Egy hazai fintech Londonban is megállja a helyét technológiai és üzleti tudásban. Hozzáállásban és árban egy magyar cégnek akár előnye is lehet, a helyi igények és a szabályozás megismerése viszont komoly kihívást jelent. A Dorsum külföldi terjeszkedési tapasztalatairól, a fejlett piacokon hódító wealthtech trendekről Kő Róbert vezérigazgatóval és Fischer Bálint üzletfejlesztési igazgatóval beszélgettünk. Szerintük csak idő kérdése, hogy uniós és így magyar szinten is kialakuljon a kriptoeszközök szabályozott és prudens helye a befektetések között, az ESG trend pedig megállíthatatlanul tör előre, és e két változásra a hazai szolgáltatóknak is fel kell készülniük.
Ha hisztérikus jelenetekre vagyunk kíváncsiak, mostanában az Egyesült Államok az egyik, ha nem éppen a legjobb ország ebből a szempontból, amelyre érdemes figyelnünk. Elhibázott védekezés a koronavírus kapcsán, a maszkviselés és a szabadságjogok félreértelmezése miatti abszurd jelenetek, fosztogatás és tombolás a faji egyenlőtlenségek okán indult - eleinte békés - tüntetés sorozatból elfajulva, és persze a csúcspont: a veszíteni képtelen korábbi elnök által feltüzelt tömeg részéről a Capitolium megrohamozása. Persze a vírushelyzet miatti bezártság a virtuális térben is képes a tömegpszichológia iránt érdeklődő közönségnek újabb példát mutatni az érzelmek elszabadulásáról. A Gamestop és pár hasonló részvényben zajló ámokfutás elmúlt néhány napban pontosan ilyen.
A Dorsum Zrt. vezetősége - összhangban a nemzetközi terjeszkedési stratégiával - új értékesítési és ügyfélkapcsolati igazgatói pozíciót hozott létre, amelyet Szalai Sándor tölt be. A szakember tizenöt évnyi tapasztalattal rendelkezik a befektetési alapkezelési és vagyonkezelési területen. Az ez idő alatt megszerzett tapasztalataival 2020. február 17-től a Dorsum Zrt. vezetőségét erősíti - olvasható a társaság közleményében.
A fintech forradalom - ugyan a mindennapi bankoláshoz képest pár éves késéssel - de elindult a vagyonkezelési, privátbanki szegmensben is, nagy piaci átalakulásra számíthatunk. A következő öt évben az inkumbenseknek bőven meggyűlhet a bajuk a bigtechekkel is. Nyugat-Európában és Amerikában már mainstreammé válik a környezettudatos befektetés (ESG), míg Magyarországon legfeljebb csak a fiatalabb generációt érdekli ez a téma. A daily banking teljesen személytelenné vált, de a privátbanki világban még messze nem ezt látni, ezért olyan digitális kommunikációs csatornákra van szükség, amelyek a személyes és a digitális kiszolgálást ötvözik. Rokob Imrével, a Dorsum üzletfejlesztési igazgatójával, és Fischer Bálinttal, a Dorsum innovációs vezetőjével beszélgettünk.
Minden politikai és jogi eszközt bevetnek.
Megnyugtatta a kedélyeket a lengyel vezető.
Nagyhatalmi érdekek csapnak össze.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.