Már az egyéves magyar hozam is csak fél százalék
Erős érdeklődés mellett sikerült eladni a 30 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet, a 3 éves változó kamatozású papírokból pedig a terv felett fogyott az ÁKK csütörtöki aukcióján.
Erős érdeklődés mellett sikerült eladni a 30 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet, a 3 éves változó kamatozású papírokból pedig a terv felett fogyott az ÁKK csütörtöki aukcióján.
Elképzelhető, hogy változik az alaptörvény-módosítás elfogadásának november 8-ra tervezett időpontja, miután a kormány megfontolja a letelepedési kötvények megszüntetését, amelyet a Jobbik szabott feltételként a javaslat megszavazásához - nyilatkozta a Magyar Időknek Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Óriási volt a piaci érdeklődés Szaúd-Arábia történetének első nemzetközi kötvénykibocsátására: mintegy 67 milliárd dollárnyi ajánlat érkezett befektetők részéről - írja a Reuters.
Nem áll komoly dilemma előtt Orbán Viktor, hiszen a letelepedési kötvényektől már szabadulna - értékeli a kedd esti eseményeket az Index.
A Jobbik csak abban az esetben támogatja az Orbán Viktor által kezdeményezett alkotmánymódosítást, ha a kormányfő a betelepítés minden formáját elutasítja, beleértve a letelepedési kötvényt is - jelentette be Vona Gábor, a Jobbik vezetője a miniszterelnökkel folytatott egyeztetését követően. A legújabb jelzésekből pedig úgy tűnik, hogy a kormány nyitott a konstrukció felülvizsgálatára.
Ismét csökkenni tudott a három hónapos diszkont kincstárjegyek aukciós átlaghozama kedden, ami annak is köszönhető, hogy az ÁKK már csak 20 milliárdot adott el a papírokból.
Története első nemzetközi kötvényét bocsáthatja ki holnap Szaúd-Arábia, mely elsősorban az olajár esése miatt kényszerül arra, hogy a piaci finanszírozás felé forduljon - írja a Financial Times.
A közeljövőben nem várható radikális változás a magyar kötvénypiacon, de a kormányon belül is van gondolkodás az új irányokról - hangzott el az ÁKK pénteki sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor a felminősítések megnyitottak új lehetőségeket is, így jöhetnek változások a stratégiában.
Fontosabb részletek
Már nem csak a fejlett nyugati országokban, hanem Kelet-Közép-Európában is egyre jellemzőbb a negatív állampapírpiaci hozam - hívja fel kötvénypiaci kitekintőjében az Erste Bank
Kiemelkedő kereslet mellett a tervezettnél másfélszer több kötvényt értékesített, vagyis mindhárom futamidő esetén élt a maximális rábocsátás lehetőségével. A hozamok ugyanakkor nem tudtak jelentősen csökkenni a másodpiaci referenciaértékekhez képest.
Az eredeti tervekkel szemben nem csütörtökön, hanem pénteken tart sajtótájékoztatót az Államadósság kezelő Központ, és az esemény témája is megváltozott - derül ki a ma megkapott módosított meghívóból. A visszalépés oka egyelőre nem ismert, de sok kérdésre választ kaphatunk péntek délelőtt.
"Új korszak az adósságkezelésben" címmel tart sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt kilenckor Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója - olvasható egy ma kiküldött meghívóból. Hetek óta pletykálnak arról, hogy komoly forradalomra készül a kormány az adósságkezelésben, a jelek szerint erre hamar megszületett a megoldás.
A tervezett 25 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK, a hozam pedig kismértékben tudott csak tovább csökkenni, így továbbra is kicsivel fél százalék alatt van.
Várhatóan kismértékben emelkedik majd a tízéves magyar kötvényhozam a következő egy évben, de a lengyel papírokhoz képest komoly erősödés elé néz a hazai piac - derül ki a Reuters szokásos elemzői felméréséből. Most nagyjából egy szinten van a magyar és a lengyel hozam, egy év múlva 40 bázisponttal lehet magasabb a lengyel érték a mienknél.
A tervezett 30 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet adta el csütörtökön az ÁKK, ráadásul viszonylag erős kereslet mellett, ami miatt a hozamok tovább tudtak csökkenni.
Sikerült eladni a tervezett 25 milliárd forintnyi három hónapos kincstárjegyet az ÁKK keddi aukcióján, bár a kereslet nem volt kiemelkedő. Ennek köszönhetően a hozam továbbra sem tud tovább csökkenni.
Az első három negyedév kiemelkedő értékesítése miatt az év végén akár kötvényeladás nélkül is biztosítva lenne Magyarország finanszírozása. Ugyan az első három negyedéves aukciós értékesítés még csak 76,3 százalékon áll, azonban a részletekből kiderül, hogy ez jórészt két futamidő visszafogásának köszönhető. Ráadásul a lakosság érdeklődése ugyan alábbhagyott, de még mindig hónapról hónapra növekedni tud a háztartások állománya. Ezzel pedig a lakossági eladás már bőven túlteljesítette az egész éves célt, így valójában a negyedik negyedéves kibocsátás már csak hab lesz a tortán.
Az S&P két héttel ezelőtti felminősítése óta először tartott kötvényaukciót az ÁKK, ami meg is látszott a keresleten és a hozamokon. Mindhárom futamidő esetében élt a maximális ráemeléssel az adósságkezelő, hiszen az aukciós hozam jelentősen csökkent.
Az előzetesen tervezett 25 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet értékesítette kedden az ÁKK, a hozam pedig gyakorlatilag már hetek óta stagnál.
Minél több pénzt szánunk a gyermekünk jövőjére, annál inkább megéri Babakötvény helyett egy hosszú futamidejű, inflációkövető állampapírt választani befektetésként, bizonyos összeghatárig viszont egyértelműen a Babakötvény a jobb.
Joe Biden visszalépését követően.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.