Újra lecsapott a világ ma ismert egyik legnagyobb tőzsdei manipulátora, Elon Musk a Twitteren. A Tesla-vezér ezúttal ismét az általa sokat promózott dogecoint vette célba, amelynek árfolyama kilőtt a Twitter-bejegyzés után, de más instrumentumokban is láttunk mozgásokat a kiírást követően.
A múlt heti sikertelen kitörési kísérlet után újra a kulcsszintet közelíti a forint az euróval szemben. Kérdés, hogy másodjára át tudja-e törni a falat a magyar deviza, ehhez nem kellene sok, akár ma is eldőlhet egy esetleges további erősödéssel.
Nagy ralit látunk ma a kriptodevizák piacán, de a korábbi időszakkal ellentétben ma nem a bitcoin a sztár, hanem a kisebb kapitalizációjú altcoinok, melyek közül többnek az árfolyam is új történelmi csúcsra emelkedett ma.
Erősödéssel próbálkozik a forint szerda reggel, így lassan elfelejthetjük a hétfői komolyabb gyengülést. Azért a múlt héten megpróbált kitöréstől még messze vagyunk, de egyelőre a 360 sem fenyeget.
A nyitás után felemás kép látható az amerikai tőzsdéken, a Nasdaq mérsékelten emelkedett (lélektani határt átlépve), ugyanakkor a Dow Jones és az S&P 500 is enyhe mínuszban zárt. Ezzel megtört a hat napja tartó lendület, és megszakadt az emelkedés a tengerentúlon. Nem meglepő azonban az újabb történelmi csúcsok után, hogy egy kisebb korrekció látható. Hasonló képet mutatnak az európai börzék is, ahol főleg a ciklikus részvények teljesítenek rosszul. A bitcoin történelmi csúcson, 48 ezer dollár körüli szinteken is járt már ma, miután tegnap a Tesla bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollár értékben vásárol belőle. A BUX erős felülteljesítő volt ma az európai tőzsdékhez képest, a Mol és a Richter emelkedésének köszönhetően.
Tegnap alaposan meglepte a világot a Tesla azzal, hogy bejelentette 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt bitcoint, ráadásul azt is közölte a cég, hogy hamarosan elfogadja majd fizetőeszközként is a kriptodevizát. Emellett azonban érkezett több kellemetlen hír is, amire kevesebb figyelem irányult a nagy bitcoin vásárlás árnyékában.
Sikertelen kitörési kísérlet után nagy erővel pattant vissza az euró-forint jegyzés, részben ez magyarázza a magyar deviza utóbbi két napban mutatott alulteljesítését. Persze könnyű lenne csak egyszerű technikai tényezőre fogni a dolgot, emellett ismét gyűlnek a viharfelhők a forint egén, melyek hosszabb távon is akadályozhatják a komolyabb erősödést.
Az MNB 9 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki tiltott piaci manipulációt valósított meg egy Prémium tőzsdei kategóriába tartozó részvénnyel kapcsolatban, egy BUX-tag manipulálásáról van szó. A felügyelet a büntetés mellett megtiltotta számára, hogy ismételten megsértse a szabályokat. Az érintett magánszemély több egymást követő kereskedési napon félrevezető képet alakított ki tranzakcióival az értékpapír forgalmáról, illetve keresletéről.
Úgy tűnik, hogy az elmúlt hetekben világszerte ismertté vált wallstreetbets fórum másokat is megihletett, és néhány malajziai kisbefektető hasonló mintára megpróbálta feltornászni egy helyi, orvosi kesztyűket gyártó vállalat részvényárfolyamát. A kezdeti sikerek ellenére azonban úgy tűnik, hogy az eladói nyomás végül egyelőre felülkerekedett.
Tegnap új történelmi csúcsra emelkedett a bitcoin árfolyama, miután a Tesla bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollárért vásárolt a kriptopénzből és a közeljövőben el fogja fogadni, mint fizetőeszközt a termékeiért, tehát akár már bitcoinból is fogunk tudni elektromos autót venni, ami komoly legitimációt jelent a kriptopénz számára, hiszen ilyen szintű lépést a mainstream elfogadással kapcsolatban talán utoljára a PayPaltól láttunk, amely tavaly októberben jelentette be, hogy a felhasználóinak megengedi a bitcoin adásvételét is. Azt is jelezték, hogy az idei évtől már akár vásárlásra is felhasználhatják majd a számlatulajdonosok (átválthatják hagyományos devizára, a PayPal pedig továbbadja a bitcoint egy külső félnek) a kriptót. A hír súlyának megfelelően felrobbant tegnap a bitcoin árfolyama, és több mint 20 százalékot ralizott, az emelkedés pedig ma még tovább folytatódott, így továbbra is úgy tűnik, hogy a bitcoin az elmúlt egy év egyik, ha nem legjobb befektetése.
A sikertelen kitörés után hétfőn jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, így lassan megint a 360-at közelíti a jegyzés. A technikai ok mellett elsősorban az inflációs félelmek mozgatják jelenleg az árfolyamot.
Új történelmi csúcsra emelkedett ma a bitcoin árfolyama, miután kiderült, hogy a Tesla 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt a kriptodevizából, ráadásul azt is bejelentette a vállalat, hogy hamarosan elfogadja majd a bitcoint fizetőeszközként, vagyis akár az amerikai vállalat autóit is meg lehet majd vásárolni kriptodevizával. A bitcoin jó úton halad afelé, hogy a pénzügyi elit körében is elfogadott befektetési eszköz és széles körben használt, globális fizetőeszköz legyen, mostanra a világ legnagyobb alapkezelői fektetnek a kriptodevizába és világszerte egyre több vállalat és szolgáltató fogadja el fizetőeszközként.
Ma kifejezetten erős teljesítményt nyújt a Mol részvénye, amely már több mint 2 százalékot emelkedett, és a legforgalmasabb papír a BÉT-en. Ennek több okai s van, egyrészt az elmúlt időszakban kiválóan teljesít az olaj, és a Brent árfolyama már a koronavírus-járvány előtti szinteken áll. Másrészt ehhez szorosan kapcsolódva egyes országokban már kedvezőbb képet mutatnak a koronavírusos adatok, és enyhítettek a lezárásokon. Végül a technikai kép továbbra is emelkedő trendet mutat.
A múlt héten végig a kitöréssel kacérkodott a forint, végül azonban nem sikerült meggyőzően átvinnie a betonfalat. A hétfői napot gyengüléssel kezdi a magyar deviza, így lassan távolodik attól, hogy további jelentős tér nyílhasson meg az erősödés előtt. Közben a nemzetközi devizapiacot is érdemes fél szemmel figyelni, az euró-dollár árfolyam például lassan az 1,20-as lélektani határ letöréséhez érhet.
Utoljára 2019. január-április között volt egy olyan időszak, amikor a forint az euróval szemben a 200 napos mozgóátlag alatt járt tartósan és ma reggel még reális lehetőségnek látszott, hogy most ez újra megtörténjen. Pénteken délelőtt aztán esni kezdett a forint, így ennek esélye csekélyre süllyedt és a péntek délutáni fontos amerikai munkaerőpiaci adat után látott árfolyammozgás (újbóli gyengülés) is azt mutatja, hogy inkább a gyengülés felé haladhat a forint jövő héten.
Történelmi csúcson jár a Richter árfolyama és a forgalom is felpörgött az elmúlt hetekben a hazai gyógyszercég részvényeinek a piacán. Ez nem véletlen, miután több jó hír érkezett a cég készítményeivel kapcsolatban, ráadásul a pandémia alatt a gyógyszercégek a befektetők fókuszába kerültek, és egy fontos akvizíciót is bejelentett a vállalat , amivel kapcsolatban a menedzsment kifejezetten optimista. Megnéztük, hogy mi a befektetési sztori a részvényekben, mit gondolnak az elemzők és hogy milyen árazási szinten forognak most a részvények.
Jóváhagyta a lengyel fogyasztóvédelmi hatóság (UOKiK), hogy a vezető lengyel üzemanyag- és energiaszolgáltató cégcsoport, a PKN Orlen megvásárolja a lengyelországi regionális sajtó nagy részét kiadó Polska Press csoportot - olvasható az UOKiK pénteki közleményében.
A Csősz testvérek autóalkatrész-kereskedéssel kezdték vállalkozói pályájukat, de hamar rájöttek, hogy sokkal jövedelmezőbb, ha nemcsak értékesítik, hanem ők maguk be is szerelik az alkatrészeket. Harminc év alatt bővült a tevékenység, így mára több, mint 8 milliárd forintos árbevétellel a megye legnagyobb autókereskedőjévé váltak.
Az elmúlt hetekben komoly csaták középpontjába került a GameStop, amely a Wall Street-i elit és a reddites kisbefektetők gigászi küzdelmének a szimbólumává vált. A cégbe fektető szabadságharcosok közül azonban sokan azt sem tudják, hogy mivel foglalkozik, a vállalat, mik a fontosabb sarokszámok, jók vagy rosszak a cég kilátásai, sokadlagossá váltak a fundamentumok. Az egyik oldal csak azt skandálja, hogy: venni, venni, venni, irány a Hold. A másikon meg szépen csendben addig a pontig shortolták a hedge fundok, amíg már annyi részvény sincs, hogy zárjanak minden pozíciót. A sok bába között azonban elveszett a gyerek és a realitás talaja.
Ma tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését az OMV, amely nem meglepően jelentősen romló képet mutat az egy évvel korábbiakhoz képest, hiszen a koronavírus-járvány alaposan betett az olajiparnak. Ennek ellenére az osztrák társaság megemelné az osztalékait jövőre, ami magabiztosságra utal, és további jó hír, hogy jelentősen emelkedtek a földgáz értékesítései a cégnek. Az árfolyam már közel 5 százalékot emelkedett.