
Zuhanó forint árfolyam és negatív elemzői várakozások mellett egyre többen gondolkoznak azon, hogy valutába fektessenek: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az első félév végén a magyar háztartások közel 435 milliárd forintnyi valutával rendelkeztek, miközben az itthon és külföldön tartott devizabetétek állománya megközelítette az ötezer milliárd forintot. Ezek a számok pedig csak a készpénzre és a betétekre vonatkoznak: egyéb, deviza alapú eszközökben – például befektetési alapokban vagy biztosításokban – szintén jelentős összegeket tart a lakosság.
Erre a kibontakozó piaci igényre válaszul kezdte az Alfa Biztosító a devizás termékcsaládja részeként az Alfa Zen euró és amerikai dollár alapú nyugdíjbiztosítások értékesítését – nyilatkozta a Portfolio-nak a konstrukció bevezetése kapcsán Csépai Orsolya, az Alfa Biztosító életbiztosítási termékfejlesztésért felelős pénzügyi vezérigazgató-helyettese.
„A családi megtakarításokban mindig is helye volt az eurónak és a dollárnak, ám sokan otthon őrizték valutájukat, mert bankban tartani nem érte meg. A világ azonban nagyot változott, s a korábban nem tapasztalt infláció elérte az eurót és a dollárt is. Mára világossá vált, hogy az öngondoskodásra gondoló háztartásoknak hosszú távon be kell rendezkedniük egy magasabb inflációs szintre, vagyis az eurójukat és dollárjukat is be kell fektetniük, ha meg akarják őrizni az értéküket” – mondta.

Az Alfa Zen biztosításokat a forint alapú életbiztosításokhoz hasonló költségszerkezettel kínálják, azonban a biztosítási díj átutalása során felmerülő banki költségek a díjfizetőt terhelik, ezért ezekről érdemes előzetesen tájékozódni a számlavezető banknál.
Az ügyfelek bármilyen pénznemben fizethetik a nyugdíjbiztosítást, így akik forint bevételekkel rendelkeznek, utalhatják forintban is a díjat, ebben az esetben a biztosító számlavezető bankja váltja át euróra, illetve dollárra. Akik devizában kapják a fizetésüket, azoknak pedig könnyebbséget jelenthet, hogy ugyanabban a pénznemben indíthatják a megtakarításukat.
A biztosító emellett lehetőséget kínál olyan, az Alfa Zen és az Alfa Jáde élet- és nyugdíjbiztosítások mellé köthető, euró és amerikai dollár díjfizetésű és szolgáltatású kiegészítő biztosítások kötésére is, mint például a daganatos vagy szív- és érrendszeri betegségek, műtét vagy kórházi ápolás esetén kifizetést nyújtó biztosítások.
Euró vagy dollár?
Ha valaki deviza alapú megtakarítást választ, a leggyakrabban felmerülő kérdés az, hogy melyik valutába fektesse a pénzt. Az Alfa Zen többféle lehetőséget is kínál, Csépai Orsolya pedig felhívta a figyelmet a dollár alapú nyugdíjbiztosítás előnyeire.
Jellemzően azok kötnek dollár alapú nyugdíjbiztosítást, akik forint vagy euró alapú megtakarítással már rendelkeznek, és fontos számukra a diverzifikáció. Az amerikai dollár a világ egyik legstabilabb és legszélesebb körben elfogadott devizája, az USA pedig globális szinten gazdasági vezető szerepet tölt be, ami stabilabbá teheti a világpiaci ingadozásokkal szemben”
– részletezte.
A szakember kiemelte: érdemes figyelemmel kísérni az euró zóna, illetve az USA inflációs adatait, a pénzpiacok alakulását, az aktuális gazdasági trendeket, és ezek segítségével kialakítani a portfoliót annak érdekében, hogy a megtakarítás valóban értékálló legyen.
Adóvisszatérítés és ügyfélbónusz
Magyarországon a nyugdíjbiztosítások után adójóváírást lehet igénybe venni az előző évi befizetések 20%-a erejéig, maximálisan 130 ezer forintig, amihez hozzávetőleg 650 ezer forintot kell befizetnünk évente.
Ehhez a biztosító év elején megküldi azokat a díjigazoló dokumentumokat, melyek alapján az SZJA visszaigényelhető. Ha valaki a NAV által készített adóbevallással él, mindössze annyi a teendője, hogy ellenőrzi és elfogadja a tervezetet és érkezik is a szerződésre a 20%-os adóvisszatérítés.
Emellett az Alfa lépcsőzetes bónuszfizetést is kínál a deviza alapú nyugdíjbiztosításokhoz: ez a 10., a 15. évben és közvetlenül a lejárat előtt kerül kifizetésre és akár az éves díj 250 százalékát is elérheti.
Gyakorlati példával élve ez azt jelenti, hogy ha egy 43 éves ügyfél 22 éves tartamra nyugdíjbiztosítási szerződést köt 150 eurós havi (1800 eurós éves) díjjal, akkor összesen 4500 euró bónuszra számíthat: a biztosítás tizedik évében 900, a tizenötödik évben 1800, a huszonkettedik évben pedig újabb 1800 eurót kaphat.
A cikk megjelenését az Alfa Biztosító támogatta.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden
Cikkünk folyamatosan frissül.
Meredek tervvel állt elő Donald Trump - Oroszország nem maradt adós a csattanós válasszal
Lehetetlen elképzelés.
A Nasdaq vezetésével emelkedett Amerika, idehaza az OTP szolgáltatta az izgalmakat
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Trumpék kolosszális hibája miatt vizsgált indul a Fehér Házban
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Itt vannak a megállapodás részletei: fontos listát tett közzé Oroszország
Számos létesítmény kapott védelmet.
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
BVK-k adózása - az osztalékkövetelés vagyonrendelése a NAV célkeresztjében
A NAV nemrégiben megjelent ellenőrzési terve a 2025-ös ellenőrzések fókuszába helyezi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat. Az ellenőrzések során egyrészt a lehetséges adóelkerülést, m
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
Portfolió menedzser
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.