A kormányellenes tálibok megtiltották a koronavírus elleni védőoltást a kelet-afganisztáni Paktia tartományban - jelentette pénteken a Samsad afganisztáni televízió.
San Francisco város csütörtökön bejelentette, hogy az éttermek, bárok, edzőtermek és egyéb zárt szolgáltatóközpontok látogatása csak a koronavírus elleni védőoltás felvételével lehetséges - számol be a Reuters. A város vezetése így akar harcolni a gyorsan terjedő delta variáns ellen.
A francia belügyminisztérium szerint csaknem 240 ezren tüntettek Párizsban és más francia városokban szombaton: ez volt sorozatban a negyedik hétvége, hogy az emberek utcára vonultak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen.
Kétmilliárd adag Covid-19 elleni védőoltást szállít idén a világ számos országába Kína, és 100 millió dollárt adományoz a Covax program számára - közölte csütörtökön Hszi Csing-pin kínai elnök a koronavírus elleni védőoltásokról tartott nemzetközi fórumnak küldött írásos üzenetében.
Az alapvető jogok biztosa felkérte Kásler Miklós minisztert, hogy vonja vissza azt a rendelkezését, amely szerint védettségi igazolvány hiányában csak az önköltséges teszt megfizetése mellett vehetők igénybe bizonyos egészségügyi ellátások. Erre reagált kedden a Kormányzati Tájékoztatási Központ, melyből kiderül, hogy a kötelezettséget nem törlik el, hanem rendeletben fogják a részleteket szabályozni.
Csütörtök óta lehetett regisztrálni az időpontfoglaló rendszerben a harmadik oltásra Magyarországon és az első jelentkezők már vasárnap meg is kapták a vakcinát. Egyes szakértői vélemények szerint az oltóorvosok és háziorvosok aggályos eljárásrendet kaptak kézhez a múlt héten az NNK-tól a harmadik vakcina beadásáról, ezért egy független orvoscsoport több pontból álló lépéssorozatot fogalmazott meg, amivel az oltóorvosoknak kívánnak segítséget nyújtani a folyamatban.
Augusztus 1-jétől minden egészségügyi dolgozó számára kötelező a koronavírus elleni védőoltás, akik ezt (méltányolható egészségügyi indok nélkül) elutasítják, szeptembertől nem dolgozhatnak a szektorban. Azt nem tudni pontosan, hogy hány oltatlan egészségügyi dolgozó van, illetve azok mennyire elszántak az oltás visszautasításában. Amennyiben ez tömeges lesz, egyes területeken munkaerőhiány léphet fel.
A kormány ígéretének megfelelően a csütörtök esti Magyar Közlönyben kihirdette az egészségügyi dolgozók kötelező koronavírus elleni védőoltásáról szóló döntését.
A Világbank és a kis és közepes jövedelmű országok védőoltással történő ellátására létrehozott COVAX program hétfőn ismertette a globális vakcinaelosztás felgyorsítását célzó pénzügyi mechanizmust. A mechanizmus lehetőséget nyújt a COVAX számára, hogy kedvező árakon nagyobb tételekre adhasson le előrendelést a vakcinagyártó cégeknél a Világbank és más nemzetközi fejlesztési bankok finanszírozásával.
A Pfizer új védőoltáson dolgozik Amerikában, amely még nagyobb hatékonyságot biztosít a koronavírus delta (indiai) variánsával szemben - nyilatkozta Falus András Széchenyi-díjas immunológus az ATV Híradójának. Az új technológiának köszönhetően akár őszre elkészülhet a vakcina, ám a tömeges alkalmazásra természetesen tovább kell várni. Falus szerint most az a legfontosabb, hogy az eddig nem beoltottakat immunizálják, illetve a Sinopharmmal oltottak pót-oltást kapjanak.
Azonnali érdekegyeztetést, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezi a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy mielőbb megtárgyalják, mi indokolja Parragh Lászlónak, az MKIK elnökének a Portfolio-val ma ismertetett kezdeményezését, miszerint jogszabályi szinten tegyék kötelezővé egyes munkakörökben a dolgozók beoltását. Az esetleges törvényi szabályozással kapcsolatban sok a kérdés, amiket mindenképpen országos érdekegyeztetés szintjén kell tisztázni – szögezi le Kordás László elnök.
A koronavírussal fertőzöttek növekvő száma miatt július 15-től új határátlépési feltételek lépnek érvénybe Szlovéniában. Függetlenül attól, hogy milyen járványügyi besorolású egy ország, a beutazást védettségi igazoláshoz kötik - írta a helyi sajtó vasárnap.
Rendkívüli óvatosságra intett a koronavírus elleni intézkedések feloldásában Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója szerdán, figyelmeztetve arra, hogy nem szabad elherdálni az eddig elért eredményeket.
A gazdasági okok mellett erőteljes egészségügyi indokok is a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások teljes feloldása mellett szólnak - írta vasárnap megjelent cikkében Sajid Javid brit egészségügyi miniszter, aki azt is részletezte, hogy mennyire hatásosak a vírus elleni védőoltások.
A kaliforniai Oakland állatkertjében pénteken megkezdték a tigrisek, medvék, pumák és görények beoltását a Zoetis amerikai gyógyszergyártócég állatok számára kifejlesztett, koronavírus elleni kísérleti vakcinájával.
Megjelent a Magyar Közlönyben is a járvány elleni védekezési intézkedések feloldásának hatodik lépésének kivitelezésére utasító határozat, amely holnaptól lép érvénybe.
Az olaszországi nemzetközi légikikötőkben nem ellenőrizték egyenként az érkező utasokat a védettséget tanúsító uniós Covid-igazolás bevezetésének első napján - számolt be a sajtó csütörtökön.
Évente emlékeztető oltásra lesz szükségük a Covid-19-betegséggel szemben legsérülékenyebb embereknek, így az időseknek, hogy védve legyenek a különböző variánsokkal szemben - jelezte előre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) belső dokumentumban, amelybe a Reuters hírügynökség betekintést nyert.
Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) tanácsadó orvoscsoportjának szerdán közzétett beszámolója szerint "valószínű kapcsolat" van a serdülő kamaszok és fiatal felnőttek körében tapasztalható ritka szívgyulladás, valamint a Pfizer/BioNTech és a Moderna koronavírus-vakcinával végrehajtott oltások között.