Vakcinák: különös kutatást rendeltek el Amerikában

Vakcinák: különös kutatást rendeltek el Amerikában

Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja nagyszabású tanulmányt tervez a vakcinák és az autizmus közötti lehetséges összefüggésekről - jelentette a Reuters.

Kiderült, miért szabadult el az influenzajárvány Magyarországon

Kiderült, miért szabadult el az influenzajárvány Magyarországon

Az elmúlt 10 évben csak egyszer volt ennél durvább influenzajárvány Magyarországon, a fertőzés terjedési sebessége ugyan lassult, de hétről hétre új csúcsokat dönt a járványgörbe. 2025-ben már 5 olyan hét volt, amikor 300 ezer körül vagy a felett volt a heti akut légúti fertőzéssel megbetegedettek száma, és a magas januári halálozásban is szerepet játszanak ezek a járványügyi folyamatok. A betegség terjedését befolyásolja a lakosság egészségi állapota, a társadalom magatartása, az influenza elleni védőoltás rendelkezésre állása, annak elfogadottsága, valamint az azzal kapcsolatos kampány, mindemellett a járványügyi hatóság ajánlásai. Mindezközben a koronavírus is velünk maradt, és olyan betegségek térnek vissza a világba, Európába és ezen belül Magyarországra is, amelyeket már egyszer legyőzöttnek hittünk. Egy ilyen helyzetben ültünk le beszélgetni Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvossal, aki átfogó interjút adott lapunknak.

Új denevérvírust fedeztek fel Vuhanban, amely képes emberi sejteket fertőzni

Új denevérvírust fedeztek fel Vuhanban, amely képes emberi sejteket fertőzni

Kínai kutatók egy új, denevérekben található koronavírust azonosítottak, amely képes az emberi sejtekbe behatolni ugyanazon a receptoron keresztül, mint a Covid-19. Bár emberi megbetegedéseket még nem okozott, a felfedezés ráirányítja a figyelmet az állati eredetű betegségek jelentette folyamatos veszélyre - számolt be a Bloomberg.

Megszavazta az amerikai szenátus: az oltásellenes Robert F. Kennedy lett az új egészségügyminiszter

Megszavazta az amerikai szenátus: az oltásellenes Robert F. Kennedy lett az új egészségügyminiszter

A szenátus jóváhagyta Robert F. Kennedy Jr. kinevezését az Egyesült Államok egészségügyi miniszteri posztjára, annak ellenére, hogy a jelölt ismert oltásellenes nézeteiről. A republikánusok többsége támogatta Donald Trump volt elnök választását, míg a demokraták egységesen ellenezték. Mitch McConnell, Kentucky állam republikánus szenátora volt az egyetlen átszavazó - tudósított a Sky News.

Újabb pandémia elé nézünk, bármikor kialakulhat a riasztó mutáns

Újabb pandémia elé nézünk, bármikor kialakulhat a riasztó mutáns

Az Egyesült Államok Ohio államában több mint tízmillió baromfinak kellett elpusztulnia a madárinfluenza terjedése miatt. A betegséget okozó vírus már a macskákban is megjelent, de az InfoRádiónak nyilatkozó víruskutató szerint akkor lesz igazán nagy baj, ha a H5N1 sertésekben mutálódik. Ez egy újabb globális pandémiát okozna – tette hozzá Rusvai Miklós.

Halálos járvány robbanhat be a Föld egyik legnagyobb országában

Halálos járvány robbanhat be a Föld egyik legnagyobb országában

Ausztráliában, Új-Zélandon és a csendes-óceáni országokban eddig nem jelent meg a tavaly az Egyesült Államokban berobbant, azóta már a világ egyre több országában terjedő madárinfluenza (H5N1) vírus, a szakértők szerint azonban ez a helyzet hamarosan megváltozhat. A vírus átterjedése különösen súlyos következményekkel járhat Ausztrália sokszínű állatvilágára, valamint a helyi őslakos közösségekre is, akik életében fontos szerepet játszanak a madarak, többek között kulturális és étkezési célból is - írta meg a Medical Xpress a The Conversation tanulmánya alapján.

Vészriadót fújt az EU: emberre halálos vírus mutálódására figyelmeztetnek

Vészriadót fújt az EU: emberre halálos vírus mutálódására figyelmeztetnek

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legújabb jelentése szerint a madárinfluenza vírusai egyre nagyobb veszélyt jelentenek az emberekre. A kutatás 34 olyan mutációt azonosított, amelyek növelhetik az emberi fertőzés esélyét, így gyors és hatékony járványügyi intézkedésekre van szükség. A szakértők szerint a vírus fokozottan képes alkalmazkodni a emlősökhöz, ami elősegítheti az emlősök közötti terjedést, növelve annak kockázatát, hogy a vírus végül emberről emberre is átterjedjen – írja az Euronews.

Súlyos döntést hozott az AstraZeneca

Súlyos döntést hozott az AstraZeneca

Az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég bejelentette, hogy lemond egy jelentős, 450 millió font értékű beruházásról észak-angliai vakcinagyártó üzemében.

Magyarország jelentős mennyiségű Moderna-vakcinát vásárol

Magyarország jelentős mennyiségű Moderna-vakcinát vásárol

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) több mint 4,6 milliárd forint értékben szerez be Moderna-vakcinákat felnőttek és gyermekek számára. A beszerzés egy összetett közbeszerzési eljárás eredménye, amely tavaly októberben indult - írta meg az Átlátszó.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.