Bejelentették a végső határidőt Észak-Korea atommentesítésére
Észak-Korea még Donald Trump első elnökségi ideje alatt végrehajtja az ország atommentesítését, és emellett egy harmadik találkozóban is megegyezett Dél-Koreával - írja a Reuters.
Észak-Korea még Donald Trump első elnökségi ideje alatt végrehajtja az ország atommentesítését, és emellett egy harmadik találkozóban is megegyezett Dél-Koreával - írja a Reuters.
Észak- és Dél-Korea megállapodtak, hogy szeptember 18-20. között újabb csúcstalálkozót tartanak Phenjanban, és megvitatják a Koreai-félsziget atommentesítésének megvalósításához szükséges "gyakorlati lépéseket" - közölte csütörtökön phenjani tárgyalásait összegezve egy magas rangú dél-koreai tisztségviselő.
Az észak-koreai állami napilap azt sejti, hogy az Egyesült Államok kettős játszmát folytat, és miközben széles mosollyal tárgyal velük, a háttérben háborút készít elő ellenük - írja az Index.
Kína jelentősen, 88,1 százalékkal, 124,41 millió dollárra csökkentette behozatalát Észak-Koreából az első hét hónapban éves összevetésben.
Mike Pompeo Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján közölte: Phenjanban Stephen Biegunnal, a Ford korábbi alelnökével tesz látogatást, akit a nap folyamán nevezett ki az észak-koreai ügyekért felelős főmegbízottnak.
Szeptemberben Phenjanban tartják az újabb Korea-közi csúcstalálkozót - jelentette hétfőn a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A nemzetközi közösségnek gazdasági segítséget kell nyújtania a Koreai-félsziget fejlődéséhez, válaszul Észak-Korea atommentesítési lépéseire - jelentette ki szombaton, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) szingapúri regionális biztonsági fórumán Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter.
Észak-Korea egy vagy két új, folyadékmeghajtású interkontinentális ballisztikus rakétát épít abban az üzemben, ahol az Egyesült Államok területét fenyegető első ilyen fegyvert gyártották - adta hírül a Washington Post című amerikai napilap.
Összesen 14 500 atomfegyver létezik jelenleg a világon, két katonai elemzőcég összegyűjtötte, mely országok rendelkeznek felettük. Mindössze kilenc országnál állnak csendes hadredben a világ atomfegyverei, akik közül Észak-Korea hamarosan kikerülhet: ha Trump terve tényleg sikerrel jár, akkor csak nyolcan maradnak ebben a kivételezett hatalommal bíró társaságban.
Tárgyalócsoportot hozott létre Észak-Korea a Japánnal való párbeszéd helyreállítása érdekében - jelentette pénteken a Kyodo japán hírügynökség a két ország kapcsolatait jól ismerő forrásokra hivatkozva.
Észak-Korea megkezdte a Szohe rakétakísérleti telep központi létesítményeinek a lebontását, ami az első kézzelfogható jele lehet annak, hogy Phenjan betartja Washingtonnak erre tett ígéretét - közölte műholdas felvételekre hivatkozva a 38 North nevű, washingtoni székhelyű hírportál hétfőn.
A Koreai-félsziget legmagasabb rangú amerikai katonai vezetője, Vincent Brooks szerint az Észak-Korea továbbra is képes atomfegyvereket gyártani, az ígéret ellnére még nem történt meg az ország atommentesítése - írja a CNBC.
Kína nagymértékben csökkentette exportját és importját Észak-Koreával szemben, amelynek komoly hatása van az ország GDP-jére nézve is.
Jelentősen, az utóbbi húsz év legerősebb ütemével, csökkent az észak-koreai gazdaság teljesítménye tavaly a dél-koreai jegybank becslése szerint.
Oroszország és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsában egyelőre megakadályozta az Egyesült Államok azon törekvését, hogy a testület rendelje el az Észak-Koreába irányuló finomított olajtermék export leállítását. A két ország további információkat kért az amerikai vádakkal kapcsolatban, amelyek szerint Phenjan, illetve Moszkva és Peking szankciókat sértett.
Az Egyesült Államok állítólag arra kérte az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy rója meg Kínát és Oroszországot, amiért azok továbbra is finomított olajtermékeket szállítanak Észak-Koreának.
Észak-Korea a világ egyik legrejtőzködőbb és legzártabb országa, ahol máig rendkívül szigorúan tartják magukat a tervgazdálkodáshoz. Változás csak iszonyatosan lassan történik az országban, például súlyos életeket követelő éhínség kellett ahhoz, hogy szemet hunyjanak a lakosok önellátásra irányuló kisvállalkozásai felett. Több jelentés szerint is Kim Dzsongun színrelépése további gazdasági liberalizációt hozott, de az ország működését igazából máig nem ismerjük rendesen. Nem tudjuk azt sem, hogy pontosan mennyire fájnak nekik a gazdasági szankciók, és hogy vajon tényleg emiatt ültek-e tárgyalóasztalhoz Donald Trumppal. Ha igazán a mélyére ásunk a dolgoknak, akkor kiderül, hogy még csak az sem világos, egyáltalán mekkora a gazdaságuk mérete. A CIA egészen viccesen 10 milliárd dollárra kerekítve ad rá becslést.
Észak-Korea változatlanul "rendkívüli fenyegetést" jelent az Egyesült Államokra - szögezte le Donald Trump amerikai elnök pénteken újságíróknak, miután meghosszabbította a 2008 óta érvényben lévő "országos vészhelyzetet".
Kétnapos látogatásra Kínába érkezett Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - adta hírül kedden a kínai állami televízió.
Addig nem enyhítik az Észak-Korea elleni büntetőintézkedéseket, amíg Phenjan teljesen le nem szereli atomfegyvereit - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön Szöulban, dél-koreai és japán kollégáját tájékoztatva az amerikai elnök és az észak-koreai vezető minapi szingapúri csúcstalálkozójáról.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?