FONTOS Fordulóponthoz érkezett Izrael háborúja: teljesítették a nagy ígéretet, de sosem volt még ennyire közel a nagy közel-keleti összecsapás

tőzsde

Teljesen felforgatja a tőzsdéket a mesterséges intelligencia, közel 40 év alatt csak háromszor láttunk ilyet

Teljesen felforgatja a tőzsdéket a mesterséges intelligencia, közel 40 év alatt csak háromszor láttunk ilyet

A Nasdaq-100 technológiai index 38 éves történetében háromszor fordult elő két negyedév alatt 30 százalék feletti felülteljesítés az NYSE Composite széles hagyományos indexhez képest. Először az ezredforduló részvénypiaci buborékjában, majd a 2020-as karanténok korában, illetve most a 2023-as évben. Az előző két időszak mániákus véget ért. Most az a nagy kérdés, hogy a mesterséges intelligencia mániát látjuk-e már éppen?

Túl nagy a nyugalom a tőzsdéken, ebből még baj lehet!

Túl nagy a nyugalom a tőzsdéken, ebből még baj lehet!

Most már hónapok óta nagy nyugalom uralkodik a tőzsdéken, sem a további esetleges amerikai kamatemelések, sem az adósságplafonnal kapcsolatos korábbi bizonytalanság, sem a gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmak sem tudták kisiklatni a tőzsdei vonatot. A félelemindex értéke régen állt olyan alacsonyan, mint most, hasonló esetekben pedig jellemzően nagy esés jött a piacokon.

Új részleteket közölt Nagy Márton minisztériuma a megtakarítások adózásáról

Új részleteket közölt Nagy Márton minisztériuma a megtakarítások adózásáról

2023. július 1-től az állampolgároknak a személyi jövedelemadó köteles kamatjövedelmeik után – az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelem kivételével – a veszélyhelyzet ideje alatt átmenetileg szociális hozzájárulási adót (a továbbiakban: „szocho”) kell fizetniük. Abból a célból, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy mely megtakarításokra illetve befektetésekre vonatkozik a szocho fizetési kötelezettség, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium kiadott egy értelmező közleményt.

Nem találja az irányt a magyar tőzsde

Nem találja az irányt a magyar tőzsde

Iránykereséssel indult a nap a magyar tőzsdén, a BUX hétfői záróértéke közelében nyitott, a blue chipek pedig vegyesen teljesítenek.

Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Jelentősen emelkedtek a tőzsdék múlt héten, miután az amerikai törvényhozók elfogadták az amerikai adósságplafonról szóló törvényjavaslatot. Az ázsiai piacok nagyrészt emelkedtek hétfőn, miután Joe Biden hétvégén aláírta az amerikai adósságplafonról szóló törvényt. Ezzel szemben európai tőzsdék a múlt pénteki rali után iránykereséssel kezdték ezt a hetet, és az USA-ban is csak minimális elmozdulások látszanak. Mindeközben az olajárakra is érdemes figyelni, amelyek felpattantak azt követően, hogy Szaúd-Arábia további napi egymillió hordóval csökkenti a kitermelést, és további termeléscsökkentést ígért.

Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

Felülteljesítő volt a mai kereskedésben a magyar tőzsde, részben az Mol és az OTP emelkedésének köszönhetően pluszban zárt a BUX:

Hogyan tudod elkerülni a befektetéseket sújtó különadót?

Hogyan tudod elkerülni a befektetéseket sújtó különadót?

Váratlanul érte a magyar megtakarítással rendelkező lakosságot, vagyis minden harmadik felnőttkorút, hogy a bankbetétek, lekötött betétek, befektetési alapok és néhány biztosítással kapcsolatos termék hozama, kamata után extra 13% szociális hozzájárulást kell fizetni, így az adó mértéke 15+ 13%-ra emelkedett.

Bemondta a Morgan Stanley, mi fogja megölni a ralit az amerikai tőzsdéken

Bemondta a Morgan Stanley, mi fogja megölni a ralit az amerikai tőzsdéken

A Morgan Stanley stratégái a vállalati profitok esetleges visszaesését várják, ami szerintük le fogja fékezni az amerikai tőzsdék folyamatban lévő raliját. A Morgan Stanley előrejelzése ellentmond a Wall Streeten uralkodó optimistább becsléseknek. A stratégák azonban optimisták a japán, tajvani és dél-koreai részvényekkel kapcsolatban. Emellett a fejlett piaci államkötvények, különösen a hosszú lejáratú amerikai állampapírok, valamint a dollár felülsúlyozását javasolják.

Morgan Stanley: 10 százalékos esés jöhet az európai tőzsdéken

Morgan Stanley: 10 százalékos esés jöhet az európai tőzsdéken

Morgan Stanley stratégái szerint a nyár folyamán akár 10 százalékot is eshet az európai részvénypiac, elsősorban a gazdasági növekedés lassulása, és a likviditás szűkülése miatt - írja a Bloomberg. A kép ennek ellenére nem teljesen borús, hiszen a stratégák szerint az év vége felé visszapattanás jöhet majd a tőzsdéken.

Mától egy hétre leáll a Török Áramlat - Mi lesz így Magyarországgal?

Mától egy hétre leáll a Török Áramlat - Mi lesz így Magyarországgal?

Ahogy arról már korábban is . mától egy hétig, azaz június 5 és 12. között a Török Áramlat tengeri gázvezetéken keresztül Törökországba és Európába irányuló orosz gázszállítások a tervezett éves karbantartás miatt szünetelnek. A helyzet nehézségét adja, hogy ezt a munkálatot egyedül még sosem csinálta az orosz Gazprom, egy friss szankció miatt pedig nem érkezhet amerikai segítség. Így izgalmas kérdés, hogy sikerül-e elvégezni a karbantartást - és ha nem, akkor annak milyen következménye lehet Magyarország számára? Egyelőre a jelek abba az irányba mutatnak, hogy rendben újraindulhat majd a szállítás jövő hétfőn a kulcsfontosságú vezetéken, de nagy kérdés, hogy később folyamatosan zavartalan lesz-e a szállítás.

Jelentős átalakítások, és új vezetők a Glosternél

Jelentős átalakítások, és új vezetők a Glosternél

Jelentős szerkezeti átalakulásról döntött Szekeres Viktor, a Gloster igazgatóságának elnöke, 2023. június 1-i hatállyal a társaság ugyanis az eddigi 5 helyett 3 nagyobb (rendszerintegráció, cloud, nemzetközi szoftverfejlesztés) üzletággal folytatja működését. Ezzel a lépéssel közös irányítás alá kerülnek a Gloster szorosan illeszkedő tevékenységei, tovább javítva hatékony működésüket - áll a BÉT honlapján közzétett közleményben.

A professzor szerint közel sincs vége az AI-részvények ralijának

A professzor szerint közel sincs vége az AI-részvények ralijának

A részvénypiacok közelmúltbeli erősödésének egyik fő hajtóereje a befektetők azon várakozása, hogy az amerikai jegybank szüneteltetni fogja a kamatemeléseket - vallja Jeremy Siegel, a Wharton professzora. Siegel véleményt mondott a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekről is, melyek szerinte nyáron is folytathatják az emelkedést, hiszen nem lufiról van szó a szegmensben.

Sötét felhők gyülekeznek Kína felett

Sötét felhők gyülekeznek Kína felett

A Goldman Sachs után egy másik amerikai nagybank, a Morgan Stanley is rontott a kilátásokon a világ második legnagyobb gazdaságát illetően, többek között arra hivatkozva, hogy a nagyvállalatok legfrissebb negyedéves számai nem hozták megfelelően a várakozásokat, de a gyengébb valutakilátásokat és a geopolitikai bizonytalanságokat is az okok közé sorolták az elemzők.

Lépett az olajkartell - Ugrik az olajár

Lépett az olajkartell - Ugrik az olajár

Csökkentik a kitermelésüket a világ vezető olajkitermelő országai, amivel az olajpiac stabilitását szeretnék elérni a világgazdasági növekedés lassulása mellett. A lépések hatására ma emelkedett az olaj ára.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.