„Érdeklődnék, tudnak-e valamit arról, hogy országszerte megannyi váltónál-banknál nem lehet norvég-dán-svéd koronát váltani? Többekkel beszéltem, némelyek több mint húsz éve a szakmában vannak, sose volt ilyen, és senki nem tudja a konkrét okát” – vetett fel egy problémát olvasónk. Utánajártunk, igaz-e a hír, ha igaz, akkor mi áll a háttérben. Jórészt igaz a hír, nem újkeletű a probléma, a skandináv jegybankok tudnak róla, nem magyarspecifikus jelenségről van szó. Mögötte három különböző okot is találtunk.
Egyelőre jól indult az év a forint számára, hiszen mindhárom kereskedési napon erődödött, így az euróval szemben csütörtökön 379 alá jutott, több hetes csúcsra, és egy kritikusan fontos technikai szintig. A lendületes erősödésben az újév eleji feltörekvő piaci portfolio-allokációk, a sikeresen, de nem túl olcsón lebonyolított tegnapi dollárkötvény-kibocsátás, a brutálisan magas külkereskedelmi mérlegtöbblet mind szerepet játszhatott, ahogy a hullámzó külpiaci hangulat is.
A török líra rekordalacsonyra esett a dollárral szemben, ami 36%-os veszteséget jelent 2023-ban.
Alapvetően jó a nemzetközi tőkepiaci hangulat, ami segíti a forintot, amely nagyot erősödött pénteken a vezető devizákkal szemben.
Kedden a legfontosabb adatközlés a Központi Statisztikai Hivatal jelentése volt az inflációról, amely illeszkedett az elemzői várakozásokhoz. Mindez a reggeli órákban lökést is adott a forintnak. Napközben az IMF világgazdasági jelentése sem tartogatott valódi izgalmakat és a piacokat sem mozgatta meg. Közben, ha folytatódnak a kötvénypiaci turbulenciák, a hozamok emelkedése még veszélyes lehet a forintnak. Délután az euró erősödése a dollárhoz képest magával húzta a forintot.
A forint a 200 napos mozgóátlaga felett kezdte a napot, így döntő jelentősége lehet, hogy a piacok hogyan értékelik majd a részletes második negyedévi magyar GDP-adatokat, valamint hogy mit olvasnak ki a külkereskedelmi statisztikákból. Nap végén a Moody's hitelminősítését várjuk, és a délelőtti gyengülés akár ennek az árazása is lehetett, délután némi erősödést mutat a magyar deviza a kedvezőtlen amerikai adatok után.
Fokozott devizapiaci beavatkozást vár el Kína az állami hátterű bankoktól annak érdekében, hogy megakadályozzák a jüan volatilitásának megugrását – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Vlagyimir Putyin elnök az orosz rubel elmúlt napokban látott zuhanása miatt tárgyalásokat kezdeményezett, hogy megállítsák a valuta leértékelődését, írja a Financial Times. A jegybank keddi, rendkívüli kamatemelése sem tudta erősödő pályára állítani a devizát, ezért válhat szükségessé új eszközök bevezetése. Putyin tőkekontrollban gondolkodhat, illetve a vállalatok exportbevételeinek kötelező, rubelre való átváltása is a tervek között szerepel. A hírek megjelenése után az orosz deviza árfolyama stabilizálódott.
2022 februárja óta nem látott, vagyis egy és negyed éves mélypontra csökkent májusban a forgalomban lévő forint készpénz állománya Magyarországon az MNB friss adatai szerint.
Miközben a kormány négypontos intézkedéscsomaggal küzd a hazai állampapírok iránti kereslet fokozásáért, egy másik, ugyancsak látványos folyamattal szemben tehetetlen a szabályozás: 2022 közepe óta gőzerővel zajlik a hazai forintmegtakarítások külföldi, illetve deviza eszközökbe való átsúlyozása a magyar lakosságnál, egy év alatt mintegy 4 milliárd eurót váltottak át a háztartások. A forint tavalyi gyengülésével magyarázható, de az idei erősödése láttán racionálisnak nem feltétlenül nevezhető jelenséget mutatjuk be nyolc ábránkon.
Gyakran hallani azt az állítást, hogy egyre több pénzt tartanak a magyarok külföldön, de legalábbis valutában, ezért megnéztük, mi igaz ebből. Az MNB hivatalos adatai annyit igazolnak, hogy az elmúlt két évben valóban megugrott a külföldi megtakarítások állománya a magyar lakosságnál, de még így is 10% alatt van ezek aránya, ráadásul a forint év eleji erősödése sokaknak okozhatott csalódást.
Egy évtizede nem fordult elő, hogy éves összevetésben csökkent volna a forgalomban lévő forintkészpénz mennyisége Magyarországon. Márciusban és áprilisban viszont ez is megtörtént: egyre kevesebb készpénzt használunk, feltételezésünk szerint három magyarázó tényező hatására.
Március végén az iBanFirst kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform budapesti fióktelepe megkapta a Magyar Nemzeti Bank akkreditációját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl budapesti irodájukkal nyújtanak támogatást magyar üzleti ügyfeleik számára: több mint 30 devizanemben végeznek tranzakciókat, elsősorban azonnali devizaátváltást és gyors átutalást, illetve devizakockázat-kezelést. A fintechcég prognózisa szerint a magyar vállalatok nemzetközi tranzakcióinak értéke az év végére eléri az egymilliárd eurót, a helyi iroda célja, hogy az év végére 600 ügyféllel dolgozzon együtt. – mondta el a Portfolio-nak Pierre-Antoine Dusoulier, az iBanFirst alapítója és vezérigazgatója.
A viszonylag kedvező nemzetközi befektetői hangulatban arra a szerda reggeli hírre, hogy már a jövő keddi ülésen hozzányúlhat az MNB a kamatfolyosó felső széléhez, azaz közelít a jegybank az első tényleges kamatcsökkentéshez is, megütötték a forintot. A reggeli 371 közeléből ugyanis délre 377,5-ig esett a forint, a dollárral szemben pedig 345-ig. Mindez azután következett be, hogy éppen tegnap ért új egyéves csúcsra a forint, és ezután jött a jegybanki jelzés, amit a jelek szerint érzékenyen fogadtak a befektetők.
Bojár Gáborral készült minapi interjúnk a részvények példáján mutatta be, milyen erős akadályok állnak a devizabefektetések elterjedése előtt a magyar pénzügyi szolgáltatóknál. Ahol viszont tud, ott javában zajlik az euroizáció a lakossági megtakarításoknál is: a 2022-es forintgyengülés példátlan átrendeződést hozott a devizaeszközök javára. Ezt a folyamatot mutatjuk be néhány ábrán.
Csütörtök késő este intenzíven gyengült a forint, a 378,5 alatti szintekről a 383 feletti tartományokkal ütötték az euróval szemben. A pénteki nyitásban is megmaradt még a negatív hangulat, megközelítette az árfolyam a 385-ös szintet, aztán délre már pozitív volt a teljesítmény. Az amerikai foglalkoztatási adatok is megrángatták a forintárfolyamot.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
Joe Biden visszalépését követően.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.