A vártnál jobban nőtt az exportinfláció, viszont a kiskereskedelmi forgalom beesett havi alapon. Kezd egy olyan helyzet előállni az USA-ban, amiről néhány hónapja már biztosra mondták, hogy nem fog megtörténni.
Nagyot javult az ISM beszerzésimenedzser-indexe. Ráadásul jobb lett a foglalkoztatottsági komponens is, az új megrendelésekre vonatkozó kilátások is javultak, míg az árnyomás csökkent. Ez pont olyan adat, amit Trump elnök és a Fed is látni szeretne.
A Magyar Nemzeti Bank alternatív inflációs mutatói – hasonlóan a reggel megjelent hivatalos adathoz – alátámasztják az árnyomás enyhülését a magyar gazdaságban. Az egyik legfontosabb tényezővel kapcsolatban a jegybank megmutatta, hogy ilyenre 2000 óta sosem volt példa.
A Bank of England vezető közgazdásza szerint a jegybanknak óvatosan kell kezelnie a költségvetés inflációs hatásait, miközben a hosszú távú árnyomásra is figyelnie kell. A központi bank előrejelzése alapján a költségvetés mérsékelt inflációnövelő hatással bír, ami várhatóan nem befolyásolja jelentősen a monetáris politika irányát.
Júniusban 3,7% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. Előzetesen a szakértők arra számítottak, hogy a májusi 4%-ról 3,9%-ra mérséklődik az infláció. Vagyis a friss adat a vártnál nagyobb inflációcsökkenést mutat.
Clara Raposo, a Portugál Nemzeti Bank alelnöke felvetette annak lehetőségét, hogy a gazdaság törékeny állapota miatt a jelenleg vártnál hamarabb visszatérhet az infláció az Európai Központi Bank (EKB) által megcélzott 2%-os szintre.
Augusztusban még az elemzői becsléseknél is sokkal jelentősebb mértékben nőtt az infláció Franciaországban mind éves, mind havi bázison.
Közzétette a német statisztikai hivatal az augusztusi német inflációt, az éves index kis mérséklődést mutatott, de meghaladta az elemzői várakozásokat.
Az Európai Központi Bank (EKB) alelnöke, Luis de Guindos pénteken bejelentette, hogy az eurózónában az alapvető árnyomás kezd enyhülni, ami arra utal, hogy a korábbi kamatemelések hatással vannak a gazdaságra.
Miközben a magyar infláció az idei első negyedévben csúcsközelben stagnált, addig a régiós társainknál már felfedezhetők az árnyomás enyhülésére utaló jelek. Utánajártunk az okoknak: szerencsére az eltérő pályának van ideiglenes, technikai tényezője is, ám a másik magyarázat aggasztóbb: az év elején lényegesen intenzívebb volt az átárazás idehaza, mint a régiós társainknál. Ettől még a következő hónapok bizonyára csökkenést hoznak az inflációban, ám az idei év eleji tapasztalatok alapján az év végi, jövő év eleji árazási döntések körüli kockázatok erősek.
A vártnál alacsonyabb lett az éves infláció az Egyesült Államokban márciusban, a főmutató jelentős mértékben csökkent februárhoz képest. Havi bázison is kisebb lett az emelkedés, mint ahogy az elemzők várták, mégsem lehet teljesen örülni a mai adatközlésnek, a maginflációs nyomás ugyanis továbbra is jelentős.
A némethez hasonlóan jelentősen csökkent a francia infláció márciusban az előzetes adatok szerint, ami javarészt a tavalyi magas bázisnak köszönhető. Az árnyomás továbbra is jelentős a francia gazdaságban, ez látszik a havi bázisú áremelkedésen.
A Széll Kálmán téri Sparban más ársapkás termékek mellett a trappista sajtra is mennyiségi korlátozást vezettek be - szúrta ki a 24.hu.
A magyar áremelkedési ütem a hivatalos adat alapján is az egyik legnagyobb az Európai Unióban, ám ennél is kedvezőtlenebb a kép, ha a mélyben húzódó, alapvető inflációs folyamatokat nézzük. Amennyiben a hektikusan változó (és egyébként a hazai árszabályozás fő területének mondható) energia- és élelmiszerárakat kivesszük, akkor a "maginflációban" a magyar adat az EU-csúcstartó.
A Mastercard csütörtöki jelentésében a többi kártyatársasághoz hasonlóan erős negyedévről számolt be, de arra figyelmeztetett, hogy az elszabadult infláció elszívja az alacsonyabb jövedelmű ügyfelek megtakarításait.
Egyre több étterem szenvedi az orosz-ukrán háború által okozott olajválságot, amely miatt a vendéglátóhelyek egy része Németországban a sült krumplit már le is vette az étlapról - derült ki a Roadster cikkéből, amely szerint Belgiumban se jobb a helyzet, így közeljövőben várhatóan egyre többen követik a német vendéglátósok példáját.
Eközben a magyar tőzsde jócskán felülteljesítő
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.