Merényletet tervezett Donald Trump ellen Amerika ősellensége

Merényletet tervezett Donald Trump ellen Amerika ősellensége

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma pénteken vádat emelt egy iráni férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett egy olyan összeesküvésben, amely Donald Trump frissen megválasztott amerikai elnök meggyilkolására irányult. A vádak szerint az akciót az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) rendelte el.

Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül

Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül

A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata annak bizonyítéka, hogy az észak-atlanti szövetség egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül - jelentette ki szombaton az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova, aki visszautasította a NATO azon minapi vádját, miszerint Oroszország hibrid támadásokat indít a szövetség tagországai ellen.

Megtévesztette a piacot az Apple, komoly bírságot fizetnek

Megtévesztette a piacot az Apple, komoly bírságot fizetnek

Az Apple 490 millió dolláros peren kívüli megállapodást kötött, miután a vállalat vezérigazgatója, Tim Cook megtévesztette a részvényeseket az iPhone-ok iránti kínai kereslet csökkenésének eltitkolásával, ami jelentős piaci értékvesztést okozott - jelentette a Cnbc.

Felmentették a Samsung elnökét

Felmentették a Samsung elnökét

Felmentették Jay Y. Lee-t, a Samsung elnökét, akit korábban a dél-koreai hatóságok számviteli csalással és részvénymanipulációval gyanúsították. Az ítélet várhatóan nagyobb mozgásteret biztosít Lee számára a dél-koreai legnagyobb konglomerátum irányításában.

Bajba került Trump a 2020-as elnökválasztás miatt

Bajba került Trump a 2020-as elnökválasztás miatt

Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.

Belebukott a szexbotrányba egy nagy hedge fund vezére

Belebukott a szexbotrányba egy nagy hedge fund vezére

Az Odey Asset Management előrehaladott tárgyalásokat folytat az alapok és a személyzet más vagyonkezelőkhöz való áthelyezéséről, miután az alapító, Crispin Odey ellen felhozott szexuális vádak hatásaival küzd a cég - számol be a hírről a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.