A magyar által indított Pannónia program, amely az Erasmus helyébe lépne, egyelőre nem túl népszerű: csak a helyek 10 százaléka kelt el eddig, alig 700 hallgató utazik – számolt be a Népszava.
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő csalót fogott el a rendőrség. A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg. Többek között a hallgatók ösztöndíjait is magának utalta át - közölte sajtótájékoztatóján Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője hétfőn.
Elindult kedden a pótfelvételi eljárás, idén is több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
Bármelyik banknál választunk is a fiataloknak diákszámlát, biztosan kedvezőbb feltételekkel találkozunk, mint egy hagyományos lakossági folyószámla esetén, ettől függetlenül az egyéni szempontok szerint érdemes mérlegelni, hogy melyik számunkra a legmegfelelőbb. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető konstrukciók közül.
Elindult a 2024-es általános felsőoktatási felvételi eljárás, február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). A jelentkezők több új pontszámítási szabályra készülhetnek, 2024-től ugyanis az egyetemek és főiskolák további szabadságot kapnak a felvételi követelmények meghatározásában. A megújult felvételi szabályokkal párhuzamosan a felvi.hu oldalon is sok újdonság segíti az érdeklődőket a pályaválasztásban.
Minimum 8500, maximum 30 ezer forint körüli összeg jár a jól tanuló egyetemistáknak tanulmányi ösztöndíj keretében – derül ki a Pénzcentrum körképéből. A másik támogatási forma, a szociális ösztöndíj – amely Európában is egyedülálló intézmény – összege intézményenként változó.
Havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a tanárok a kormány által most meghirdetett Köbüki programban – derül ki Hornung Ágnes családügyi államtitkár Magyar Nemzetnek adott interjújából. A pályázatok beadására egy hónap áll rendelkezésre, de a minisztérium szerint a pedagógusoknak ezért a pluszpénzért nem kell pluszmunkát vállalniuk.
Szerdán rendezi meg a Pont Ott Partit a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), az Oktatási Hivatal (OH) és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft., a felvételizők először itt értesülhetnek a felsőoktatási ponthatárokról - közölte az OH hétfőn az MTI-vel.
A Válasz Online brüsszeli forrásoktól arról értesült, hogy az alapítványokhoz kiszervezett 21 magyar egyetem diákjai nagy valószínűséggel nem jelentkezhetnek a 2024-es Erasmus-ösztöndíjra, és a kutatási támogatások sem szabadulnak fel a tanárok előtt.
Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlálási adatai szerint az ország lakosságából több mint 1,4 millióan vallják magukat magyarnak, vagy magyar származásúnak - mondta az Amerikai Magyar Koalíció elnöke a nemzeti összetartozás napja alkalmából a közmédiának adott interjúban.
Irán továbbra is biztosítaná az afganisztáni diáklányok felsőoktatását, miután a szomszédos országban a tálib kormány kitiltotta őket az állami és magánegyetemekről.
Továbbra is a Budapesti Corvinus Egyetem nappali, ösztöndíjas képzésére a legnehezebb bekerülni a gazdasági szakok közül, derül ki a felsőfokú oktatási intézmények ma közzétett felvételi ponthatáraiból.
Nobel-díjas amerikai tudós – Louis Joseph Ignarro farmakológus, a los angeles-i Kaliforniai Egyetem professzora is, aki 1998-ban megosztott orvostudományi Nobel-díjat kapott a nitrogén-monoxid élettani hatásának felfedezéséért – és a Nobel-díj bizottság több tagja, neves külföldi egyetemek professzorai, hazai akadémikusok, egyetemi tanárok, a Debreceni Egyetem több korábbi rektora és számos nemzetközileg elismert szakember is elfogadta a felkérést, a Debreceni Egyetem (DE) további fejlődése érdekében létrehozott Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület tagságára - tájékoztatta a Debreceni Egyetem a Portfolio-t.
2022-ben a tavalyi piaci előrejelzések alapján várhatóan tovább növekszik majd a szakemberhiány a hazai informatikai szektorban, amely csak a felsőoktatásban és a felnőttképzésben működő oktatási intézmények, a munkaerőpiac és az állam hatékony együttműködése révén mérséklődhet hosszabb távon. Magyarország digitális versenyképességének növelésében a 2020 óta zajló, államilag támogatott informatikusképzés mellett egyre jelentősebb szerep jut a munkáltatók és az oktatási intézmények által közösen indított intenzív és gyakorlatorientált képzéseknek is.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elfogadta az egyetem 2022-es költségvetését - tájékoztatta az egyetem pénteken a Portfolio-t.
A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon. Az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg, a fejlesztést csütörtökön mutatták be a helyszínen. A beruházó az Óbudai Egyetemmel és a BME-vel is együttműködik, melynek keretei közt a hallgatók akár Kínáig is eljuthatnak ösztöndíjjal.
Sikerült ledolgozni a korábbi esés egy részét.
Kupjanszk közelében történt az összecsapás.
Hamarosan újabb szavazás jön.
Az első francia kontingens már elhagyta az afrikai országot.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?