A korábban mellőzött MOL kellett a befektetőknek
A következő heti izgalmak előtt pihenhettek egyet a héten a befektetők, ugyanis meglehetősen kevés fontos nemzetközi makroadat érkezett, sőt hazai vállalati hírekből is alig akadt. A jövő héten azonban nem fognak unatkozni a piaci szereplők, hiszen egyrészt ülésezik a Fed, mely során az eszközvásárlások jövője is terítékre kerül, másrészt a Kúria is fontos ülésre készül. Bár a BUX is esett a héten, a MOL jó teljesítménye miatt felülteljesítette a nyugati társait.