tőzsde

Amerikai cég érdeklődik az INA iránt

A horvát kormány elfogadta a közvetítésre tett amerikai ajánlatot és felhatalmazta Ivan Vrdoljak gazdasági minisztert, hogy válasszon ki egy közvetítőt, aki segíthet Zágráb és a MOL tárgyalásain - jelentette a Hina horvát hírügynökség.

Kaptak hideget és meleget is az amerikaiak

A múlt pénteki záróértékeik közelében ingadoztak az amerikai részvényindexek azt követően, hogy vegyes makrogazdasági adatokat tettek közzé az USA-ban és kiderült, hogy a japán gazdaság ismét recesszióba zuhant. Az összképet viszont mindenképpen javította, hogy Mario Draghi, az EKB elnöke arról beszélt, hogy akár államkötvények vásárlására is sor kerülhet a nem konvencionális eszközök alkalmazásának keretében. Ezt pedig örömmel fogadták a piaci szereplők.

Ennyi részvényre jogosultak a Park vezetői

A Graphisoft Pak 2014.július 21-én tartott közgyűlése döntött a társaság alaptőkéjének felemeléséről a vállalat alaptőkén felüli vagyonának terhére, új dolgozói részvények kibocsátásával.

Kiterítette a Synergon a lapjait

A Synergon közzétette harmadik negyedéves számait, ami hozott jót is és rosszat is a befektetőknek: a konszolidációs folyamatnak köszönhetően üzemi és nettó eredménysoron pozitív eredmény született és jelentősen csökkent a társaság adósságállománya. Az EBITDA marzs viszont tovább zsugorodott, ami továbbra is arra utal, hogy komoly gondokkal küzd a társaság. Ugyanakkor a mostani nyomot árszinteken könnyen lehet, hogy a piaci szereplők elsősorban a jó hírekre koncentrálnak majd, főleg az elmúlt negyedévek fényében.

Jól megy az easyJetnek

A várakozásoknak megfelelően 20% feletti profitnövekedésről számolt be az easyJet lezárult pénzügyi évére - derült ki a ma reggel közétett gyorsjelentésből. A diszkont légitársaság megemeli osztalékát és a kilátásokkal kapcsolatban kedvező, hogy a foglalások a téli időszakra javulást mutatnak az előző évhez képest - közölte a menedzsment.

Veszteséges a PannErgy, de ez most nem számít

Hétfőn az esti órákban a PannErgy is publikálta a negyedéves gyorsjelentését, mely igazán új információt nem tartalmazott. A geotermikus üzletág bevételei alig változtak, bázishatás miatt az üzemi és nettó eredmény sorokon azonban csökkenésről, sőt veszteségről számolt be a cég. Bár a harmadik negyedéves gyorsjelentés nem igazán tartalmazott új információt, meglátásunk szerint a következő gyorsjelentés azonban már sokkal több mindent elárulhat a társaság, legalábbis a miskolci projekt kilátásairól.

Hasít a Danubius

A főbb eredménysorokon növekedésről számolt be a Danubius a harmadik negyedéves gyorsjelentésében, sőt több soron rég nem látott nyereséget jelentett. A negyedévek óta javuló eredményességnek köszönhetően az eladósodottsági mutatók több mint 10 éve nem látott szintre süllyedtek, ráadásul a könyv szerinti értékhez képest továbbra is jelentős diszkonttal forognak a papírok. Egy esetleges emelkedés az árfolyamban azonban korlátozott lehet, a részvények likviditása továbbra is rendkívül alacsony.

A fontosabb részletek:

  • A fontosabb eredménysorok kivétel nélkül emelkedtek
  • Az eladósodottság több mint egy évtizede nem látott szintre süllyedt
  • A részvények hétfői 4800 forintos záróára messze elmarad a 7000 forint körüli könyv szerinti értéktől
  • A nagytulajdonos változatlanul jelentős befolyással bír, emiatt a részvények piaca igen illikvid

A végéhez közelít a gyorsjelentési szezon (QUAESTOR)

Közeleg az ünnepi időszak, a múlt pénteki amerikai kiskereskedelmi adatok láttán bizakodók lehetünk, a fogyasztás élénkülhet az év hátralévő részében is a tengerentúlon. A héten kiemelt figyelmet kaphat a Fed kamatdöntési jegyzőkönyvének szerdai publikálása. Októberben kedvezőbben ítélték meg a munka-erőpiacot a jegybankárok, s ha a jegyzőkönyv is optimista hangvételű marad, akkor ismét erősödhetnek a korábbi kamatemeléssel kapcsolatos várakozások, támogatva ezzel a dollár árfolyamát. Emellett többnyire "második körös" makroadatok (lakáspiaci, inflációs adatok) várhatók.

Draghi szavaira ugrottak a részvénypiacok

A várt alatti japán GDP-adat megadta az irányt a részvénypiacok számára a hétfő reggeli kereskedésben, délután azonban az EKB elnöke állampapír-vásárlásokra tett direkt utalást, melyre meredek erősödéssel reagáltak a piacok. Bár a magyar tőzsdezárás idején a nyugat-európai indexek már emelkedtek, a BUX-ra ez nem volt hatással.

Megvan, kié lesz a Botox gyártója

66 milliárd dollárért vásárolja fel az Allergan nevű gyógyszeripari céget az Actavis, az ügylet révén árbevétel alapján a világ egyik legnagyobb vállalata jöhet létre az iparágban. Az Allergan ezzel hónapok óta tartó ádáz felvásárlási küzdelemtől menekült meg, a vállalatot agresszívan környékezte a kanadai Valeant és a híres fedezeti alap menedzser, Bill Ackman.

Kínába viszi a pénzét, aki teheti

Jelentős átalakulás történt a mai nappal Kínában, összekapcsolták ugyanis a sanghaji és a hongkongi tőzsdék rendszereit, ami megnyitotta az utat Hongkongon keresztül a külföldi magán és intézményi befektetőknek a kínai belső piac felé. Ez eddig egy meglehetősen zárt terület volt a külföldiek előtt, így a mostani könnyítések növelhetik a jüanban denominált kínai részvények iránti érdeklődést, melyek így talán ledolgozzák valamelyest az utóbbi években mutatott látványos lemaradásukat. A kínai részvényekhez való könnyebb hozzáférés a nagy globális részvényindexekben, különösképp az MSCI-indexeiben is jelentős változásokat hozhat, a kínai papírok súlya akár jelentős mértékben is megemelkedhet.

Megint elkezdte venni magát a Richter

A múlt héten adott megbízás keretében a Richter 35 ezer darab saját részvényt vásárolt a pénteki kereskedésben, 3727 forintos átlagáron. A Richter vásárlásai a pénteki forgalom közel 20 százalékát adták.

Euró feltámadás! - Videó technikai elemzés

Már fél éve szánkózik a lejtőn lefelé az EURUSD árfolyam. Ahogyan a fák nem nőnek az égig a kereskedésben, úgy elmondható az is, hogy minden mélységnek eljön az alja. Az EURUSD grafikon esetében nőtt a valószínűsége egy rövid távú fordulónak, így újra sok izgalmat tartogat a devizapár! Mely technikai szinteket érdemes figyelni az EURUSD grafikonon? Videónkból megtudhatja!

Ismerjék meg az OTP szürke eminenciását!

Nem könnyű a bolgár OTP-nek, valaki mindig ellopja előle a show-t. Valószínűleg soha nem lesz olyan fontos, mint a magyar operáció, nem tud olyan magas marzsokat felmutatni, mint az orosz OTP a csúcson, remélhetőleg nem szenved majd el akkora veszteségeket, mint az ukrán bank, egyszerűen csak stabilan működik. Megbízhatóan szállítja a bevételeket, tavaly már a csoport profitjának közel felét adta, úgy tűnik, szerepe egyre inkább felértékelődik.

Ennyit is ér Richard Branson légitársasága

Több mint 30%-os emelkedéssel indították tőzsdei pályafutásukat pénteken a Virgin America diszkont légitársaság részvényei. A Richard Branson érdekeltségi körébe tartozó cég nyereséges, de kis mérete miatt nehéz időszaka jöhet, ami a növekedést illeti. A Barron's blog szerint jól van árazva a papír, találunk a szektorban jobb befektetési lehetőségeket is.

Jóval többet ér az OTP

Péntek hajnalban tette közzé az OTP a harmadik negyedéves gyorsjelentését. Ezt követően a Barclays felülvizsgálta a modelljét, és közel 10 százalékkal megemelte a részvények célárát.

Szerencsétlen Tescót még az ág is húzza

Elképesztően rossz éve van a Tescónak, lassan nem telik el hónap anélkül, hogy valamilyen negatív hír ne jelenne meg a társaságról. Ezeket látva pedig a nagy elemzőházak is akcióba lendülnek, tetézve a bajt. Legutóbb a Goldman Sachs jelentette be, hogy csökkentette a társaságra vonatkozó célárát és eladási ajánlást fogalmazott meg a Tesco-papírokra. Mindezek hatására pedig meredeken zuhan a társaság árfolyama.

Veszi az eBay-t a milliárdos

Még több eBay-részvényt vásárolt a harmadik negyedévben a milliárdos befektető, Carl Icahn, viszont a Netflix-részesedésén inkább profitot realizált - derült ki az amerikai pénzügyi felügyeletnél közzétett dokumentumokból. A befektető hadjárata sikeres volt az eBay-nél, ugyanis a kezdeti tiltakozások ellenére mégiscsak elérte, hogy a társaság leválassza a PayPalt.

Részvényt vagy valami mást? Ma kiderül!

Október elején még azt találgatták a befektetők, hogy a nemzetközi részvénypiacokon elindult esés az összeomlás kezdete vagy csak egy természetes korrekció és hogy meddig eshetnek a tőzsdék. Mostanra azonban eltűnt a pánikhangulat és újra szárnyalnak a részvénypiacok. Mi váltotta ki ezt a nagy fordulatot? Mely tőzsdéken, mely szektorokban lehet még erő? Hogy ha nem részvényekben gondolkodunk, akkor mi jöhet még szóba? A Portfolio soron következő befektetői klubján ezek a témák kerülnek terítékre.

Kitört az étteremláz!

Az amerikai gazdaságról érkező kedvező hírek ellenére a fogyasztási szektorban elmaradt a rali idén. Kivételt képeznek ez alól az étteremláncok, ezeknek a cégeknek az árfolyamában október közepén jelentős erősöd kezdődött, amit a munkaerőpiac javulásával és a nyersanyagárak, elsősorban az olaj árának esésével magyaráznak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.