A kísérleti állatok számának csökkentése érdekében műegereket szerzett be az Állatorvostudományi Egyetem, amelyek segítségével a hallgatók a laboratóriumi kísérletek szakszerű elvégzéséhez szükséges alaptudást szerzik meg. A Japánból többmillió forint értékben beszerzett hat műegeret az egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszékén használják fel oktatási célokra, fokozatosan kiváltva az élő állatok alkalmazását a demonstrációs gyakorlati képzéseken - közölte az Állatorvostudományi Egyetem szombaton az MTI-vel.
Szeptembertől új, három pillérre épülő finanszírozási struktúrát vezet be a kormány a magyar felsőoktatásban, amely figyelembe veszi a felsőoktatási tevékenység különbségeit - mondta az innovációs és technológiai miniszter egy CT-átadáson hétfőn Üllőn.
Hogy mennyire eltérően érinti az egyes iparági szereplőket a koronavírus, arra remek példa a cikksorozatunk mostani részében vizsgált következő ágazat, a tudományos és szakmai tevékenységeket tömörítő iparág. Általánosan igaz, hogy a szereplők összkibocsátására nincs olyan nagy hatással a vírus, mint a legtöbb ágazatra, de egyes szereplők - főleg a kisebb vállalatok - nem biztos, hogy túlélik a koronaválságot. Az állatorvosok alig érzik, az adótanácsadóknál és számviteli tevékenységet folytatóknál a nagyok kevésbé, a kicsik inkább megszenvedik a válságot, a visszaesés így az alágban borítékolható. A mérnököknél pedig minden attól függ, hogy milyen területen dolgoznak. Összességében az egyéb ágazatokban látott fejreállásokhoz képest a szakmai szolgáltatások ágazata kevésbé húzza le a magyar GDP-t (de azért lehúzza), így ez egy üdítő színfolt lehet a vírus okozta nagy mínuszok ábráján.
Megszólalt az Erste elemzője az ügyben.
Dübörög a piac, pedig 6% felett ragadtak a hitelkamatok.
Utolsókból lesznek az elsők.
Megdőlt a mindenkori nyári rekord.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?
Az agráriumban is a megfelelő információkon, a transzparencián múlik az, hogy el tudjuk-e kerülni a finanszírozás problémáit.