Folytatódik a rákosrendezői ügy: csak a főváros élt az elővásárlási jogával

Folytatódik a rákosrendezői ügy: csak a főváros élt az elővásárlási jogával

A Stockton a nyitva álló határidőn belül nem élt a Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területein fennálló elővásárlási jogával, így egyedül a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Közművek (BKM) lépett be vevőként az adásvételi szerződésbe, olvasható a vonatkozó sajtóközleményben. A szerződés értelmében a BKM-nek a szerződéskötéstől számított 8 napon belül anyavállalati garancia vagy egyenértékű biztosíték nyújtását kell igazolnia az állam felé az első két vételárrészletre, azaz mintegy 30,5 milliárd forintra vonatkozóan. Emellett 10 munkanapon belül intézkednie szükséges az első vételárrészlet, vagyis a teljes vételár 25%-át kitevő 12,7 milliárd forint maradéktalan megfizetéséről.

Kiderült: Brüsszel tartósan lazítana az állami támogatási szabályokon, de ennek nem mindenki örül

Kiderült: Brüsszel tartósan lazítana az állami támogatási szabályokon, de ennek nem mindenki örül

Az Európai Unió azt tervezi, hogy tartósan lazít az energetikai beruházásokat érintő állami támogatási szabályozásán – derül ki a Financial Times által látott jogszabálytervezetből. A cél, hogy az EU megőrizze versenyképességét a globális piacon, különösen Kínával és az Egyesült Államokkal szemben. Ugyanakkor a lazább szabályok torzíthatják a piacot, mivel a nagyobb gazdasági szereplők jelentős előnyre tehetnek szert kisebb versenytársaikkal szemben.

Sokak által várt funkció élesedik az állami alkalmazásban, de nem mindenki örülhet

Sokak által várt funkció élesedik az állami alkalmazásban, de nem mindenki örülhet

Az elektronikus aláírás egyszerű alternatívájaként is használt AVDH-t (Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítést) január elsejével már csak egyes állami ügyekben használhatjuk. A jó hír, hogy időközben a Digitális Állampolgár alkalmazás legújabb verziójában élesedett az elektronikus aláírás funkció, ám ehhez csak fokozatosan kapnak hozzáférést a felhasználók. Aki tehát még nem látja az appban az elektronikus aláírást, nem tudhatja, mikor élesedik számára a funkció.

Digitális káosz

Digitális káosz

Már meghallgatható a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcast sorozatának ötödik része. 2007. április 26-án Észtországban zavargások törtek ki, miután az észt kormány úgy döntött: áthelyez egy második világháborús szovjet hősi emlékművet az ország fővárosa, Tallinn központjából egy városszéli katonai temetőbe. Az események második napján, április 27-én a helyzet fokozódott: megbénult az ország nemzetközi összehasonlításban is fejlett digitális infrastruktúrája, ami hetekre gyakorlatilag működésképtelenné tette az államot. Mint később kiderült, a zavargások és a kibertámadás mögött is orosz titkosszolgálatok álltak. A Préda ötödik epizódja arról szól, hogy hogyan módosul a kibertámadások eddig megismert képlete, amikor államok sejlenek fel egyes műveletek mögött. E mellett azt is körbe jártuk, hogy mekkora fenyegetettséggel nézünk szembe napjainkban Magyarországon.

Új, innovatív eszközt kap a kezébe a magyar egészségügy

Új, innovatív eszközt kap a kezébe a magyar egészségügy

Létrejött a Dr. BetMen V.2. verzió, ami a Roche által alapított A Magyar Személyreszabott Egészségügy Fejlesztéséért” Alapítvány (SzEFA) által fejlesztett betegút menedzsment szoftver, annak is az új változata, amely készen áll a gyakorlati alkalmazásra.

Fizetőssé tenné a francia kormány a Notre-Dame látogatását - Az egyház ellenzi az elképzelést

Fizetőssé tenné a francia kormány a Notre-Dame látogatását - Az egyház ellenzi az elképzelést

Alig néhány héttel a 2019-es tűzvész után újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyház újranyitása előtt a francia kormány csütörtökön felvetette, hogy belépődíjat kellene szedni a katedrálisba látogató turistáktól, újjáélesztve ezzel a vallási örökség finanszírozásáról szóló vitát. A katolikus egyház nem támogatja az elképzelést.

A válságból csak szemléletváltással lehet kimászni a német pénzügyminiszter szerint

A válságból csak szemléletváltással lehet kimászni a német pénzügyminiszter szerint

A német pénzügyminiszter, Christian Lindner szerint az ország mentalitásválságban van, és küzd az alkalmazkodással. A politikus egy berlini ipari konferencián beszélt arról, hogy Németországnak nemcsak a gazdasági lassulással kell megbirkóznia, hanem alapvető döntéseket kell hoznia a jövőbeli politikai irányvonalról is.

Megmentő érkezhet a Dunaferrhez

Megmentő érkezhet a Dunaferrhez

Egy jelentős pénzügyi és szakmai háttérrel rendelkező konzorcium érdeklődik a dunaújvárosi vasmű romjain létrejött vállalatok üzemeltetése iránt - írta meg a Világgazdaság. A Duferco és a Minerfin alkotta páros, amely korábban is érdeklődött a Dunaferr iránt, most újra megpróbálkozik a lehetőséggel.

Kivásárolja a magyar állam a Strabagot a GySEV-ből

Kivásárolja a magyar állam a Strabagot a GySEV-ből

Az utolsó akadály is elhárult, hogy a magyar állam megszerezze Strabag tulajdonrészét a GySEV-ből - tudatta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook oldalán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.