Kiderült: még mindig 200 túszt tarthat fogva a Hamász
Izrael 39 bebörtönzött palesztin foglyot, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett szabadon a Hamásszal kötött megállapodás részeként pénteken késő este.
Izrael 39 bebörtönzött palesztin foglyot, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett szabadon a Hamásszal kötött megállapodás részeként pénteken késő este.
A Gázai övezetet uraló palesztin iszlamista Hamász szervezet átadta a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek az október 7-i terrortámadásban Izraelből elhurcolt túszok első csoportját. Eközben Izrael is szabadon engedett palesztin rabokat.
Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján - jelentette kedden az izraeli katonai rádió.
Biden elnök úgy véli, hogy a katari közvetítéssel folytatott tárgyalások közel járnak a megállapodáshoz a Hamász által a Gázai övezetben fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról - számolt be a Reuters.
Előrehaladott egyeztetéseket folytat az Egyesült Államok, Izrael és a Hamász egy olyan alku megkötéséről, melynek fejében több napnyi tűzszünetért és palesztin fogvatartottak elengedéséért cserébe a Hamász is szabadon engedne legalább 50 túszt – értesült a Washington Post és az ABC.
Nincs helye hosszú tűzszünetnek, amíg nem engedik el az izraeli túszokat - szögezte le az izraeli külügyminisztérium közleményében, melyben az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára válaszoltak szerda éjjel.
Ígéretet tett Katar külügyi államminisztere, hogy „közbenjárnak a magyar túszok kiszabadítása érdekében” – jelentette be vasárnap este Facebook-oldalán Szijjártó Péter.
Szolidaritási látogatásra Izraelbe érkezett Novák Katalin, aki Ausztráliából hazafelé tartva látogatott el az országba - tette közzé közösségi oldalán.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága előtt egy újabb, ötödik magyar származású személyről számolt be, akit a Hamász túszként tart fogva a Gázai övezetben – írja a hvg.hu.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet katonai szárnya szombaton közölte, hogy kész elengedni az Izrael elleni október 7-i támadás során elrabolt túszokat az izraeli börtönökben fogva tartott összes palesztin szabadulásáért cserébe.
A Hamásznak el kell engednie az összes túszt, ezután lehet csak szó arról, hogy Izrael egyáltalán fontolóra vegye a tűzszünet lehetőségét – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök.
Az a legfontosabb most, hogy felhívjuk a figyelmet a humanitárius segélyek eljuttatásának fontosságára a Gázai övezetbe - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.
A Gázai övezetbe hurcolt amerikai túszokról és az övezet palesztin civiljeinek nyújtott humanitárius segélyekről egyeztetett Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap esti telefon beszélgetésükön - jelentette az izraeli média hétfőn.
Izrael továbbra is a diplomáciai út mellett áll, kész elhalasztani a tervezett szárazföldi csapást, amennyiben a Hamasz nagy számban hajlandó elengedni túszokat Gázából – értesült a Bloomberg.
A Hamász „humanitárius okokból” szabadon engedte két amerikai túszát – írja a Sky News.
Izrael heves bombázásba kezdett a Gázai övezetben, miután szombat hajnalban több irányból palesztin fegyveresek törtek be Izraelbe.
Az egyik legszélsőségesebbnek tartott terrorszervezet, az Iszlám Dzsihád vezetője elárulta, hogy legalább 30 izraelit tartanak fogva, és a szabadon bocsátásuk árát is megnevezte.
Az észak-ukrajnai Csernobil egykori atomerőművét az orosz erők az invázió első napján foglalták el. Most újra Ukrajna ellenőrzése alatt áll. A BBC munkatársa, Yogita Limaye az első újságírók között van, akik az oroszok távozása óta betekintést nyerhettek az erőműbe. A csernobili nukleáris erőmű dolgozói beszámoltak arról is, hogy az oroszoktól loptak üzemanyagot annak érdekében, hogy megelőzzék a katasztrófát.
A jövőbeli fejlesztés részleteiről beszélt a miniszter.
Krédsé, hogy meddig tarthat ez a tendencia.
67 áldozata lehet a tragédiának.
Sokak szerint kudarc lett a kilépési álomból.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?