8,6 százalékos hozam mellett vitték el az egyéves magyar állampapírokat
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20,0 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20,0 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
A Mercedes-Benz Cars a harmadik negyedévben 510 ezer 600 járművet értékesített, 4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miközben a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 66 százalékkal, 61 ezer 600-ra emelkedett.
A Tesco anyavállalatának a körülményekhez képest jól megy, de a régiós leánycégek közül a magyar boltlánc gyengébben teljesít. A vezérigazgató reméli, hogy a boltláncokra kivetett sarcok átmenetiek - írja az mfor.hu.
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Továbbra is a kínai a világ legnagyobb piaca, Európa a második, az USA azonban jócskán lemaradva csak a harmadik - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Oroszország vezető autógyártója, az Ladákat is a sorai között tudó Avtovaz 2023-ra 1 millió darabra emelte a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek eladására vonatkozó előrejelzését az orosz piacon - írja a Reuters az állami RIA hírügynökség jelentése szerin.
2000 óta nem látott szintre emelkedtek a 30 éves futamidejű jelzáloghitelek kamatai Amerikában – derült ki a Mortgage Bankers Association of Amerika (MBA) szerdán közzétett kutatásából. Ez az egyik oka annak, hogy az Egyesült Államokban folyamatosan csökken az új lakások eladásának száma is.
Az Il Messaggero olasz lap értesülése szerint október első 10 napjában válhat meg az olasz állam a Monte dei Paschi bankban lévő részesedésétől, első körben 8%-ot értékesítene – írja a Reuters.
Eddig nem kapott nagyobb nyilvánosságot, de a Porsche Hungária által értékesített új autók közül már csak az Audikat árulják forintban, a többi gépjárművet a napi euró árfolyam alapján értékesítik.
Továbbra is a hazai lakáspiac egyik motorja az alku, tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb lakásértékesítési adataiból. A nyári hónapokban ez átlagosan 6,5 százalékos árcsökkentésre adott lehetőséget, ami éppen megfelel az előző negyedévben elérhetőnek. Ám a látszólagos stagnálás mögött ellentétes irányú mozgások jellemzik az egyes részpiacokat.
Számos károsanyag-kibocsátással kapcsolatos célszámot módosított a brit kormány, egyebek mellett kitolták a belsőégésű motorral felszerelt autók értékesítésének tiltási dátumát is 2035-re – írja a CNBC.
A Volvo Cars bejelentette, hogy 2024 elejéig leállítja az összes megmaradt dízelüzemű modell gyártását, ezzel jelentős lépést tesz a teljesen elektromos autógyártóvá válás felé. A kínai Geely többségi tulajdonában lévő svéd vállalat célja, hogy 2030-ra teljesen elektromos legyen. Ez a döntés a dízelmodellek európai eladásainak rohamos csökkenése közepette született - írja a Reuters.
Szeptember 20-tól ismét vásárolhatók a Diófa Alapkezelő egyik kedvelt termékének számító Magyar Posta Takarék Ingatlanalap (MPTIA) „A” sorozatának befektetési jegyei. A népszerű befektetési termék értékesítését azt követően kellett átmenetileg felfüggeszteni, hogy augusztus 16-án a sorozat elérte a Magyar Nemzeti Bank által megállapított forgalmazási maximumot - emlékeztet a Diófa közleményében.
Közzétette a 2023-as év első feléről szóló pénzügyi jelentését az MVM csoport, amelyből kiderült, hogy az energiapiacokon tapasztalható konszolidáció ellenére jelentős mértékben tudott profitálni a cég. A féléves adózott eredmény közel harmada a külföldi leányvállalatok teljesítményéből adódott.
Az Apple-nek le kell állítania iPhone 12 modelljének értékesítését Franciaországban az elfogadott küszöbérték feletti sugárzási szint miatt - mondta a Le Parisien című francia napilapnak adott kedden megjelent interjújában a digitális gazdaságért felelős francia miniszterhelyettes.
Visszahívja az Aldi az ENJOY FREE! márkájú natúr és sós puffasztott rizsszeletet, mert azokban határérték feletti lehet a kadmium-tartalom - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel, valamint az Aldi weboldalán is tájékoztatja vásárlóit.
Folyamatosan nő a magyar középosztály érdeklődése a külföldi, főleg osztrák és horvát ingatlanok iránt, hiszen hasonló áron lehet ezekhez már hozzájutni, mint egy budapesti lakáshoz – írja a Népszava.
Az Oroszországból kivonulni kívánó külföldi vállalatoknak egyre nagyobb költségekkel kell szembenézniük, mivel Moszkva nagyobb diszkontot követel az eladni kívánt eszközökre - állítja három, az ügyet jól ismerő forrás.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 117 milliós bírságot szabott ki egy cseh cégre, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon az étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak.
A budapesti lakásvásárlók körében készült felmérés szerint júniusban az érdeklődők kedvence lett a II. kerület és a XI. kerület, letaszítva ezzel a dobogóról a korábbi csúcstartó XIII. kerületet és a befektetők által kedvelt VII. kerületet is. Mindkét kerületben a befektetési célú vásárlás és a nagyobb ingatlanba költözés adta fő motivációt a vevők számára a Duna House adatai szerint.
Megállapodást írt alá a BDPST Group Zrt. a Mátraházán található 4 csillagos Lifestyle Hotel Mátra értékesítéséről. A cégcsoport 2023. augusztus 1-től a szálloda üzemeltetését is átadja az új tulajdonosnak, a Peter’s Consulting Korlátolt Felelősségű Társaságnak - derül ki a BDPST közleményéből.
Hirtelen rájöttek az Amazonnál is, hogy egy részük "elavult".
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Megszólalt Németország külügyminisztere.
Fotókon a szükségállapotot okozó tűz.
Ijesztően gyorsan melegszik a klíma.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?