Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője. A támadás idején a városban tartózkodott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök is.
Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) felvette csütörtökön a terroristák és szélsőségesek általa vezetett listájára Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot.
Ukrajna kész elfogadni a kereskedelmi korlátozásokat az Európai Unióval, hogy eloszlassa a közte és Lengyelország között kialakult politikai vitát, de egyúttal arra sürgeti az uniót, hogy tiltsa be az orosz gabona behozatalát - jelentette ki Tarasz Kacska ukrán gazdasági miniszterhelyettes, Ukrajna kereskedelmi képviselője a Financial Times című brit lapnak adott, szerdán megjelent nyilatkozatában.
Több mint 150 durva szabálysértést jegyeztek fel a zaporizzsjai atomerőműben azóta, hogy az orosz csapatok két éve megszállták a nukleáris létesítményt - közölte Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a kormány szerdai ülésén.
Ukrajnában kevesebb mint négy hónap alatt a negyedik nagy hozamú földgázkút működését indították be, a legújabb naponta mintegy 400 ezer köbméter gázt termel - közölte a Naftohaz ukrán állami gázvállalat szerdán a honlapján.
Az orosz-ukrán háborúval foglalkozó orosz "Fighterbomber" Telegram-csatorna tette közzé azt a felvételt, amelyet a "Cezar Kunyikov" Ropucsa-osztályú deszanthajó utolsó perceiről készítettek a rajta szolgáló tengerészek.
Julian Röpcke, német OSINT-elemző, a Bild újságírója szerint az ukrán erők megszilárdították állásaikat Tonenke környékén, és sikeresen visszafoglalták a települést az orosz megszálló erőktől.
Nagy vitát kavart az elmúlt időszakban az, hogy az ukrán légierő szinte naponta egy Szu-34-es vadászbombázó lelövését jelentette be. Egy, az orosz-ukrán háborút elemző Telegram-csatorna az oroszok által használt légibázisok műholdképei alapján igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba.
Térképet rakott ki a Rybar, melyen jól látható: az orosz erők több mint 50 kilométerre a frontvonaltól lőtték ki a tegnap megsemmisült amerikai gyártmányú, ukrán haderő által használt M142 HIMARS rakéta-sorozatvetőt.
Ukrán drónok támadása következtében elsüllyedt a Szergej Kotov orosz rakétás korvett a Krím délkeleti partjainál, ami tovább növeli az orosz haditengerészet veszteségeit. Ráadásul ez több szempontból is szinte pótolhatatlan veszteséget jelent a Fekete-tengeri Flotta számára - közölte a Forbes.com.
Távozik a Biden-kormányból Victoria Nuland, az Egyesült Államok ügyvivő külügyminiszter-helyettese, a jelenlegi kormány egyik leghangosabb szószólója Ukrajna ügye mellett – írja az AP.
Az amerikai agytröszt, az ISW tegnapi napi jelentésében elemezte az orosz légierő megváltozott taktikáját, amely sokkal kockázatosabb és agresszívebb jelleget öltött.
Nagyon úgy néz ki, hogy megvan az első bizonyíték arról, hogy az orosz haderő likvidált egy ukrán M142 HIMARS rakétarendszert: az esetre több mint másfél évvel azután került sor, hogy a technológiát megkapta az ukrán haderő.
Már szinte nem múlik el nap anélkül, hogy valamelyik magas rangú európai vagy amerikai vezető ne riogatná a nyilvánosságot azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az európai NATO-országok megtámadását tervezi. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a megszólalásoknak a fő célja rövidtávon Ukrajna támogatásának és az európai fegyverkezésnek felpörgetése, hiszen az orosz vezetés is elismeri, hogy a fennálló stratégiai egyensúlytalanság miatt nem lennének képesek megnyerni egy NATO-val vívott hagyományos háborút. Hosszabb távon viszont – bár még mindig valószínűtlen, - egyáltalán nem teljesen kizárható, hogy valóban sor kerül egy orosz-NATO háborúra. Ennek számos oka, van, kezdve az orosz hadiipar gyors fejlődésétől, a Kelet-Nyugat viszony gyors és tartósnak tűnő romlásán keresztül egészen az orosz vezetők személyes ambíciójáig. Megvizsgáltuk, mi lesz, ha valóra válik sokak legrosszabb rémálma és tényleg megtámadja Európát az orosz hadsereg.
Kilőtték a második ukrán szolgálatban álló, amerikai gyártmányú Abrams harckocsit az oroszok. Nő a feszültség a NATO-n belül: Olaszország kivonja légvédelmi rendszereit Szlovákiából. Lengyelország is éles kritikával illette Pozsonyt, illetve Budapestet is, mivel Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halálának napján találkoztak külügyminisztereik Szergej Lavrov orosz tárcavezetővel. Kedd hajnalra virradóan ukrán tengeri drónok hullámsírba küldték az orosz haditengerészet 2022-ben átadott nehéz járőrhajóját, a Szergej Kotovot. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank jelentése szerint az EU számos tagállamában magasabb a zöld átmenettel és éghajlatváltozással szembeni szkepticizmus, mint egyes nem EU-s országokban.
Oroszországnak nem szabad megnyernie a jelenlegi orosz-ukrán háborút. A Nyugatnak addig kell támogatnia az ukrán népet és az ukrán hadsereget, amíg csak arra szükség lesz - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő kedden Prágában sajtótájékoztatón, miután tárgyalásokat folytatott Petr Pavel cseh köztársasági elnökkel. Petr Pavel szerint keresni kell Ukrajna támogatásának lehetséges új formáit, s meg kell vitatni a nyugati országok katonai szakembereinek esetleges ukrajnai részvételét is.
Egy, az orosz-ukrán háborúval foglalkozó blogger egy infografikán gyűjtötte össze az orosz Fekete-tengeri flotta teljes állományát és az orosz haditengerészet, az orosz-ukrán háborúban elszenvedett veszteségeit.
Két hétnyi elkeseredett védekezés után orosz milbloggerek szerint az ukrán csapatok megszilárdították a védelmi vonalakat Zaporizzsja megyében, sőt, ellentámadásba mentek át Robotine környékén.