A Balaton vízállása rendeződhet a turisztikai szezonra, azonban aggasztó tendencia, hogy az elmúlt három évben a tó mindhárom medencéje eutróffá vált. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője szerint fokozott figyelmet igényel a vízminőség romlása - írta a Hírbalaton.
Az elmúlt hetekben átalakult az Energiaügyi Minisztérium, az átszervezés és bővülés miatt két új államtitkár is munkába lépett - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Független szakértők hiányosságokat tártak fel a debreceni CATL akkumulátorgyár környezethasználati engedélyében. A bíróság által felkért szakértők megállapították, hogy az engedélyek nem felelnek meg minden jogszabályi előírásnak, ami akár a gyár indulásának késleltetéséhez is vezethet - számolt be a Telex.
Kiírták a feltételes közbeszerzést a Római-part zárószakaszának tervezésére és kivitelezésére - írja a Magyar Építők. A döntéssel elkezdődhet a korábban sok vitát kiváltó római-parti árvízvédelmi rendszer utolsó szakaszának építése.
Egy nutriát rögzített a Kis-Balatonon a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatójának kameracsapdája. A nutria az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékén is szerepel, mivel komoly ökológiai és gazdasági károkat okozhat - írja a szervezet a Facebookon.
Donald Trump amerikai elnök végrehajtási rendeletet adott ki, amely növeli a Központi-völgybe irányuló vízáramlást, és felülírja a veszélyeztetett fajokat védő előírásokat. Az intézkedés hatalmas győzelem a kaliforniai farmerek számára, ám heves ellenállást váltott ki környezetvédelmi csoportok és a helyi vezetők körében, akik szerint dermesztő károkat okozhat a lépés.
Az EVE Power, a debreceni BMW-gyár legfontosabb beszállítója, megszerezte a környezethasználati engedélyt. A vállalat ígéretet tett az átlátható működésre, és üdvözölte a környezeti ellenőrző rendszer bevezetését. Emellett számos innovatív megoldást terveznek alkalmazni a környezet védelme érdekében - írta a Dehír.
Kifejezetten alacsony béremelési ajánlatokkal kezdik a bértárgyalásokat a vállalatok, ám az állami cégeknél ennél kicsit jobb a helyzet. Van, ahol 8-10%-os béremelésre lehet számítani.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tizennégy projektcsoportot hozott létre, hogy hatékonyabbá tegye a stratégiai kezdeményezések és horizontális politikák kidolgozását és megvalósítását. A projektcsoportok célja a politikai irányítás és az együttműködés erősítése a különböző területek között.
Egy ENSZ által készített új tanulmány szerint az elmúlt három évtizedben egy Indiánál is nagyobb méretű terület száradt ki a Földön. A kutatás rávilágít a klímaváltozás és az emberi tevékenységek okozta folyamatok miatt már a bolygó 40%-a száraz területnek minősül, még akkor is, ha a világ legnagyobb sivatagját, az Antarktiszt kivesszük az összevetésből - írta meg a The Guardian.
A következő napokban hozandó döntések nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a földhasználat és a vízgazdálkodás kérdése megkapja méltó helyét a globális politikai napirenden - mondta Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára Rijádban, az ENSZ 16. Elsivatagosodás és Talajromlás Elleni Csúcstalálkozóján a minisztérium közleménye szerint.
A klímaváltozás jó ideje, de az elmúlt években kifejezetten erősen érezteti a hatásait. A növénytermesztés jövőbeli lehetőségei és eredményei nagy valószínűséggel a klimatikus változásokhoz való alkalmazkodás és az elérhető technológiák használatának szintjétől függnek majd. A Portfolio Makai Szabolcsot, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatóját az öntözéses gazdálkodás hazai helyzetéről, annak kihívásairól és a víztakarékos technológiák jelentőségéről kérdezte.
A szakértők figyelmeztetnek a fúrt kutak potenciális egészségügyi kockázataira az árvíz sújtotta területeken. Az áradások következtében számos veszélyes anyag szivároghatott a talajba, majd onnan a kutakba, ezért ezek csak alapos tisztítás és fertőtlenítés után válhatnak újra biztonságosan használhatóvá - számolt be róla az ATV.
Egy hajódrónnal térképezték fel októberben az algahelyzetet a Balatonon. A cél, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű terepi adat álljon rendelkezésre egy balatoni kékalga előrejelző AI algoritmus fejlesztésére - írja a Facebookon a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentése szerint a vízhiány évről évre egyre több területet érint az Európai Unióban, a legnagyobb kockázatot pedig a mezőgazdaságra és az iparra jelenti. Az EU területének egyötöde és lakosságának közel egyharmada szenved vízhiánytól, míg a kontinens víztestjeinek kétharmada rossz ökológiai állapotban van.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Akilbek Dzsaparov kirgiz miniszterelnököt, aki munkalátogatásra érkezett Magyarországra - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Többek között erről beszélt a kínai elnök néhány befolyásos vezetővel.
Szó sem lesz itt békéről, pláne nem tartósról.
Az új kormányzati tervek nem hoznak tartós növekedést a Handelsblatt szerint.
A gyanú szerint a néhai Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel kötött paktumot.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?