörtökön Prágában is kamatdöntő ülést tartanak.

360 körül ingadozott a forint

360 körül ingadozott a forint

A világ részvénypiacainak többsége hétfőn is nyitva tart majd és a devizapiacon is van kereskedés. A forint alig mozdult az euróval szemben, a 360-as lélektani határ körül ingadozik a jegyzés.

A dollár szárnyalása fékezi meg a forintot

A dollár szárnyalása fékezi meg a forintot

Erősödéssel kezdte a péntek reggelt a forint az euróval szemben, miközben a régiós devizák mérsékelt leértékelődést mutatnak. A forint azóta gyengülésbe fordult, majd ismét erősödésbe, a nap folyamán pedig már a 360-as szintet is megérintette. A dollár erősödik az euróval szemben.

Már most ugrik a dollár, pedig még semmi nem történt – Mi lesz itt szerdán?

Már most ugrik a dollár, pedig még semmi nem történt – Mi lesz itt szerdán?

Felemás makroadatok érkeztek péntek délután a tengerentúlról, ezért talán meglepő a dollár több mint egy százalékos szárnyalása az euróval szemben. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy jövő szerdán jön a Fed kamatdöntése, amikor bejelenthetik a tapering kezdetét, vagyis lehet, hogy ez még csak a kezdet.

Nagyot rántottak a forinton

Nagyot rántottak a forinton

Szerdán már határozott erősödést mutatott a forint az euróval szemben, hiszen 366 közeléből 363 közelébe jutott, aztán csütörtökön a vártnál jóval rosszabb amerikai GDP-adat dollárt gyengítő hatása, illetve az EKB felőli üzenetek együttesen újabb lökést adtak a forintnak, így 361 alá erősödött.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kiderült: Magyarország történelmi méretű segítséget nyújt Ukrajnának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.