Halálos áldozatot követelt az Olaszországra lecsapó vihar
Egy nő életét vesztette, egy másik megsérült az Olaszországra lecsapó heves viharok következtében - jelentette az olasz média szombaton.
Egy nő életét vesztette, egy másik megsérült az Olaszországra lecsapó heves viharok következtében - jelentette az olasz média szombaton.
Szélvihar szakította meg áramellátást Oroszországban a Krasznojarszki terület 12 településén, mintegy 35 ezer ember maradt áram nélkül, de Szibéria más területein is súlyos károkat okozott az elektromos hálózatban a vihar – közölte vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.
Egy üdülőhajó csaknem száz utasa sérült meg egy viharban Spanyolország partjai előtt - közölte kedden a PA brit hírügynökség a Saga Cruises utazási iroda beszámolójára hivatkozva.
Dalmácia és Isztria szerte megemelkedett a tengerszint a Ciarán szélvihar nyomán, és több várost is elöntött a víz - írta a Jutarnji List című horvát napilap szombaton.
Ma eléri hazánkat is a Ciarán viharciklon hidegfrontja, de már legyengült formában. A front előterében nagy területen megerősödik, egyes részeken viharossá is fokozódik a szél. Az északnyugati, északi részeken felhősebb maradhat az idő, és ott további záporok, zivatarok is valószínűek - írta időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Átvonul felettünk a Ciaran viharciklon hidegfrontja, de már legyengült formában. Sokfelé várható eső, záporeső, sőt helyenként zivatar is lehet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
Az év eddigi legnagyobb vihara érte el csütörtökön át a Brit-szigeteket.
Újabb frontrendszer és az azon kimélyülő ciklon okoz országos esőzést, sőt néhol akár zivatart is. Nemcsak csapadékos, hanem szeles is lesz időjárásunk, ugyanis többfelé viharos, helyenként akár 90 km/h-t meghaladó széllökések várhatók - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Széllökés veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a soproni járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel.
Hullámzó frontrendszer éri el Magyarországot, ami kiadós csapadékot és heves zivatart okozhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán pénteken.
Pénteken még a nap nagyobb részében nyugodt idő várható, estétől azonban megérkezik a hullámzó frontálzóna. A hétvégén már csapadékosabbra fordul időjárásunk - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala arról számolt be, hogy az egy hete Líbia északkeleti részére lecsapó Dániel vihar legalább 11 300 halálos áldozatot követelt, és további 10 100 embert eltűntként tartanak nyilván a tengerparti Derna városában. A vihar emellett országszerte rengeteg embert kényszerített otthona elhagyására. A keresési és mentési műveletek folytatásával ezek a számok várhatóan emelkedni fognak.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Budapest Mentőszervezet és az Életjel Mentőcsoport 46 emberrel és három kutyával indul útnak az árvíz sújtotta Líbiába a magyar kormány támogatásával - közölte Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön.
Akár a húszezret is elérheti a líbiai Derna városában a halálos áldozatok száma azt követően, hogy a Daniel nevű vihar múlt vasárnap két gátat is átszakított a település közelében - Írja az MTI A polgárháború sújtotta államban az egészségügyi helyzet eddig is aggodalmakra adott okot, az áradást követő járványveszély pedig minden bizonnyal csak tetézni fogja a helyzetet.
Akár viharok is kialakulhatnak szerda délután Magyarországon, a 80 km/h feletti széllökés és a 2-3 cm átmérőjű jég sem kizárt – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
Líbiában katasztrofális vihar pusztított, amelynek következtében legalább 10 000 ember tűnt el, és már több mint 1000 holttestet találtak Derna városában. A Daniel névre keresztelt vihar kiterjedt áradást okozott, amely gátakat szakított át, épületeket rombolt le, és Derna város durván negyedét árasztotta el egy szempillantás alatt.
A heves esőzés kísérte viharok legkevesebb hét ember halálát okozták Kína déli részén - jelentették be a helyi hatóságok hétfőn.
Néhány dél-alföldi járásra narancs figyelmeztetés lépett érvénybe – olvasható vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán. A reggel az országba belépett hidegfront újabb területen okozhat heves zivatarokat.
Hevesebb zivatar kialakulásának veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki néhány északkeleti járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden délután.
Jelentős késésekkel érkeznek a nemzetközi vonatok Szlovákia felől a párkányi határon keresztül - közölte a Mávinform.
Készül a szintlépés Teherán és Moszkva viszonyában.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
Teljesen nyílt a szándék, a szervezők aktivitása kérdéses.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.