tőzsde

Kifakadt a legnagyobb amerikai bank vezére a hatóságokra

Kifakadt a legnagyobb amerikai bank vezére a hatóságokra

Az amerikai szabályozó hatóságok által javasolt szigorúbb tőkeszabályokat kifogásolta a legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase vezérigazgatója. Jamie Dimon hétfőn azt mondta a befektetőknek: a szigorúbb szabályok visszalépésére késztethetik a bankokat üzleti tevékenységükben, és visszafoghatják a gazdasági növekedést.

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Gazdasági adatok tekintetében csendesen indul a hét, semi itthon, sem külföldön nem kell fontos makroadatra vagy eseményre számítani a hét első napján. Jó hangulatban zajlott a kereskedés Európa tőzsdéin, a magyar tőzsde is erős napot zárt, melynek keretében új történelmi csúcsot döntött a BUX. Az USA-ban mindközben szintén pozitív volt a hangulat, elsősorban a Nasdaq teljesített jól.

Új üzletet kötött az Apple az egyik legfontosabb beszállítójával

Új üzletet kötött az Apple az egyik legfontosabb beszállítójával

A Qualcomm bejelentette, hogy új megállapodást kötött az Apple-lel, amelynek értelmében legalább 2026-ig 5G chipeket szállít az iPhone-okhoz. A bejelentés hatására a Qualcomm árfolyama közel 5 százalékot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben. Ez a megállapodás a két technológiai óriás korábbi, 2019-ben aláírt megállapodását követi, amelyet egy hosszas jogi vita lezárása után írtak alá.

Kilőtt a Tesla, a Morgan Stanley nagy potenciált lát a cég szuperszámítógépében

Kilőtt a Tesla, a Morgan Stanley nagy potenciált lát a cég szuperszámítógépében

A Tesla által kifejlesztett Dojo szuperszámítógép a Morgan Stanley elemzői szerint közel 600 milliárd dollárral növelheti a vállalat piaci értékét. A szuperszámítógépet az autonóm járművekhez szükséges mesterséges intelligencia modellek betanítására tervezték, és várhatóan fokozza a robottaxik és a szoftveres szolgáltatások elterjedését.

A BYD elektromos teherautóját tesztelte a Waberer's

A BYD elektromos teherautóját tesztelte a Waberer's

Az Európai Unióban a Waberer’s Csoport próbálhatta ki először a kínai BYD autógyártó 19 tonnás elektromos teherautóját. A cégcsoport leányvállalata, a WSZL több mint két hétig használta a járművet a magyar főváros útjain.

Hajszálnyira a történelmi csúcs a magyar tőzsdén

Hajszálnyira a történelmi csúcs a magyar tőzsdén

Erősen indult a hét a magyar tőzsdén, a blue chipek kivétel nélkül emelkednek, a BUX pedig csupán néhány pontra van attól, hogy új történelmi csúcsot állítson be.

Mínuszban álltak meg az amerikai tőzsdék

Mínuszban álltak meg az amerikai tőzsdék

A hét korábbi részében jellemzően estek a tőzsdék, tegnap is nagyrészt lejjebb kerültek a vezető indexek az USA-ban elsősorban a technológiai szektor vezetésével, miután a WSJ arról írt, hogy Kínában elrendelték a kormányzati dolgozók számára, hogy nem használhatnak iPhone-t a munkahelyeken. Erre a hírre nem csak az Apple és a beszállítói, hanem a szélesebb tech szektor is esni kezdett, melyhez hozzá jött egy vártnál erősebb munkaerőpiaci adat, ami pedig a kamatvárakozásokra hatott kedvezőtlenül. Ezek után Ázsiában is folytatódott az esés, itt részben az is negatívan hatott, hogy a második negyedéves japán GDP-adatot lefelé módosították. A rossz nemzetközi hangulat Európát sem kerülte el, itt leginkább csapkodás jellemzi a tőzsdéket, vegyesek a mozgások. Az amerikai indexek egy pocsék hét végén sem tudtak erőt mutatni, mert mindenki a Fed újabb kamatemelésétől tart.

Felpattant a nap végére a magyar tőzsde, történelmi csúcsra ment a Richter

Felpattant a nap végére a magyar tőzsde, történelmi csúcsra ment a Richter

Az elmúlt napokban elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, és igazán érdemi javulásról a mai napon sem lehet beszámolni, ugyan a napot kisebb emelkedéssel indították az európai tőzsdék, ezt valamivel később egy elég határozott lefordulás követte, majd a délután felé megint felfelé vették az irányt a tőzsdék. Ezzel párhuzamosan a magyar piacot is rángatták, dél környékén volt napon belüli mélyponton a BUX, majd innen indult a felpattanás a délutáni órákban. A blue chipek közül a Richtert kell kiemelni, amely történelmi csúcsot döntött.

Nagy pénzügyi csapás érte a cseh bankokat

Nagy pénzügyi csapás érte a cseh bankokat

Több mint 2%-ot esett pénteken a cseh Komercni Banka és szektortársa, a Moneta Money Bank részvényárfolyama a prágai tőzsdén, miután a cseh jegybank a kötelező tartalékra fizetett kamat megszüntetéséről döntött.

Rekordbevétel az AKKO Investnél

Rekordbevétel az AKKO Investnél

Jelentősen nőtt az AKKO Invest árbevétele, miután legnagyobb érdekeltsége, a NEO Property Services bevétele és EBITDA-ja is újabb rekordot döntött. Az AKKO az első félévet 15,6 milliárd forintos árbevétellel és 1,4 milliárd forintos EBITDA-val zárta. A társaság a második félévben kiemelkedően sok eseti megrendeléssel számol, így a 2023-as év egésze újabb rekordot hozhat - derült ki a vállalat frissen publikált féléves jelentéséből.

Olyan ütést kapott az Apple Kínában, amibe beleremegtek a tőzsdék

Olyan ütést kapott az Apple Kínában, amibe beleremegtek a tőzsdék

Az Apple árfolyama jelentősen esett csütörtökön, miután jelentések szerint Kína kiterjesztette a kormányzati alkalmazottakra az iPhone-használatára vonatkozó korlátozásokat. A döntés felerősítette a Washington és Peking közötti feszültség eszkalálódásának pénzügyi hatásaival kapcsolatos félelmeket, és a tőzsdéken is hullámokat vert.

Gyengén indítja a napot a magyar tőzsde

Gyengén indítja a napot a magyar tőzsde

Esik a magyar tőzsde a kereskedés első perceiben, ezzel a BUX alulteljesítő az európai színtéren, ahol jellemzően kis emelkedés látszik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.