Az afrikai Száhel övezetben található Nigerben 2023 nyarán puccsal átvette az ország vezetését a hadsereg. A váltás egyben azt is jelentette, hogy a nyugati hatalmak számára elfogyott a levegő, a területen található gazdag nyersanyag-lelőhelyekre pedig most az oroszok próbálnak lecsapni – írja a Bloomberg. Cikkünk megjelenése után a Roszatom is reagált.
Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta állami támogatási szempontból azt, hogy hét tagállam összefogásával létrejöjjön egy hatalmas hidrogén projekt 1,4 milliárd eurós állami forrással, amely további 3,3 milliárd eurónyi magánforrást fog mozgósítani - derült ki a brüsszeli testület közleményéből. A Bizottság ma egy másik közös érdekű projektet is elfogadott az egészségügyi területén, amelyben Magyarország is érintett, erről itt írtunk külön.
A Porsche bemutatta az ikonikus 911-es sportautójának első hibrid változatát, a 2025-ös 911 Carrera GTS-t, amely a vállalat szerint gyorsabb és erősebb, mint elődje, a kezdőára pedig 164 900 dollár lesz. Az autógyártó célja, hogy 2030-ra értékesített járműveinek legalább 80%-a elektromos vagy részben elektromos hajtású legyen - írta a CNBC.
Az FAA új légialkalmassági irányelvet javasolt a Boeing 777-es repülőgépek elektromos hibájának kezelésére, amely potenciálisan üzemanyagtartályok gyulladását és robbanását okozhatja, érintve többek között a United és az American Airlines flottáit is - tárta fel a Daily Mail.
Franciaország kész befogadni az Egyesült Arab Emírségek befektetéseit az atomenergia és a mesterséges intelligencia területein, hangsúlyozva a stratégiai partnerség fontosságát és nyitottságát a közös fejlesztésekre, beleértve a nukleáris ipar és a technológiai innovációk előmozdítását.
Az orosz kormány arról döntött, hogy feloldja a benzinexport átmeneti tilalmát arra hivatkozva, hogy a piac kellően ellátott - közölte az energiaügyi minisztérium, amely azonban nem ismertette, hogy mikortól érvényes a döntés.
Az idei ukrán dróntámadások megbénították az orosz olajfinomító kapacitás mintegy 14%-át – írja az amerikai védelmi minisztérium hírszerzési információira hivatkozva a Sky News.
Kína benzinexportja 2015 júliusa óta nem látott mélypontra süllyedt áprilisban a fellendülő gazdaság és a növekvő belföldi utazási igények miatt, míg az elemzők szerint májusban is alacsony szinten maradhat ez az export.
Műholdfelvételek jelentek meg, melyek igazolják azokat a korábbi állításokat, melyek szerint az ukrán haderő pár nappal ezelőtti támadása súlyos komoly károkat okozott a megszállt Krímen található Belbek légibázison.
Elengedhetetlen a magyarországi adórendszer reformja, és vásárlói mozgalmat indítunk a vidéki családi benzinkutak megmentése érdekében – ezekről határozott a Független Benzinkutak Szövetsége a május 10-i rendkívüli közgyűlésén – tájékoztatott Egri Gábor elnök a szerkesztőségünknek küldött hétfői közleményben. Frissítés! A Nemzetgazdasági Minisztérium szerda reggel heves közleményben reagált, amelyből alább idézünk.
Biztos sokan emlékeznek arra, ahogy az Ukrajna elleni invázió előtt felvonultak az első „tyúkketreccel” felszerelt orosz harckocsik a határon, a nemzetközi szemlélők pedig kíváncsian várták, mit tud majd az improvizált megoldás az ukrán hadsereg modern drónjai, páncéltörő rakétái ellen. A komikusnak tűnő védelmi rendszer félig-meddig hatásosnak bizonyult, még ha talán nem is annyira, mint azt az orosz harckocsizók remélték, hiszen a páncéltörő rakétákat nem fogta meg. Az új felszerelés azonban nem lehet teljesen használhatatlan, hiszen nemzetközi szinten is elkezdett terjedni: a Gáza elleni invázióban résztvevő izraeli Merkavák tetejére is felkerült a „tyúkketrec.” Most újabb otromba és komikus „innováció” jelent meg az orosz harckocsikon: immáron a teljes páncéltestet elfedték egy nagy méretű, kerti fészerre hasonlító improvizált páncélréteggel. Az ukránok gyorsan el is nevezték az ilyen harcjárműveket „teknőstanknak", amit az orosz bloggerek is átvettek. Bár egy kétségkívül bizarr szerkezet lett a „fejlesztés” eredménye, nem biztos, hogy teljesen ostobaság, bizonyos fegyvertípusok ellen hatékony lehet.
A palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség, az UNRWA becslései szerint átlagosan körülbelül kétszáz palesztin hagyja el óránként a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahot, miután Izrael kiadta az evakuálási parancsot.
Szerda délután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Karmelita Kolostorban nyilatkozva bejelentést tett a kormány üzemanyagárakat érintő döntéséről. Értékelése szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének, a hazai piacon forgalmazott benzin- és dízel ára elérte a szomszédos országok áraiból képzett referenciaértéket.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről. A miniszter az Indexnek nyilatkozva leszögezte: szerinte a kormány beavatkozása megtette hatását, ám szerdán a kormány még megtárgyalja a kérdést. A miniszter elárulta: megfogadták az érdekképviseletek javaslatát – és ahogy azt a miniszterelnök bejelentette – a régiós átlag helyett a szomszédos országok átlagát vizsgálják.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán délután 3 órakor doorstep sajtótájékoztatót tart a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésekről - derül ki a szerkesztőségünknek küldött meghívóból. Most fog eldőlni, hogy a kormány értékelése szerint megfelelő mértékben csökkentették-e a kiskereskedelmi áraikat a benzinkút-üzemeltetők.
Márciusban nagyot ugrott a kiskereskedelmi forgalom, ami akár azt is jelentheti, hogy a reálbérek emelkedése nyomán megindul a lakossági fogyasztás. Ezt azonban kellő óvatossággal kell kezelni, mert az elmúlt hónapokban is láttuk már pozitív előjelű változást - például decemberben jelentőset - de ezt kijózanodás követte. A trend azonban most már egyértelműen pozitív.