tőzsde

Nyereséges a Telekom és a Telenor, szenved a Vodafone és a UPC

Tavaly végre elindult a növekedés a hazai távközlésben, a bevételek bővülése mögött részben sikeres növekedési fókuszú üzleti modellek alkalmazása és a lakossági fogyasztás élénkülése áll. Értelmezhető profitot azonban továbbra is csak a Magyar Telekom és a Telenor képes elérni tartósan, a Digi korábban veszteséges volt, de már látszik a fordulat, a UPC és a Vodafone évek óta veszteséges. Nagyjából ez a kép rajzolódik ki a magyarországi távközlési cégek éves beszámolóiból.

Elbántak az OTP-vel a nap végére

A nyugat-európai indexek erősödtek azt követően, hogy az EKB bejelentette, hogy 10 bázisponttal csökkenteti az irányadó kamatrátáját. A jó hangulatban a DAX története során először 10 000 pont fölé erősödött. Ebben a környezetben a magyar tőzsde is jól szerepelt, az erősödést az összes hazai blue chip támogatta. A kezdeti lendület viszont hamar alábbhagyott, a nyugati indexek a tegnapi záróértékeik közelébe, míg a BUX az alá esett.

Felvásárol a Twitter

Felvásárlást tervez a Twitter, a társaság a zenei szolgáltatások területén erősítene. A Financial Times értesülései szerint megvenné a hangfájlok megosztására szolgáló SoundCloudot, de korábban mérlegelte a Spotify és az internetes rádió, a Pandora Media felvásárlását is.

Megjelentek a Deutsche Bank akciójának részletei (2.)

Ismertette hamarosan várható tőkeemelésének részleteit a Deutsche Bank. Eszerint:

  • a jegyzési időszak június 6-a és június 24-e között lesz, a meglévő részvényesek 18 meglévő részvényükhöz 5 újat jegyezhetnek
  • 299,8 millió új törzsrészvényt bocsát ki a Deutsche Bank
  • 22,5 euró lesz a jegyzési ár, ami az aktuális árfolyamhoz képest több mint 23%-os diszkontot jelent
  • a tőkeemeléssel így összesen 6,75 milliárd eurót tervez begyűjteni a bank, szemben a korábban jelzett, 8 milliárd eurós teljes tőkeemelés részét képező 6,3 milliárd eurós részvénykibocsátással.
Az árfolyam 1,1%-os esést mutat jelenleg.

Nem sok jót ígér ez az optimizmus

A héten is folytatódott az S&P 500 erősödése, melyet az RSI-indikátor értékének növekedése követett. Az általunk megvizsgált szentiment mutatók fokozódó optimizmusról árulkodnak, így kontraindikátorként használva azokat, nem árt óvatosnak lenni az újabb pozíciók nyitásával.

A Bitcoin miatt nyomoznak a bankoknál a hollandok

A holland jegybank figyelmeztetést adott ki a Bitcoin veszélyeiről az ország bankjainak. Azt is meg fogják vizsgálni, a bankok mennyire aktívan tevékenykednek a területen - számolt be a Finextra.com.

3D-s okostelefont dobna piacra az Amazon?

Fontos eseményre készül az Amazon.com. Az amerikai internetes kereskedelmi cég egy június 18-i eseményre invitálta meg az újságírókat és az ügyfeleit Seattle-i központjába. A cég annyit közölt, hogy egy új készüléket mutatnak be, ami egyből megindította a spekulációkat, hogy a régóta várt okostelefonját leplezi le. Vannak, akik úgy tudják, hogy 3D-s okostelefonnal rukkol elő az Amazon.

Gyenge évkezdés a Synergonnál

A Synergon változott struktúrában közzétette első negyedéves számait, melyből kiderült, hogy az árbevétel, az üzemi és nettó eredmény soron is gyengébben teljesített a vállalat, mint egy évvel korábban. A menedzsment szerint nehéz és tanulságos éven van túl a vállalat, a most meglépett átalakításokat követően a SMART projektekre és az értékesítési csatornák kiépítésére kívánnak koncentrálni elsősorban.

Bejelentette az ING a biztosítók eladását

Sajtóhíreket megerősítve a holland ING bejelentette, hogy idén bevezeti az amszterdami tőzsdére biztosítási és befektetéskezelői érdekeltségét, az NN Group N.V.-t, amelyhez a magyar ING Biztosító is tartozik. A részvények többségétől 2015 végéig, a maradéktól pedig 2016 végéig válik meg a cég. Ezt követően az ING tisztán bankként működik tovább.

Jöhet a Magyar Telekom felvásárlása?

Lapértesülés szerint megegyezett egymással az amerikai távközlési vállalat, a Sprint és a Deutsche Telekom a T-Mobile US értékesítését illetően. A hírek szerint a Sprint részvényenként 40 dollárt fizetne, melynek felét készpénzben, felét pedig részvényekkel egyenlítené ki. A befolyó összeget a német vállalat az európai pozíciójának megerősítésére fordíthatja.

Szeressük vagy ne szeressük az oroszokat?

Ha nagyon távolról nézzük, az orosz részvények elképesztően olcsóak. Ez azonban nem véletlen: a nagy orosz cégek részben még mindig állami tulajdonban vannak, a politika kénye-kedve szerint használja őket céljai elérésére, a befektetők érdekeire pedig egészen magasról tesz az orosz vezetés. A helyzet az orosz-ukrán konfliktus elmérgesedésével tovább romlott, az orosz részvénypiac látványosan alulteljesítő volt más tőzsdékhez képest. Az elmúlt hetekben azonban fordulat látszik, a 2009 óta tartó tőzsdei rali mostani szakaszában már a kifejezetten kockázatos orosz részvényeket is elkezdték venni a befektetők. De mire?

Halovány emelkedést mutattak az amerikai tőzsdék

A tengerentúli befektetők számára több makroadat is érkezett szerdán, viszont ezeket vegyesen lehetett értékelni. Például a munkaerőpiacról a vártnál kedvezőtlenebb adatot publikáltak, viszont az amerikai szolgáltató szektor fellendülést mutatott. A vezető részvényindexek minimális, 0,1-0,4%-os emelkedést mutattak a kereskedés végén. A befektetők érhető ok miatt óvatosabbak voltak, elképzelhető még meglepetés a hét második felében.

Átalakul a BTel

A nemzetközi terjeszkedés miatt a BTel menedzsmentje átalakította a jelenlegi vállalati működést. Az új vállalati struktúrában stratégiai és operatív igazgatóságok jöttek létre, jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma, a vállalat új fióktelepeket nyit Németországban, Ausztriában és Szlovákiában.

Nem tudtunk elszakadni a nemzetközi hangulattól

A nap eleji elmozdulásokat követően viszonylag visszafogott kereskedés folyt a nyugati piacokon, a vezető indexek minimálisan estek. Itthon is kisebb pesszimizmus jellemezte a kereskedést, a BUX végül az előző záróértéke alatt fejezte be a napot.

Az USA is háborút indít az olcsó kínai napelemek ellen

Folytatódik a harc a dömpingáras kínai napelemek ellen. Azt követően, hogy az Európai Unió minimálárat határozott meg a modulértékesítéseket illetően, az Egyesült Államok is büntetővám bevezetésében gondolkodik. A főbb kínai panelgyártók részvényeinek árfolyama a büntetővám hírére több százalékkal zuhan.

A rali ellenére nem felhőtlen a brókerek öröme

A BUX értéke közel 10 százalékot emelkedett az előző hónaphoz képest, azonban csakúgy mint áprilisban májusban is csökkent az azonnali és határidős részvénypiac forgalma az előző év azonos időszakához képest.

Még soha nem nőtt ennyire a profik pesszimizmusa

A BUX értéke az előző hónapban közel 10 százalékot emelkedett, azonban a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők hosszabb távon nem számítanak a rali folytatására. Sőt a profik pesszimizmusa a 12 havi alapkezelői válaszok alapján 2003 óta még egyetlen alkalommal sem nőtt akkora mértékben, mint a júniusi felmérésben. A legkedveltebb papírok listáján a Richter kivételével a többi blue chip 4 említést kapott, míg az előző év végén még favorit gyógyszercég holtversenyben vezeti a legkevésbé vonzó részvények rangsorát.

Fontos döntések a Raiffeisennél

A Raiffeisen Bank International éves rendes közgyűlésén ma több fontos döntés is született:

- Bejelentették: a bank visszafizeti az Ausztriától kapott részvételi tőkét, magkapták az engedélyt az osztrák szabályozóktól
- A magánbefektetőktől kapott részvételi tőke visszafizetését is célul tűzték ki
- A menedzsment további tőkeemelésekre kapott felhatalmazást
- Elfogadták a bank 2013-as osztalékfizetési tervét
- A 2014-ben tőkeemelés keretében kibocsátott új részvények után tavalyra is a teljes osztalék jár

Tegnap is vette magát a Richter

A május 30-án adott megbízás alapján a tegnapi kereskedésben is tovább vásárolta a saját részvényeit a Richter.

Ők azok, akiknek tényleg jól megy Magyarországon

Remek évet zártak a magyar autóipar meghatározó szereplői, az Audi, a Mercedes, a Suzuki és az Opel árbevétele is megugrott a növekvő értékesítéseknek köszönhetően, így a négy gyártó összesen 134 milliárd forint profitot tehetett zsebre. A jó szereplést már borítékolni lehetett, ugyanis a korábbi statisztikákból kiderült, hogy a járműgyártás a legdinamikusabban bővülő szegmense volt a feldolgozóiparnak. Az pedig külön örömteli, hogy az európai autópiac fellendülésének köszönhetően idén is jól teljesíthet a hazai autóipar, így nem véletlen, hogy több gyártónál optimista várakozásokat fogalmaztak meg 2014-re vonatkozóan.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.