Tétova mozgásokkal indul a nap a magyar tőzsdén
Felemás teljesítményt láthatunk egyelőre a hazai blue chipeknél.
Felemás teljesítményt láthatunk egyelőre a hazai blue chipeknél.
Ismét OTP-részvényeket vásárolt a Csányi Sándor vagyonkezelő alapítványa - közölte az OTP a BÉT honlapján.
Új év, újabb Jim Cramer féle megmondások: a CNBC megmondóembere szerint az idei évet (legalábbis az elejét) nem a 2023-as sztárpapírok fogják uralni, azaz nem a Csodálatos Hetes néven közismertté vált részvénycsoport teljesítménye lesz a meghatározó.
Peking informálisan arra kérte a Kínában tevékenykedő alapkezelőket, hogy a részvénypiac élénkítése érdekében részvényalapok indítását helyezzék előtérbe más termékekkel, például kötvényalapokkal szemben.
Az elmúlt napokban nem látszott érdemi hangulatjavulás a világ tőzsdéin, ma viszont már kisebb fellélegzésről beszélhetünk. Európában ugyan mérsékeltek voltak a mozgások a mai kereskedésben, de alapvetően pozitív irányba indultak el az indexek, miközben a magyar piac a kereskedési idő végén pattant fel. Eközben úgy látszik, hogy az USA-ban is megszakadhat az eső sorozat, bár a tengerentúlon felemás teljesítményt nyújtottak napközben az indexek, a nap végére pedig kisebb lefordulást láthattunk. Egyre nagyobb esés bontakozik ki eközben az olaj piacán, miközben kedvező amerikai készletszint-adatok érkeztek.
Nagyrészt javult ma a hangulat a nemzetközi porondon, és ezzel párhuzamosan a BUX index az egész napos iránykeresés után mérsékeltnek mondható, 0,3 százalékos pluszban zárt, köszönhetően annak, hogy az OTP és a Mol a kereskedés utolsó perceiben le tudta dolgozni a napon belüli esés nagy részét.
Büntetik az Apple-t az elemzők, sorra jönnek a leminősítések a társaság részvényeire, ami miatt pedig eladói nyomás alá kerültek a papírok az elmúlt napokban. Az Apple az egyik legkevésbé kedvelt techrészvény jelenleg a Wall Street-i elemzők körében, és többéves mélyponton van a vételi ajánlások aránya az iPhone gyártójánál. Megnéztük, hogy mi áll a szokatlan pesszimizmus mögött.
Hamarosan indul a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, így ismét a vállalati profitok alakulása mozgathatja a tőzsdéket. Az elemzők összességében mérsékelt bevétel-és profitnövekedést várnak a negyedik negyedévre, a teljes 2023-as évben pedig átlag alatti lehetett a dinamika. Összeszedtük, hogy mikor jönnek az első fontosabb gyorsjelentések, és hogy mit mutat az elemzői konszenzus.
A Citigroup volt vezetői indítottak egy startupot, a Receipts Depositary Corporation (RDC) nevű céget, amely úgynevezett bitcoin letéti jegyeket fog kínálni intézményi befektetőknek - közölte a Bloomberg. A termék az amerikai szabályozott piaci infrastruktúrán keresztül közvetlen bitcoin-tulajdonjogot biztosít és nem szükséges hozzá az SEC jóváhagyása.
Milyen éve volt 2023-ban a tőkepiacoknak, és melyek lehetnek a 2024-es év felkapottabb szektorai Magyarországon és globálisan? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kerestük a választ Nagy Viktorral, a Portfolio vezető részvényelemzőjével a Checklist január 4-i adásában.
2023-ban a Csodálatos Hetes néven ismert big tech részvénycsoport dominálta az amerikai részvénypiacot, az ide tartozó nagyvállalatok részvényárfolyamának szárnyalása kellett ahhoz, hogy hatalmas emelkedéssel zárják az évet a vezető tengerentúli részvényindexek. Egyes elemzők szerint azonban ha csak részben is, de véget ért a hét nagyágyú menetelése: jobban mondva az anyag nem vész el 2024-re sem, pusztán átalakul, mégpedig két új részvény csatlakozhat a szupercsapathoz, kigolyózva onnan a Metát és a Teslát.
OTP-részvényeket vásárolt a Csányi Sándor vagyonkezelő alapítványa - közölte az OTP a BÉT honlapján.
A Delta Technologies bejelentette, hogy a társaság 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Delta Systems Kft. stratégiai megállapodást kötött az evosoft Hungary Kft.-vel.
Az OTP bejelentette, hogy a bank igazgatósági tagja több mint 100 millió forint értékben értékesített részvényeket.
Kis emelkedéssel indította a napot a BUX index, köszönhetően a hazai blue chipek emelkedésének.
A részvénypiacok bizonytalanul kezdték a 2024-es évet, a főbb indexek estek, a technológiai részvények pedig visszaadták a 2023-as hozam egy részét. Ez találgatásokhoz vezetett arról, hogy ez egy átmeneti visszaesés vagy egy hosszabb távú gyengeség kezdete - számolt be a WSJ.
Gyengén indult az év a világ részvénypiacain, a tegnapi esés után ma is ütötték az amerikai tőzsdéket, főleg a technológiai részvényeket adták a befektetők. A hangulat azt követően sem javult a tengerentúlon, hogy közzétették a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. Európában sem volt jó a hangulat, jelentős esés alakult ki a vezető részvényindexek esetében. A magyar tőzsde napon belül még tartotta magát, azonban később a BUX is lefordult.
A mai nap folyamán szinte végig negatív volt a hangulat az európai tőzsdéken, viszont ebben a magyar tőzsde relatíve jól tartotta magát, hiszen a BUX mérsékeltnek mondható 0,1 százalékos mínuszban zárt.
A következő napokban kellene dönteni az SEC-nek az első amerikai spot bitcoin ETF jóváhagyásáról, amelyhez természetesen nagy reményeket fűz a piac. Éppen a magas várakozások miatt jelentős esés következett be ma délután, részben azért is, mert egy cikk szerint a felügyelet megtagadhatja az ETF jóváhagyását.
A decemberi számokkal teljessé vált a 2023-as újautó-piaci lista, így kiderült, hogy mely modellek voltak a magyarok kedvencei tavaly. A számokból az látszik, hogy a teljes piac összességében zsugorodott, így valószínűleg a magyar újautó-piac lesz az egyetlen az EU-ban, amely visszaesett tavaly (bár ezt még hivatalos EU-s számoknak meg kell erősíteniük). A két legkellendőbb márka japán volt tavaly a magyar piacon, így nem meglepő módon a Toyota és a Suzuki modelljei rendre a dobogóra kerültek az legnagyobb járműszegmensekben.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.