vám

Bod Péter Ákos: a magyar versenyképesség nyomában

Bod Péter Ákos: a magyar versenyképesség nyomában

Őszi politikai szezonunk kezdetén két nagy kormányzati téma került elénk: a semlegességi törekvés megfogalmazása, valamint a gazdasági ütemgyorsítási szándék. Akár az volt a szándék, akár nem, a közélet iránt érdeklődőket megmozgatták az ügyek, főleg az első. A törekvések értelmezése, realitásuk megállapítása sok munkát adott az elemzőknek.

Mentőövet dobnának a Volkswagennek, a Stellantis figyelmeztetést adott ki

Mentőövet dobnának a Volkswagennek, a Stellantis figyelmeztetést adott ki

A Volkswagen németországi üzemeinek megőrzéséért összefognak a tartományok, valamint a berlini kormány is segítséget ajánlott fel. A Stellantis autóipari konszern pedig figyelmeztet, hogy az EU ne adjon le e-autós ambícióiból, mégha válságban is van a szektor.

Európában kezdhet gyártani Kína egyik legnagyobb autógyártója

Európában kezdhet gyártani Kína egyik legnagyobb autógyártója

A kínai GAC autógyártó fontolja, hogy Európában gyártsa elektromos járműveit, mivel ezzel a lépéssel elkerülhetnék az uniós vámokat. A vállalat nemzetközi üzletágának vezetője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott a tervekről, amelyek illeszkednek a kínai autógyártók egyre bővülő európai terjeszkedési stratégiájába.

Kiszivárgott: Trump hivatalba lépése után azonnal odacsapna Kínának és Európának is

Kiszivárgott: Trump hivatalba lépése után azonnal odacsapna Kínának és Európának is

Donald Trump korábbi kereskedelmi tanácsadója, Robert Lighthizer állítólag arról tájékoztatja a Wall Street-i befektetőket, hogy amennyiben a republikánus elnökjelöltet újraválasztják, röviddel hivatalba lépése után megkezdheti átfogó vámjavaslatainak végrehajtását. Erről a Piper Sandler befektetési bank elemzői számoltak be pénteki jegyzetükben, amelyet a CNBC szúrt ki.

Trump és Harris terve is összeroppantaná az amerikai költségvetést

Trump és Harris terve is összeroppantaná az amerikai költségvetést

A novemberi elnökválasztás közeledtével a gazdasági tervek a kampány egyik legfontosabb kérdéssé váltak. A választás kimenetele jelentősen megváltoztatja az amerikai gazdaság irányát, tekintettel Donald Trump korábbi elnök és Kamala Harris alelnök eltérő politikai programjára. Míg a várakozások – és bemutatott programja alapján – Harris nagyrészt Joe Biden elnök balközép politikáját folytatná, míg a Trump-adminisztráció 2.0 magasabb vámokat, bevándorlási korlátozásokat és nagyvállalati adócsökkentéseket vezetne be. Szakértők szerint a költségvetést mindkét elnökség nagyon megütné, de a Republikánus Párt jelöltje terhelné meg jobban a büdzsét, miközben több elemzés szerint is lassabb GDP-növekedést hozna Trump megválasztása.

Újabb lépés a globalizáció ellen: Törökország is védővámokat vezet be

Újabb lépés a globalizáció ellen: Törökország is védővámokat vezet be

A török kormány dömpingellenes vámokat vezetett be több országból származó acélimportra, elsősorban a hazai gyártók védelmében. A legmagasabb vámtételek a kínai termékeket érintik, de az orosz, indiai és japán acélbehozatal is drágul. A lépés a növekvő globális kereskedelmi feszültségek közepette született.

Új frontot nyit az EU a nagy háborújában

Új frontot nyit az EU a nagy háborújában

Az Európai Unió újabb lépést tett a Kínával folytatott kereskedelmi konfliktusában, amikor elindította a dömpingellenes vizsgálatot a kínai rétegelt falemezek importjával kapcsolatban.

Ezek tényleg mind megőrültek?! Európa vesztésre áll

Ezek tényleg mind megőrültek?! Európa vesztésre áll

A Kínából importált elektromos autókra kivetett uniós védővámok heves vitákat váltottak ki az európai autóipar jövőjéről. Míg a vámok ellenzői áremelkedéstől és a zöld átállás lassulásától tartanak, addig a támogatók szerint ezek szükségesek az európai gyártók védelmében a kínai állami támogatásokkal szemben. A vita középpontjában a német autógyárak Kínához fűződő szoros kapcsolata és hosszú távú stratégiája áll. A kérdés pedig az, hogy a német gyárigazgatók megőrültek-e vagy racionális érvek alapján hoznak döntéseket.

Nagy Márton: túlzottan ragaszkodik az EU a fiskális szigorhoz

Nagy Márton: túlzottan ragaszkodik az EU a fiskális szigorhoz

Az Európai Uniónak fel kell vennie a küzdelmet az USA-val és Ázsiával szemben, ezért új versenyképességi paktumra van szükség - fogalmazott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az OECD nagyköveteinek informális találkozóján tartott előadásában. A nemzetgazdasági miniszter szerint az EU-ban fiskális dominancia érvényesül és ennek enyhítése mellett érvelt a tárca "a versenyképességi fordulathoz pénz kell" közleménye szerint.

Orbán Viktor is megszólalt a durva uniós lépésről

Orbán Viktor is megszólalt a durva uniós lépésről

Óriási csapás az európai gazdaságra és a németországi autóiparra nézve, hogy az Európai Bizottság hamarosan kiegészítő vámot vet ki a Kínából érkező elektromos járművekre - foglalt állást Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az X közösségi portálon.

Az EU drasztikus fegyvert vetett be Kína ellen, de ez még csak a figyelmeztető lövés

Az EU drasztikus fegyvert vetett be Kína ellen, de ez még csak a figyelmeztető lövés

Az Európai Unió kínai elektromos autókra kivetett büntetővámjai komoly gazdasági és geopolitikai hatásokkal járhatnak. Bár a döntés célja a pekingi állami támogatások által torzított verseny elleni védekezés, a vámok hatása messze túlmutat az árak növekedésén: veszélyeztetheti az EU elektromos járműiparát és a 2035-re kitűzött kibocsátáscsökkentési célokat is. Ráadásul nem véletlen, hogy a német és magyar kormányok ellenálltak a lépésnek, az autógyártók, különösen a németek, súlyos kihívások elé néznek Kína nélkül. Borítékolható, hogy az EU mindent megtesz majd az európai vállalatok támogatására, míg Peking nincs olyan helyzetben, hogy keménykedjen az államszövetséggel. A legvalószínűbb egy kompromisszumos megállapodás lesz, addig pedig haladékot kaptak az uniós cégek a zöld átállásra.

Kiszivárgott: Németország leszavazza az EU döntését

Kiszivárgott: Németország leszavazza az EU döntését

Németország pénteken a kínai elektromos járművekre kivetett európai uniós vámok bevezetése ellen fog szavazni - közölték az ügyről tudó személyek csütörtökön a Reutersnek. Vagyis Magyarországnak már biztosan van egy szövetségese az ügyben, ugyanis Szijjártó Péter külügyminiszter épp csütörtökön jelezte, hogy Magyarország nemmel fog szavazni a kínai elektromos autógyártókra kivetendő EU-s büntetővámokra a pénteki brüsszeli tanácsülésen

Élesedik a vámrendszer - Kína fellebbezik

Élesedik a vámrendszer - Kína fellebbezik

A kínai kormány fellebbezést nyújtott be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) a Kanada által nemrégiben bevezetett vámok ügyében. A kanadai intézkedés 100%-os importvámot vet ki a Kínában gyártott elektromos járművekre és fémtermékekre - közölte a Cnbc.

Már pénteken letörhetik Brüsszelben a német és a magyar kormányok ellenállását

Már pénteken letörhetik Brüsszelben a német és a magyar kormányok ellenállását

A francia elnök, Emmanuel Macron közel áll ahhoz, hogy keresztülvigye az Európai Unió első valódi, Kínával szembeni valódi keménykedését az elektromos járművek importjára kivetendő vámokról. A német kancellár, Olaf Scholz, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya is igyekezett megakadályozni Brüsszel döntését, de nem sikerült a tagállam többségét maguk mögé állítaniuk. A döntésről már pénteken szavazhatnak a tagállamok.

A 22-es csapdája miatt egy egész ipari szegmens dőlhet be az EU-ban

A 22-es csapdája miatt egy egész ipari szegmens dőlhet be az EU-ban

Az Európai Unió festékgyártói komoly aggályokat fogalmaztak meg a kínai titán-dioxid (TiO2) exportjára bevezetett dömpingellenes vámok kapcsán. A júliusban bevezetett, akár 39,7%-os vámok súlyosan veszélyeztethetik a kisebb gyártók fennmaradását, és a nagyobb vállalatokat is arra kényszeríthetik, hogy termelésüket az EU-n kívülre helyezzék át. Sokak szerint viszont a vámok nélkül a megmaradt EU-s festékgyártókat is megsemmisítheti a kínai dömping – számolt be a Financial Times.

Harris és Trump bejelentette, mit kezdene az amerikai gazdasággal

Harris és Trump bejelentette, mit kezdene az amerikai gazdasággal

Kamala Harris amerikai alelnök szerdán bejelentette gazdasági tervei új elemeit, amelyről azt mondta, hogy célja egy olyan gazdaság megteremtése, amely egyszerre támogatja a vállalkozásokat és a középosztályt. Ezzel szemben Donald Trump, republikánus jelölt, továbbra is azt állítja, hogy Harris „kommunista” elképzeléseket képvisel.

Új szintre lép az EU háborúja Kínával

Új szintre lép az EU háborúja Kínával

Az Európai Bizottság a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) konzultációt kezdeményez, miután Kína szubvenciós eljárást indított az uniós tejipari szereplők ellen. Ezt Peking válaszlépésének tartják, amiért Brüsszel pótvámokat vetett ki az EU-ba importált kínai elektromos autókra.

Verik az asztalt Brüsszelben, újabb kínai vámok kellenek

Verik az asztalt Brüsszelben, újabb kínai vámok kellenek

Az európai acélgyártók sürgetik az Európai Bizottság kereskedelmi tisztviselőit, hogy foglalkozzanak a kínai acélexport növekedésével, amely az európai árakat a termelési költségek alá szorította. A gyártók és Európa legfőbb kereskedelmi szerve, az Eurofer új, átfogó vámrendszert sürgetett a globális túlkapacitás leküzdése és a gyenge kereslettel és magas energiaköltségekkel küzdő hazai gyártók védelme érdekében – számolt be a Financial Times.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.