tőzsde

Jó volt a hangulat kedden a tőzsdéken

Jó volt a hangulat kedden a tőzsdéken

Hétfőn elképesztően turbulens napot láthattunk a piacokon az amerikai Silicon Valley Bank bedőlése után, összességében végül úgy néz ki, hogy fölénybe kerülhetett az a narratíva, hogy a bank bedőlése miatt a Fed szüneteltetheti a kamatemeléseket, vagy legalább lassíthat azok ütemén, esetleg nyáron már vághat is, ezen narratíva mentén viszonylag jó napot zártak az amerikai tőzsdék, ma pedig Európában is jó hangulatú volt a kereskedés a tegnapi meredek esések után. Az amerikai tőzsdék is emelkedtek kedden.

Alteo: eredményes volt a vételi ajánlat

Alteo: eredményes volt a vételi ajánlat

Eredményes volt az a nyilvános vételi ajánlat, aminek a keretében az Alteo részvényeire tettek ajánlatot a Mol egyik cégén keresztül. A részvényesek 2,4 millió Alteo részvényt ajánlottak fel.

Vissza minden - Tépik az amerikai kisbankok részvényeit

Vissza minden - Tépik az amerikai kisbankok részvényeit

Néhány nap alatt a kisebb amerikai regionális bankok részvényei elveszítették az értékük 60-80 százalékát. Ma valamelyest javult a hangulat, és a zuhanás után felpattantak az árfolyamok. A volatilitást jól mutatja, hogy a mai 50-80 százalékos pluszok gyorsan elolvadtak napon belül.

Nagyot ment az OTP, ismét megütötték a Molt

Nagyot ment az OTP, ismét megütötték a Molt

A hazai blue chipek küzül egyedüliként az OTP részvényei zártak pluszban, stagnált a Richter, mínuszban zárt a Magyar Telekom és, megütötték a Molt.

Bezuhant a földgáz ára

Bezuhant a földgáz ára

Az elmúlt hónapok trendjébe illeszkedve tovább esik a földgáz ára a holland gáztőzsdén. Pénteken még a francia atomerőmű-termelési aggályok miatt meredeken emelkedett a kurzus, ezt a felpattanást azonban már szinte le is dolgozta a gázár, a ma és tegnap látott esés többek között a Silicon Valley Bank összeomlása miatt megnövekedett rendszerkockázatok hatásának tudható be.

Egyre közelebb a szlovén terjeszkedéshez a Mol

Egyre közelebb a szlovén terjeszkedéshez a Mol

A Mol csoport eladja 39 szlovéniai benzinkútját, hogy eleget tegyen az OMV Slovenija 92,25 százalékos részesedésének átvételéhez szükséges uniós jóváhagyás feltételeinek - közölte az INA az MTI-vel.

Újabb 10 000 dolgozóját küldi el a Meta

Újabb 10 000 dolgozóját küldi el a Meta

A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms kedden bejelentette, hogy újabb 10 000 dolgozót bocsát el, emellett az újabb létszámleépítés egy szélesebb körű szerkezetátalakítás része, amelynek részeként a vállalat már egy 5 000 munkavállaló felvételére vonatkozó tervét is elvetette, valamint számos, alacsonyabb prioritású projekteket is felszámolt - írja a Reuters.

Mesterség intelligencia funkciókat tesz a Google a Gmailbe

Mesterség intelligencia funkciókat tesz a Google a Gmailbe

A Google tovább erősíti a generatív mesterséges intelligenciát a szolgáltatásaiban, miután kedden olyan funkciókat mutatott be, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy a Gmailben és a Docs-ban a vállalat mesterséges intelligencia technológiájának segítségével hozzanak létre szöveget - írja a CNBC.

Mélyrepülés, beteg gazdaság és hamis pénz - Hova lehet most menekülni a tőzsdéken?

Mélyrepülés, beteg gazdaság és hamis pénz - Hova lehet most menekülni a tőzsdéken?

Elképesztő a bizonytalanság a tőzsdéken a Silicon Valley Bank pénteki becsődölése óta, csak úgy kapkodjuk a fejünket, olyan gyorsan változik a hangulat: hol a tovagyűrűző bankválság 2008-at idéző rémképe villan fel a befektetői kollektíva frontális lebenyében, hol nyugtatóként kapkodják be a piaci szereplők a megenyhülő és újabb pénznyomtatásba kezdő jegybank koncepcióját. Ebben a környezetben csak a bizonytalanság a biztos, a tőzsdei félelemindex az egekbe szökött és senki sem tudja igazán, hogy mit várhat a holnaptól, milyen szabályozói lépések jönnek, mit reagál a Fed, hol roggyan meg egy újabb nagybank térde. Egy ilyen miliőben reflexszerűen nyúlnak a régen jól bevált menekülőeszközök felé a befektetők, a mostani sajátos környezetben pedig arra is van esély, hogy a bitcoin végre bizonyítsa a "digitális aranyként" betöltött szerepét.

Eljött a fordulat: rakétaként száguld a bitcoin

Eljött a fordulat: rakétaként száguld a bitcoin

Az elmúlt napok történései után úgy tűnik, hogy megnyugodtak a befektetők, emellett pedig az amerikai infláció is tovább csökkent februárban, amelynek köszönhetően valószínűleg a Fed is a vártnál kisebb mértékben emeli majd a kamatot márciusi ülésén, ez pedig kedvezően hatott az olyan kockázatosabb eszközökre is, mint a kriptovaluták. Külön érdekesség, hogy az elmúlt egy évben a tőzsdei hangulatromlás jellemzően együtt járt az olyan alapvetően kockázatosabb eszközök, mint a kripovaluták esésével is, most azonban ennek a jelenségnek a fordítottját figyelhetjük meg, miután a fő különbség az, hogy amíg az előző alkalmakkor főként a Fed agresszív monetáris politikájának következtében erősödő dollár tartotta nyomás alatt a piacokat, addig ezúttal ennek az ellentétje figyelhető meg, ugyanis az amerikai bankszektorban látott eseménysorozat hatására könnyen lehet, hogy - egy időre -  fel kell hagynia a Fednek az infláció minden áron történő letörésére irányuló törekvéseivel.

Régen látott vérengzés folyt a tőzsdéken

Régen látott vérengzés folyt a tőzsdéken

Valóságos bombaként robbant a hír múlt héten Amerikában, hogy a 16. legnagyobb pénzintézet, a Silicon Valley Bank a betétkivonási hullámot követően működési problémákkal küzd. Nem sokkal később a bank végleg csődöt jelentett, ám akkor még kevesen gondoltuk, hogy ezt követően tovább sokasodhatnak a bankszektort érintő problémák és bizalmatlanságok. A Fed és az amerikai kormány beavatkozásának köszönhetően ugyan sikerült megfékezni a szélesebb körű pénzügyi fertőzést, de az elemzőket és a hitelminősítőket továbbra is aggasztják a problémák, csakúgy, mint a befektetőket, akik az elmúlt napokban széles körben kezdtek szabadulni nem csak a regionális bankok, hanem a nagyobb pénzintézetek részvényeitől is világszerte.

Megválik részesedése felétől az Alteo cégvezére

Megválik részesedése felétől az Alteo cégvezére

A BÉT oldalán közölte a befektetőkkel az Alteo, hogy az igazgatóság két tagja, köztük a vezérigazgatói pozíciót betöltő Chikán Attila is nagy mennyiségben adott el részvényeket a vállalatban, azon a részvényenkénti árfolyamon, amit a Mol kínált többedmagával egy kötelező nyilvános vételi ajánlat keretein belül a részvényekért a befektetőknek. Korábban a hivatalos kommunikációban nem javasolta az igazgatóság a befektetőknek az ajánlat elfogadását, többek között azért sem, mert a független szakértői értékelés a részvények értékét jóval magasabbra becsülte, mint az ajánlati ár.

Megszólalt az egyik legborúlátóbb stratéga a bankösszeomlás után

Megszólalt az egyik legborúlátóbb stratéga a bankösszeomlás után

A Morgan Stanley-nél dolgozó, széles körben az egyik legpesszimistább Wall Street-i elemzőnek tekintett Michael Wilson azt javasolta a befektetőknek írt levelében az SVB-csőd után, hogy minden, a szabályozó hatóságok támogató intézkedései nyomán kínálkozó pillanatnyi fellendülést használjanak ki a részvényeladásra.

Óvatos emelkedés a magyar tőzsdén

Óvatos emelkedés a magyar tőzsdén

A tegnapi pánikszerű eladási hullám után egyelőre úgy néz ki, hogy megnyugodtak a kedélyek a tőzsdéken, ez igaz a magyar piacra is, a hazai börze kisebb pluszban kezdi a napot. A hazai blue chipek közül az OTP emelkedik a lgnagyobb mértékben.

Kiderült, mely alapokat sorozza meg a bedőlési hullám

Kiderült, mely alapokat sorozza meg a bedőlési hullám

A legnagyobb befektetői alapok megszenvedték, hogy a tőzsdéken ütik a regionális bankok részvényeit, így jelentős veszteségeket nyelnek be az olyan alapkezelők, mint a Morgan Stanley vagy a BlackRock.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.