Ők maradtak csak Putyinnak?
Putyin számára csak Észak-Korea, Venezuela és Fehéroroszország maradt - jelentette ki Ben Wallace brit védelmi miniszter a Sky News szerint.
Putyin számára csak Észak-Korea, Venezuela és Fehéroroszország maradt - jelentette ki Ben Wallace brit védelmi miniszter a Sky News szerint.
Az elmúlt napokban eldurvult az üzengetés Észak-Korea és Dél-Korea között, miután utóbbi védelmi minisztere úgy nyilatkozott, országa olyan rakétákkal rendelkezik, amelyek képesek gyorsan és pontosan eltalálni bármely észak-koreai célpontot. Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun húga erre atomcsapással fenyegette meg Szöult, amennyiben támadás érné délről. Az üzengetés a márciusi dél-koreai elnökválasztás után indult be, amelyen a konzervatív és Észak-Koreával szemben keményvonalas elnökjelölt, Jun Szuk Jeol győzött. Jun megerősítené a kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, és gyengítené Kínával, véget vetve a „stratégiai kétértelműség” elődje, Mun Dzsein által képviselt programjának. Észak-Korea eközben sorra teszteli rakétáit, szakértők pedig arra figyelmeztetnek, a hidegháború idejére jellemző viszonyok jöhetnek a két Korea kapcsolatában.
Ahogyan arról már beszámoltunk, a dél-koreai védelmi miniszter pénteken azt mondta, képesek lennének csapást mérni Észak-Koreára. Phenjan úgy reagált, elpusztítják a főbb szöuli célpontokat, amennyiben „veszélyes katonai akciókat”, például megelőző csapást hajt végre az ország területén. Kim Dzsongun nagyhatalmú húga Kim Jodzsong most kijelentette: Észak-Korea atomfegyvereket vetne be, ha Dél-Korea megtámadná.
A dél-koreai védelmi miniszter pénteken azt mondta, képesek lennének csapást mérni Észak-Koreára. Phenjan elítélte szavait, hozzátéve, elpusztítják a főbb szöuli célpontokat, amennyiben „veszélyes katonai akciókat”, például megelőző csapást hajt végre az ország területén – írja a Reuters.
Észak-Korea vélhetőleg ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partjairól a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába csütörtökön – közölte a japán védelmi minisztérium.
Erősítené kapcsolatát Észak-Koreával Oroszország, miután Ukrajna megtámadása miatt jelentősen elszigetelődött a nemzetközi porondon – írja a Reuters.
Észak-Korea vasárnap újabb rakétakísérletet hajtott végre - jelentette be a dél-koreai hadsereg.
Észak-Korea feltehetően újabb rakétakísérlettel próbálkozott szerda reggel, de az sikertelenül végződött - derül ki a dél-koreai hadsereg és a japán média közléséből.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elrendelte az ország űrkísérletekre használt egyik létesítményének kibővítését - jelentette a helyi állami média pénteken. Az Egyesült Államok és Dél-Korea ezzel egy időben azt a gyanút fogalmazta meg, hogy legújabb indításai során Phenjan egy új rendszerű interkontinentális ballisztikus rakétával kísérletezett.
Először sértette meg Dél-Korea vizeit egy észak-koreai hajó azóta, hogy a két ország 2018-ban megállapodott a határ menti balesetek megelőzéséről és a feszültség csökkentéséről – közölte szerdán a szöuli védelmi minisztérium.
Kereskedelmi műholdfelvételek szerint újraindult az építkezés egy észak-koreai nukleáris kísérleti területen, közel négy évvel azután, hogy Kim Dzsongun vezető bejelentette a terület bezárását, és külföldi újságírókat hívott meg, hogy megfigyeljék az alagutak lerombolását a Donald Trump akkori amerikai elnökkel tartott első csúcstalálkozója előtt.
Észak-Korea kémműholdrendszerrel hajtott végre újabb "fontos" tesztet - jelentette vasárnap a kommunista állam hírügynöksége, miután szombatra virradóra a térségbéli katonai hatóságok ballisztikus rakéta tesztindításáról számoltak be.
Észak-Korea újabb, idén már a kilencedik rakétakísérletet hajtotta végre, minden valószínűség szerint ballisztikus rakétával - tudatta szombaton a japán kormány.
Észak-Korea "jelentős" felderítő műhold tesztet hajtott végre - jelentette be hétfőn a helyi állami média, egy nappal azután, hogy Dél-Korea ballisztikus rakétaindítást észlelt.
Feltehetőleg ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea vasárnap – jelentette a japán parti őrség és a dél-koreai hadsereg.
Kisebb, természetes földrengések sorozata rázta meg Észak-Korea egy lezárt nukleáris kísérleti telephelyét – írja a Reuters dél-koreai jelentésre hivatkozva.
A dél-koreai, az amerikai és a japán külügyminiszter szombaton felszólította Phenjant, hagyjon fel a térségben végzett destabilizációs tevékenységével, és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, valamint tartsa tiszteletben az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó határozatait.
Észak-Korea kedden azzal dicsekedett, hogy egyike annak a maroknyi országnak a világon, amely nukleáris fegyverekkel és fejlett rakétákkal rendelkezik. Azt is kiemelték, hogy ők az az egyetlenek, akik szembeszállnak az Egyesült Államokkal azzal, hogy rakétakísérletekkel "rázzák meg a világot" - számolt be a Reuters.
Donald Trump volt amerikai elnök azt mondta munkatársainak, hogy továbbra is kapcsolatban áll Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel - állítja egy új könyv szerzője a BBC szerint.
A Pentagon közlése szerint Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az elmúlt időszak észak-koreai rakétakísérletei miatt szerdán megbeszélést folytatott dél-koreai és japán kollégájával – írja a Reuters.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Nem sokat lacafacáztak.
Megmagyarázhatatlan gesztust tett Törökország.
Rászabadították őket a társadalomra.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?