Kitart a nagyon kedvező környezet a magyar állampapírpiacon: a mai 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción két és félszeres túljelentkezéssel szembesült az Államadósság Kezelő Központ, mire ő ez alkalommal is a tervei felett vont be forrást.
A központi költségvetés és az államadósság 2014-es módosított finanszírozásáról tartott sajtótájékoztatót Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese a mai napon. Ebből kiderült, hogy az ÁKK 207 milliárd forinttal nagyobb finanszírozási igénnyel szembesül idén, amit elsősorban forint alapú állampapírok kibocsátásával próbál fedezni. Újabb nemzetközi deviza kötvényaukciót az adósságkezelő idén már nem is tevez végrehajtani. Jelentősen nagyobb lesz forintban a bruttó kibocsátás és visszafizetés, a nettó kibocsátást pedig konkrétan 300 milliárd forinttal tervezik emelni.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai napra kifejeztten nagy összegű csereaukciót hirdetett. Az 50 milliárdos keretre ugyanakkor nem volt kirívóan nagy kereslet, és így csak 47 milliárdnyi kötvény került meghosszabbításra.
Holnap, azaz szerdán délután 3 órától "a központi költségvetés 2014. évi finanszírozásának módosítása" témájában sajtótájékoztatót tart az Államadóság Kezelő Központ, amelyen Borbély László András, általános vezérigazgató-helyettes mutatja be módosuló finanszírozási tervet - áll az ÁKK sajtómeghívójában.
Ismét a jegybanki irányadó ráta alatti átlaghozam alakult ki az Államadósság Kezelő Központ mai, 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióján. Az adósságkezelő pedig újból a tervei felett, 90 milliárd forintnyi forrást vont be.
A legfrissebb statisztikák szerint már több mint 700 letelepedési magyar államkötvényt értékesített az Államadósság Kezelő Központ. Márciusban és áprilisban ugrott meg igazán az értékesítés, de átlagban még így is elmaradunk a kormány által elvárt tempótól - számolt be róla a Napi.hu.
Több tényező is abba az irányba mutat, hogy a Franklin Templeton múlt szerdai magyar lépése miatt nem kell tartani állampapírpiaci zavaroktól. Részben azért, mert mind a külföldi, mind a magyar szereplők felől van vételi érdeklődés a papírok iránt - mondták el a Portfolio.hu körkérdésére piaci szereplők. Azt persze hozzátették: természetes, hogy egy rendkívül intenzív hozamcsökkenési periódus után jönnek megingások, mint ahogy azt múlt csütörtökön láthattuk. Az általunk megkérdezett szereplők úgy látják, hogy ezeket a hozamemelkedési periódusokat jó eséllyel újra megveszik majd a befektetők, többek között a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett program átgyűrűző hatásai miatt. Így nem zárhatjuk ki, hogy a múlt héten kialakult történelmi mélypontoknál is alacsonyabb hozamszinteket látunk majd. Ebben segíthet, hogy a nagy fejlett kötvénypiacokon a korábban várttal teljesen ellentétes folyamatok zajlanak és az Európai Központi Bank is "melegít" a partvonalon.
Csütörtök délután mindhárom állampapír esetében meghirdetett nem-kompetitv tendereket az ÁKK. Rendkívüli eredmény azonban nem született, összesen 4 milliárd forintnyi kötvény talált gazdára.
Óriási várakozás előzte meg a csütörtöki államkötvény-aukciót a szerdai visszavásárlási aukció rendkívüli eredménye miatt (melyen feltételezéseink szerint a legnagyobb hitelezőnk, a Templeton adta vissza a kötvényeit). És igencsak feltűnő eredmények születtek. A 3, 5 és 10 éves magyar forintkötvények iránt jelentős kereslet jelentkezett, mindhárom lejáratból a tervezettnél nagyobb mennyiséget bocsátott ki az Államadósság Kezelő Központ. A két héttel ezelőttihez képest látványos hozamcsökkenés valósult meg (közel 60 bázispontos), mindhárom lejárat esetében új történelmi mélypontra estek az aukciós hozamok.
Az Államadósság Kezelő Központ május 9-én lezárta a Prémium Magyar Államkötvény 2016/J sorozatát. A tervezett 60 milliárd forintból 58,8 milliárd forintnyit értékesített.
A 2014/D jelű államkötvény visszavásárlási aukcióból nem következik, hogy az Államadósság Kezelő Központ intenzív visszavásárlási aukciós sorozatra készülne - hangsúlyozta a Portfolio.hu megkeresésére Borbély László András. Az ÁKK általános vezérigazgató-helyettese jelezte: a mai fejlemény több tényező szerencsés együttállásának köszönhető.
A Templeton Alapkezelő mai lépése, illetve a friss gazdaságpolitikai jelzések alapján kiemelt fontosságú az, hogy a piac hogyan értékeli a kereteket és a további állampapírpiaci kilátásokat. Alábbi gyors értékelésünk szerint most kevésbé valószínű, hogy olyan jellegű negatív reakciók alakulnának ki, mint amelyekre 1-2 évvel ezelőtt jó esély mutatkozott volna. Sőt, elképzelhető, hogy jelentősebb zavarok nélkül tudja az alapkezelő "egészségesebb" szintre mérsékelni magyarországi kitettségét, ha valóban ezt szeretné elérni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy valóban ez lenne a célja. Az extrém mértékű ukrán állampapírpiaci fejlemények és a saját alapjaiból történt tőkekivonás mellett ugyanis még növelte is a meglévő hatalmas kitettségét keleti szomszédunk piacán.
Minden idők legnagyobb egynapi állampapír visszavásárlását hajtotta végre ma az Államadósság Kezelő Központ, hiszen az idén augusztusban lejáró kötvényből (2014/D) az 5 milliárdos keretre felajánlott 145,8 milliárd forintnyi (!) mennyiségből 142,1 milliárd forintnyit elfogadott. A visszavásárlási aukció rendkívüli volumene, az aukción részt vett szereplők száma és az adott papír tulajdonosi szerkezete alapján igen nagy az esély arra, hogy a Templeton Alapkezelő adott vissza ma nagy tételben ebből a papírból. A fejleménnyel párhuzamosan a forint kicsit gyengült, igaz vele együtt ugyanezt láttuk a török líránál is. Egyelőre nem tudjuk, hogy a Templeton ténylegesen csökkentette magyarországi kitettségét, vagy a mai aukción visszaadott papírral párhuzamosan más futamidejű papírokban elkezdett "betárazni".
Biztonságosabb adósságfinanszírozást eredményezne, ha az államadósság devizaaránya a jelenlegi 42%-ról a nemzetközi példákban megfigyelhető 10-30% közötti sávba csökkenne - fejtette ki a Napi Gazdaságnak adott interjúban Töröcskei István. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a biztonságosabb finanszírozás kapcsán azt is megjegyezte: a külföldi befektetőknek meghatározó súlyuk (40%) van a forintalapú állampapírpiac mozgatásában, és bár hosszabb távon valamekkora mértékben mindenképpen szükség van rájuk, de "az eddiginél jóval kisebb arányban". Ahhoz, hogy ezt el tudja érni az adósságkezelő, egyrészt segít a Magyar Nemzeti Bank új programja, ami a hazai intézményi befektetőket igyekszik a forintalapú állampapír piac felé terelni, másrészt a lakossági állampapír állomány további felfuttatására is.
Az erőteljes vételi érdeklődés és az alacsony hozamelvárások láttán az Államadósság Kezelő Központ a maximálisan lehetséges 50%-kal megemelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét a mai 3 hónapos (D140821) diszkontkincstárjegy aukcióján.
Áprilisban a forintalapú kormányzati betétek állománya kissé csökkent, míg a devizaalapú nőtt, a kettő eredőjeként pedig a hónap során 137 milliárddal 1924,4 milliárd forintra ugrott a magyar kormány MNB-nél tartott betétállománya. A ma közzétett előzetes adat azt jelenti, hogy az állam likvid pénzügyi tartalékai csaknem kétéves csúcsra értek.
A forint árfolyamán múlik a leginkább, hogy csökkenő adósságpályát tudunk-e felmutatni a jövőben, de a paksi bővítés nem növeli majd a rátát, ha szigorú marad a költségvetés - mondta el Borbély László András a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese az év végi számvetéskor alkalmazott trükkök kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem tettek mást, mint amit máskor is tenni szoktak.
Egy 12 hónapos diszkontkincstárjegy (D150401) és egy 3 éves változó kamatozású államkötvény (2017/C) aukcióját tartotta ma az Államadósság Kezelő Központ és mindkettőn a meghirdetettnél jóval több papírt adott el az intenzív kereslet láttán.
Tovább folytatódott a hozamcsökkenés az Államadósság Kezelő Központ mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukcióján a kedvező keresleti viszonyoknak köszönhetően. A tervek feletti maximális 90 milliárd forintnyi forrást ez alkalommal már 2,40 százalékos átlaghozam mellett tudta bevonni az adóssgákezelő. Úgy látszik, hogy az orosz-ukrán feszültségek nem gyakorolnak érdemi hatást a magyar papírok ezen piacára.
A részvénypiacok fokozottabb kilengései mellett a devizapiacokon továbbra is nyugalom mutatkozott (London zárva tartása mellett), és emiatt a forint is csekély gyengüléssel "átvészelte" a mai napot a folytatódó orosz-ukrán válság mellett.