Tőkét emelhet és részvényt vehet vissza az AKKO Invest
Közgyűlést tartott az AKKO Invest, a vállalat részvényesei többek között tőkeemelésről és részvényvisszavásárlásról is döntöttek.
Közgyűlést tartott az AKKO Invest, a vállalat részvényesei többek között tőkeemelésről és részvényvisszavásárlásról is döntöttek.
Az OTP arról tájékoztatta a befektetőket, hogy április 17-én, szerdán a Magyar Nemzeti Banktól kapott engedély alapján OTP-részvényeket vásárolt.
A BÉT oldalán közölte a PannErgy, hogy 19 500 darab saját részvényt vásároltak a tegnapi kereskedésben, ezzel elérték a korábbi közgyűlési határozatban kijelölt vásárlási célt, ezért a társaság a mai nappal felfüggeszti a saját részvények visszavásárlását.
Tovább vette pénteken a saját részvényeit az OTP, ezúttal közel 900 millió forint értékben - közölte a bank a BÉT honlapján.
Az energetikai együttműködés terén a leggyengébb Horvátország és Magyarország kapcsolata – mondta Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a HINA horvát hírügynökségnek adott interjújában. A kijelentést egy helyi iskolaátadási esemény kapcsán tette, amelyet magyar kormányzati támogatással építettek újjá a 2020-as földrengés után. A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány támogatja a nyugat-balkáni EU-bővítést és ellenzi, hogy szankciókkal sújtsák Miloard Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét.
Korábban megjelentek hírek a magyar sajtóban azzal kapcsolatban, hogy a magyar államnak jövő péntekig kellene kifizetnie a Budapest Airport 51 százalékáért járó vételárat, azonban a GFM friss közleményében cáfolta az értesüléseket.
Az Oroszországból távozni szándékozó külföldi vállalatok új kihívásokkal néznek szembe, mivel az ország pénzügyminisztériuma további követelményeket támaszt a vállalatok távozásával szemben. Az új szabályok, amelyek többek között a részvények visszavásárlására vonatkozó opciók kétéves korlátozását tartalmazzák, egyre nehezebbé teszik a nyugati cégek számára, hogy kivonuljanak Oroszországból az ukrajnai inváziót követően.
Meglepetésre a jövő hétre visszavásárlási aukciót hirdetett az ÁKK két rövid lejáratú állampapír, a 2023/A és a 2024/B sorozatok esetében. Ez pedig szokatlan piaci reakciót váltott ki, az érintett papírok hozama percek alatt 60-100 bázisponttal zuhant.
A gazdasági válságok idején jóval nehezebb dolguk van a megtakarítóknak, ugyanis nemcsak megfelelő hozamot kínáló, viszonylag biztonságos befektetési módszert kell keresniük, hanem az is előfordulhat, hogy a megnövekedett megélhetési költségek miatt kénytelenek lesznek a megtakarított pénzüket felhasználni. E trend általában nem kerüli el a megtakarításos életbiztosításokat sem: a romló piaci környezet szinte törvényszerűen az ilyen típusú termékek visszavásárlását vagy lemondását eredményezi. Az MNB Biztosítási, pénztári és tőkepiaci jelentésének segítségével megnéztük, hogyan alakultak ezek a folyamatok a mostani válság alatt.
Ahogy tegnap is beszámoltunk róla, a Magyar Telekom a 2023. május 5-én közzétett rendkívüli tájékoztatásával összhangban a mai napon részvény-visszavásárlási aukciót tartott, melyre való tekintettel 10 órától felfüggesztették ma a részvények kereskedését. A társaság ma délután közzétette az aukció eredményét.
A múlt héten megkapott engedély után elindítja hétfőn az UniCredit a részvény-visszavásárlási programját, amellyel a bank a saját részvényárfolyamát szeretné feljebb tornázni - írja a Reuters.
Visszavásárolná a UBS a Credit Suisse felvásárlása előtti napokban eladott kötvényeit – írja a Bloomberg.
Az előzetes eredmények alapján a 2023 novemberében lejáró dollárkötvényből 380 millió dollárnyi, míg a 2024 márciusi lejáratból 620 millió dollárnyit vásárol vissza az ÁKK a múlt héten meghirdetett tenderen – közölte a Reuters szerdán. Így teljesülhet az adósságkezelő által előzetesen megcélzott egymilliárd dolláros visszavásárlás a múlt héten befolyt 4,25 milliárd dollárnyi friss forrás.
A fővárosi önkormányzat vissza tervezi vásárolni a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) 25 évvel ezelőtt eladott kisebbségi részvénycsomagját - írja a Népszava.
A milliárdos Leo Koguan, aki magánemberként a harmadik legnagyobb Tesla-részesedéssel rendelkezik, nemrég azt javasolta az elektromosautó-gyártónak, hogy jelentsen be 15 milliárd dolláros részvény-visszavásárlást azzal a céllal, hogy elejét vegyék a részvényárfolyam további esésének.
A Magyar Telekom a tavalyi eredmény után 15,3 milliárd forint osztalékot fizet és 10,2 milliárd forint összegben vásárol Telekom-részvényeket, az utóbbira aukció keretében június 10-én kerül sor.
Hiába csökkent a lakossági állampapírokban lévő vagyon 239 milliárd forinttal a második negyedévben, a lakosság kezében lévő állomány igazából 130 milliárddal nőtt. Ugyanez a kettőség jellemzi az adatokat féléves időtávon is: december végéhez képest 182 milliárd forinttal csökkent az állomány, a lakosság kezében lévő állampapírok viszont 6 hónap alatt 450 milliárd forinttal növekedtek. Az adatok szerint a koronavírus lelassította a lakossági kézben lévő állampapírok növekedését, a tavaly látott diadalmenet már a múlté, de a növekedés azért nem állt meg. Az ÁKK azzal kalkulál, hogy meglesz az idei évre tervezett lakossági értékesítés.
Nagyjából két hónapja volt utoljára, hogy meghaladta az 50 milliárd forintot a szuperállampapír heti jegyzése, de múlt héten sikerült ismét megugrania ezt a küszöböt a MÁP+-nak. Nem tudni, hogy a koronavírus miatti aggodalmat vetkőzték le a magyarok, vagy az olajár drasztikus visszaesése miatt térhettek vissza néhányan a kockázatkerülőbb befektetésekhez, minden esetre kíváncsian várjuk, hogy csak egyszeri felpattanás ez a szuperállampapírnál, vagy valóban visszatért a magyarok vásárlási kedve. Időközben kiderült: a több mint 100 milliárdnyi lejáró prémium állampapír is sokat segíthetett a múlt heti számok feltornázásában.
2020 első negyedévében összesen 1266 milliárd forint értékben vásárolt a lakosság állampapírt. A nettó állománynövekedés a lejáratok, a visszaváltások és a visszavásárlások miatt 29,6 milliárd forintot tett ki – derült ki az ÁKK közleményéből.
Egymilliárd dollár értékben vásárolt vissza dollárkötvényeket a héten Magyarország – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán. A tranzakcióról a politikus sok részletet nem árult el, viszont az ÁKK honlapján megjelent a tender részletes eredménye. Eszerint a legtöbbet a 2021-ben lejáró papírból vettek vissza, és mindegyik érintett papírból maradt még bőven a piacon a tranzakció után is. A lépéssel sikerült kamatmegtakarítást elérni, de az elhanyagolható a teljes kamatkiadáshoz képest.
Nem ujjongnak az ötletért.
A munkaerő felvételt is korlátozni fogják.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Amerika szeirnt jó irányba haladnak a dolgok.
A tervek szerint 5 milliárd dollárt vonhat be a cég.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.
A Gránit Alapkezelő vezetőivel beszélgettünk.
Mit látunk a piacokon?