Minden jegyvizsgáló testkamerát kap a MÁV-nál
Mintegy ezer testkamerát szerez be a MÁV, mert a tapasztalatok szerint azok hatékonyak a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében.
Mintegy ezer testkamerát szerez be a MÁV, mert a tapasztalatok szerint azok hatékonyak a jegyvizsgálók elleni támadások megelőzésében.
A Nyugati pályaudvaron egy tengellyel "lelépett" a sínekről egy szerelvényvonat csütörtök reggel, emiatt a pályaudvar vonatforgalmában, valamint a nyíregyházi, lajosmizsei és szegedi vonalon korlátozások lesznek - közölte a Mávinform az MTI-vel.
A zsúfolásig telt kórházak és térségek evakuálását szolgálja az a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek szállítására alkalmas vonat, amelyet az olasz vasutak műszaki igazgatóságának vezetője kedden mutatott be az MTI tudósítójának.
A szigorítások, a bezárt iskolák és a hame officbe vonuló dolgozók miatt sokan elbukhatták volna a megváltott bérletük árát, hiszen felesleges kiadás lett volna ez nekik. A MÁV és a Volánbusz azonban a helyközi dolgozó- és tanulóbérletek árát térítésmentesen visszafizeti - derül ki a társaság közleményéből.
Az utolsó elem beemelésével immár átjárható a Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő ütemeként megvalósuló új hídszerkezet, amely a Déli összekötő vasúti Duna-híd harmadik vágányának ad helyet. Ezzel közel hetven év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett - tájékoztat oldalán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF).
Befejeződött a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének építése - jelentette be a MÁV Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett az csarnokról.
Bár most még a legtöbb országba az utazási korlátozások miatt nem vagy csak nehezen lehet eljutni, a vakcinázottság növekedésével lehet bízni abban, hogy nyárra helyreáll valamelyest az élet. Bizonyára sokan szeretnék bepótolni az utóbbi évben elmaradt nyaralásukat, és a jó hír az, hogy erre nem csak repülős utazási lehetőségeket találni.
A teljes tömegközlekedés leállt Kína Sicsiacsuang 11 millió fős városában, mert új koronavírus-eseteket találtak – írja a CNN.
A MÁV és a Volánbusz vasárnapi közös közleménye szerint a vonatok december 31-én a pénteki, január 1-jén a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi, a Volánbusz járatai december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi, január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, 3-án a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint járnak. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egyes településeken a helyi járatok ettől eltérően közlekedhetnek.
Az év végi ünnepkörhöz igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje – közölte a MÁV-Volánbusz.
Vasárnap lép életbe a MÁV-Start és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos vonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
A legújabb verziófrissítés után a MÁV alkalmazásban megváltott belföldi vasúti menetjegyek és egyes nemzetközi START ajánlatok esetén a sikeres vásárlást visszaigazoló e-mail tartalmazza a jegyeket PDF formátumban is. Ezeket ellenőrzéskor kinyomtatva, vagy arra alkalmas eszköz képernyőjén lehet bemutatni.
A november 11-én hatályba lépett járványügyi intézkedésekkel összefüggésben a MÁV-Start, a MÁV-Hév és a Volánbusz a novemberben érvényes dolgozói és diákbérletek visszaváltásakor nem számítanak fel kezelési költséget - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
A járványügyi helyzet miatt szerdától általános maszkhordási kötelezettség lépett életbe a MÁV-csoportnál: a járműveken, a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain, illetve megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban is kötelező az orr és a száj maszkkal történő eltakarása.
Mától több dunántúli vasútvonalon is új menetrend és tarifa lépett életbe. A MÁV-START több viszonylaton olcsóbb, sűrűbb menetrendet alakított ki, mint például a Balaton déli partja, Keszthely, Nagykanizsa, Székesfehérvár, Veszprém, Szombathely és Zalaegerszeg felé. A gyorsvonati pótjegy eltörlésével az érintett viszonylatokon átlagosan 10 százalékkal olcsóbbá vált az utazás, és egyszerűbb lett a jegyváltás. Négy vonalon az InterCity kocsik a pót- és helyjegy helyett egységesen 300 forintos helyjeggyel vehetők igénybe - derülki a MÁV közleményéből.
A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
Május 4. óta a közösségi közlekedési eszközökön mindenkinek kötelező az arc (száj és orr) eltakarása maszkkal, sállal vagy kendővel. Jelenleg még csak figyelmeztetik azokat, akik nem tartják be az előírást, szeptember 15-től viszont szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a helyközi közlekedési szolgáltatók. A hónap közepétől kizárhatóak az utazásból azok az utasok, akik nem hordanak az orrukat és szájukat eltakaró maszkot, kendőt vagy sálat a MÁV-START és a Volánbusz járatain - olvasható a közlekedési társaságok közös közleményében.
Az osztrák vasút szeptember 5-től csökkenti a Magyarországra közlekedő nemzetközi távolsági vonatok számát. Az ÖBB közlése szerint döntésüket az indokolja, hogy a hónap elejétől érvényes kötelező határellenőrzés miatt a nemzetközi utasforgalom drasztikusan visszaesett – olvasható a MÁV pénteki közleményében.
A magyar kormány által tegnapi napon hozott nemzetközi utazások korlátozására vonatkozó intézkedések miatt a MÁV-Start kezelési költség nélkül visszatéríti a szeptemberre szóló nemzetközi jegyek árát, célországtól függetlenül, amennyiben az utas lemond az utazásról - áll a MÁV közleményében.
Az utolsó nyári hétvége várható nagyobb utasforgalma miatt hosszabb vonatokat indít szombat délelőtt a MÁV a Velencei-tóhoz.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.