Nyugdíjra gyűjtesz? Akár ingyen is profikra bízhatod a pénzed
A tudatos kisbefektetők egyik kedvenc megtakarítási terméke az abszolút hozamú befektetési alap, amely nyugdíjcélra is beválhat. A költségei azonban nagy szórást mutatnak.
A tudatos kisbefektetők egyik kedvenc megtakarítási terméke az abszolút hozamú befektetési alap, amely nyugdíjcélra is beválhat. A költségei azonban nagy szórást mutatnak.
Az amerikaiak legnagyobb nyugdíjalapjának vezetői csökkenteni szeretnék a befektetésekre kitűzött hozamcélt, miután úgy látják, hogy az éves 7,5%-os hozam fenntartása már nem reális - írja a The Wall Street Journal.
A jegybank idén több mint 2 milliárd forint bírságot szabott ki jogosulatlan pénzügyi szolgáltatókra, s több olyan piacfelügyeleti eljárást is lefolytatott, ahol még a károkozás előtt sikerült megakadályozni az engedély nélküli betétgyűjtést - áll az MNB közleményében.
Bár még tavaly is a szolgáltatással meghatározott vállalati nyugdíjprogramokban kezelték a legtöbb nyugdíjpénzt az OECD országokban 13,1 ezer milliárd dollárral, a súlypont egyre inkább a hozzájárulással meghatározott programok felé terelődik, amelyek tavaly már közel 8 ezer milliárd dollárnyi nyugdíjvagyonért feleltek. Az OECD legfrissebb tanulmányában a világ nyugdíjrendszerei előtt álló legnagyobb kihívásokat pedzegeti, emellett kitér arra is, hogy adózási szempontból megéri-e nyugdíjcélú megtakarításokba fektetni a pénzünket.
Jövőre várhatóan eltörlik a kamatjövedelemre fizetendő ehót, így már csak a 15 százalékos kamatadóval kell osztoznunk a befektetésünk hozamán az állammal, viszont ha van valamekkora megtakarításunk, jövőre is meg fogja érni Tartós Befektetési Számlán keresztül (TBSZ) befektetni és a számla esetleges többletköltségeit kifizetni.
Minden nyugdíjcélú megtakarítási terméknek megvan az előnye a többihez képest, a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) a legolcsóbb megtakarítási forma, az önkéntes nyugdíjpénztár a legkényelmesebb, a nyugdíjbiztosítás pedig a legtöbb extrát adó szolgáltatás lehet. Objektív költségmutatók híján azonban egy laikusnak nehezére eshet megállapítani, melyik a legjobb megoldás számára, ebben próbálunk meg segíteni.
A nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) a legolcsóbb nyugdíjcélú megtakarítási forma lehet, ha jól használjuk, ráadásul nemcsak a spekulánsok kockázati étvágyát, hanem a kockázatkerülő kisbefektetőket is ki tudja szolgálni a termékekhez tartozó széles befektetési portfólió.
Az etikus életbiztosítási koncepció a megtakarítási célú életbiztosításokat olcsóbbá és átláthatóbbá teszi, a rossz termékek pedig lekerülnek az asztalról; viszont ahhoz, hogy a fiatalok körében is hódítani kezdjen ez az öngondoskodási forma, szükség van az internetre és arra, hogy a nyugdíjbiztosítások is trendi "mémekké" váljanak - hangzott el a MABISZ éves konferenciáján.
Egyre nagyobb bajban vannak az állami nyugdíjalapok a világon. Tavaly a világ 300 legnagyobb nyugdíjalapjának vagyona 530 milliárd dollárral csökkent az alacsony hozamok miatt, ami az első negatív év a vagyonfelhalmozásban a pénzügyi válság óta. Az európai, az amerikai és a japán nyugdíjasok is félnek, és nem ok nélkül, a jegybankok kamatpolitikája miatt több mint 100 millió kormányzati dolgozó nyugdíja került veszélybe.
Tavaly 38 ezer milliárd dollárra duzzadt a világ magánnyugdíj-vagyona. Az OECD friss tanulmánya szerint a nyugdíjalapok kezelik a legtöbb nyugdíjpénzt a világon, tavaly az alapokon keresztüli befektetések közel 25 ezer milliárd dollárt tettek ki. Ezzel az elmúlt évtizedben másodszor fordult elő 2008 után, hogy csökkent a nyugdíjalapok által kezelt vagyon. Bár a GDP-hez viszonyított nyugdíjbefektetéseket tekintve Magyarország az utolsók között kullog, a tavalyi nettó nyugdíjhozamokat nézve az előkelő hetedik helyet sikerült megszerezni a 33 országból álló listán.
A biztosítók termékfejlesztői, vezérigazgatói azt várják a 2017. január 1-jétől életbelépő etikus életbiztosítási koncepciótól, hogy a megtakarítási célú termékeik költségei csökkennek, a unit-linked és vegyes biztosítások is átláthatóbbá és ügyfél-barátabbá válnak, viszont az ügynöki jutalékok és a biztosítók profitja is jó eséllyel csökkenni fog, ami hosszú távon az átlagos tartási idő kitolódásával javulhat. A koncepció miatt egyébként a legtöbb jelenleg forgalmazott biztosítási terméket módosítani kell majd.
A számítógép által vezérelt hedge fundok rosszul tették, hogy a kötvényekre fogadtak idén.
Három évvel ezelőtt Amszterdam polgármestere egy teremben megkérdezte az összegyűlt, nyugdíjalapokat menedzselő szakembereket, hogy hajlandóak-e a város piros lámpás negyedének újjászületésébe fektetni. Akkor csak ketten tették fel a kezüket, ma ugyanez a kérdés már igazi háborút indítana a jelenlévők között a legjobb ajánlatok adásáért.
A lelkes Portfolio-olvasók biztosan emlékeznek rá, hogy az októberi, Portfolio Öngondoskodás 2016 konferenciához kapcsoló kérdőívünknél ígértük, hogy hamarosan kiderül, hogy állnak a Portfolio olvasói az öngondoskodás témaköréhez. Az Erstével közösen végzett kutatás eredményei mellett a cikkben szereplő ábrák a konferencia szakmai közönségének válaszait is tartalmazzák, így még szélesebb körű összehasonlítási lehetőséget kapunk arra, hogy miben gondolkodik másként egy átlagos magyar, egy Portolio-olvasó és egy szakmabeli. Érdekes eredmények születtek.
Bár az önkéntes nyugdíjpénztár az egyik legnépszerűbb nyugdíj-megtakarítási termék a piacon, saját nyugdíj-megtakarításból sokan csak 50 ezer forint alatti nyugdíjra számítanak jelenlegi reálértéken - derült ki a Portfolio csütörtökön megrendezett Öngondoskodás 2016 konferenciájának közönségfelméréséből. A résztvevők szerint a pénzügyi szektor következő két évében a legnagyobb kihívás az alacsony hozamkörnyezet, emellett még az ÁKK megtakarítási piacon mutatott kiszorító hatása is eltörpül.
A kormány beterjesztette pénteken a szülőtartásról szóló törvénymódosítást. Eszerint nemcsak a rászoruló szülő, hanem az a magánszemély vagy intézmény is követelhet költségtérítést, amely a felnőtt korú gyermek helyett gondoskodik a rászoruló idős szülőről.
2040 környékén egymillió eltartó fog hiányozni Magyarországon, de az emberek 23%-a egy felmérés szerint még arról sem tud, hogy a nyugdíjcélú megtakarításokhoz állami támogatás jár. Többek között erről szólt a Portfolio Öngondoskodás 2016 konferenciájának utolsó szekciója.
Az etikus életbiztosítási koncepció nemcsak a biztosítások költségeit csökkentheti, de a termékeken elért profitot és a közvetítői jutalékokat. Főleg 2017-től látszik majd a felügyelet lépéseinek hatása, nem lesz könnyű dolga sem a biztosítóknak, sem pedig a közvetítőknek, ezért valamekkora konszolidáció várható - hangzott el a Portfolio Öngondoskodás 2016 Konferenciáján. A MABISZ bevezethet egy rendszert, amely a unit-linked eszközalapok bruttó hozamát is összehasonlíthatóvá teszi.
A privátbanki piacon egyre kézzelfoghatóbb az elsőkörös vagyonátruházás, ehhez képest az öregedő privátbanki ügyfelek még nem mutatnak arra nagy hajlandóságot, hogy átadják a stafétabotot. A Portfolio Öngondoskodás 2016 konferenciájának privát és prémium banki szekciójának panelrésztvevői szerint a privátbanki szegmensben már nem várható jelentős penetráció, a prémium szegmensben vagyon és ügyfélszerzési oldalon is vannak még potenciálok.
Ötből négy magyar úgy hiszi, hogy a 9% feletti hozamígért nem gyanús, sőt, sokan csak 20% feletti hozamoknál kezdenek el gyanakodni. A hazai lakosság csupán 4-5 megtakarítási céllal rendelkezik, ezzel viszont a megtakarítási piaci termékek egy nagyobb köre kiesik a lehetőségek közül. A Portfolio Öngondoskodás 2016 konferencia második panelbeszélgetésén a résztvevők azt is elárulták, hogy milyen hatása van a termékfejlesztésre és ügyfélszerzésre a digitalizációnak.
Mindenki a lakáshitelek kamatcsökkenéséről beszél, közben szépen lassan, de a személyi kölcsönök is egyre olcsóbbá...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Egy múlt heti hír nem annyira bolygatta fel az ország közvéleményét, mint kellett volna. Az ukránok megtiltották...
Értelmetlen befektetés az, ami a dráguláson kívül semmire sem képes? Vagy önmagában a drágulás tényétől máris...
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.